Gyász:Összeverték a postán a híres Danyi Jenőt

Hirdetés
Gyász:Összeverték a postán a híres Danyi Jenőt
Hirdetés

Megdöbbentő történet, a korábban ünnepelt sportoló elképesztő tragédiája. A postán, sorban állás közben verték meg a kilencszeres bajnok egykori bokszolót, aki később kórházba került, majd elhunyt. /Danyi Jenő \(†63\) életének utolsó szakaszát figyelve kiderül, rendkívül méltatlan körülmények között távozott\./
Hirdetés

„Egy szeptemberi napon sorban állt a postán, amikor odalépett hozzá egy férfi, többször megütötte, majd meg is rugdalta – elevenítette fel a közelmúlt szörnyűségét a testvér. – Kíméletlenül elbánt vele a támadója, nem ismert kegyelmet. Mentőt hívtak hozzá, bordatörést állapított meg az orvos. Hogy lehet ilyet tenni?!"

Az ellene elkövetett támadás szerintünk hozzájárult ahhoz, hogy rosszabbodjon az állapota.

Hirdetés
Úgy gondoljuk, azt sem lehet kizárni, hogy mindez szerepet játszott a halálában. Feljelentést tettem a rendőrségen, remélem, hogy a hatóságok igazságot szolgáltatnak – mondta a könnyeivel küszködve Danyi Gyula. – Itt hagyott minket Jenő, Annával, a testvéremmel nincs nyugodalmunk, nem ezt a halált érdemelte."

Ezért is különösen megdöbbentő, ami történt vele.

Hirdetés
 

2020. október 21. (szerda), 14:22

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 18:06
Hirdetés

Vészjelzés érkezett: „húsevő baktérium” terjedhet a vízben, strandokat zártak le! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Vészjelzés érkezett: „húsevő baktérium” terjedhet a vízben, strandokat zártak le! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Halálos veszély a part menti vizekben: öt áldozatot követelt a „húsevő baktérium”Riasztóan megugrott a fertőzések...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 17:32

Megdöbbentő hír látott napvilágot !Sulyok Tamás visszatérhet!

Megdöbbentő hír látott napvilágot !Sulyok Tamás visszatérhet!

Alkotmányos bomba ketyeg: Sulyok Tamás visszatérhet, Baka András elnöksége veszélybe kerülhetKilencórás ülés után sem...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 15:43

Jogerős ítéletet hoztak a Fidesz kormány ellen !Ez még csak a kezdet lehet! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Jogerős ítéletet hoztak a Fidesz kormány ellen !Ez még csak a kezdet lehet! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Jogerősen elbukott az Orbán-kormány: politikai célokra használták a vakcinaregisztráció adataitA bíróság kimondta:...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 04:42

Meghalt Gömöri V. István

Meghalt Gömöri V. István

  Felfoghatatlan veszteség: elhunyt a Z’Zi Labor egykori sztárjaGyászol a legendás zenekarSzomorú hírt közölt Janicsák...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 03:57

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Megrázó gyászhír: váratlanul elhunyt a Z’Zi Labor legendás zenészeTragikus hírt jelentettek beMély gyászba borult a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:25

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:20

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 18:41

Elárulta a polgármester, mennyibe került Tóth Gabi botrányos fellépése az Ürgés Fesztiválon!

Elárulta a polgármester, mennyibe került Tóth Gabi botrányos fellépése az Ürgés Fesztiválon!

Kiderült Tóth Gabi botrányos koncertjének ára: ennyit fizettek a fellépésértNem titok többé, mennyibe került a...

Hirdetés
Hirdetés