Ha átmész a sárga lámpán? 100 ezer forint lesz a bírság, KRESZ frissítés

Hirdetés
Ha átmész a sárga lámpán? 100 ezer forint lesz a bírság, KRESZ frissítés
Hirdetés

Bármilyen furcsa is, de csak a zöld jelzés jelenti a szabad jelzést. A szabály ugyanis a sárga jelzésre is a továbbhaladás tilalmát jelzi – mondja Pető Attila, KRESZ-oktató. /Ebből az következik, hogy a sárga jelzést észlelve törekednünk kell arra, hogy meg tudjunk állni\./

Hirdetés
És itt kezdődik a probléma – teszi hozzá Pető -, mert jóval gyorsabban megyünk a megengedett legnagyobb sebességnél.Mert ahol 50-nel lehet menni, ott kicsit még rátesznek, és mennek hatvannal.
Hirdetés
Ahol 70-es korlátozás van, ott még 80-nál is sokan letúrják a másikat az útról. Így pedig valóban nehéz lesz a sárga jelzésre megállni.

[ad]

Sokan talán nem is tudják, de a forgalomszervezési szabályozásban elő van írva, hogy hány másodpercig kell egy lámpának sárgán világítani. Ez lakott területen belül, ahol 50-nel lehet haladni, három másodperc, 70-es korlátozásnál pedig legalább 5 másodpercig sárga a lámpa.

Hirdetés

Kisfilm, mely jól mutatja be azt, miként is kezelik a járművezetők a sárga, illetve a piros jelzést. Ha jól megnézik, legtöbbjük még gázt is ad, amikor látja, hogy „baj” van.

Ha valaki betartja a sebességhatárokat, akkor bizony meg tud állni a felvillanás után. Körülbelül 15-20 méter távolság az, ahonnan már nem tudunk megállni, és ezért is szerepel a KRESZ-ben az a mondat, hogy „amennyiben biztonságosan nem tudunk megállni, akkor még áthaladhatunk a sárga jelzésen”.
Hirdetés
Ebbe a mondatba kapaszkodnak bele sokan.

Soraimból úgy tűnhet, hogy védem a rendőröket, de ezt visszautasítom. Tény, hogy nem egy esetben valóban a pénzbehajtásra mennek a büntetéssel, de azért, mert valakit megbüntetnek amiatt, mert átment a piroson, elég nehéz megmagyarázni, hogy pénzbehajtás. Én például szívesen megnézném a levélíró járművéről készült képeket, és csak azután mondanám ki az ítéletet, hogy szívatás volt-e a 100 ezres büntetés.

[ad]

Hogy mi lehetne a megoldás, annak érdekében, hogy az autósok jobban fel tudjanak készülni a lámpa sárgára váltására? Az egyik a már említett sebességhatár betartása (és e logika mentén, azaz a szabályok betartása mellett lehetne bevezethető a bizonyos helyeken, bizonyos autók és autósok számára felvetett magasabb sebességkorlát - a szerk.

Hirdetés
). A másik az a kiegészítő berendezés, ami pár vidéki városban már itthon is megtalálható, a lámpa mellett egy kiegészítő visszaszámláló mutatja, hogy még mennyi idő van hátra az adott jelzésből, így lassú, zsúfolt forgalomban is könnyen eldönthető lenne, hogy át lehet-e még érni a kereszteződésen. És az is megoldás lehetne, amit többek között Ausztriában is alkalmaznak, a villogó zöld. A lényeg azonos: a zöld jelzés végére, ha másból nem, a már jó ideje világításából készülni kell, hogy sárgára váltáskor biztonsággal meg lehessen állni s senki se kerüljön piros jelzéskor a kereszteződésbe, az ugyanis már valóban szabályszegésnek számít.
Hirdetés

2016. augusztus 09. (kedd), 10:09

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 20:27
Hirdetés

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 19:27

Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

 ⚠️ Szöveges figyelmeztető előrejelzés – Heves időjárás várható péntekig Magyarországon ??⚡A Meteorológiai Szolgálat...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 15:26

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre, ha átrepül a légterükön – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️??

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre, ha átrepül a légterükön – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️??

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️?? Tovább...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 08:17

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Katona István püspök, az isteni irgalmasság hazai apostola – 97 éves volt Szomorú hírt közölt a Magyar...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 06:55

Fájó szomorú szívvel kell tudatnunk, hogy Szabó Éva tegnap visszaadta a lelkét a teremtőnek

Fájó szomorú szívvel kell tudatnunk, hogy Szabó Éva tegnap visszaadta a lelkét a teremtőnek

Szabó Évára emlékezünk – egy ápolóra, aki egész életét mások gyógyításának szentelte ?2025 .október 19-én, 56 éves...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 16:14

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Kedves barátaim, ismerőseim!Összeszorult szívvel, kimondhatatlan fájdalommal kell megosztanom veletek a legszörnyűbb...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:33

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Hosszú hétvégék, ünnepnapok és munkaszüneti napok 2026-ban: itt a friss munkaidő-naptár! A Nemzetgazdasági Minisztérium...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:29