Halálba vitte a kisfiát Gréta – még az autó lámpáit is lekapcsolta

Hirdetés
Halálba vitte a kisfiát Gréta – még az autó lámpáit is lekapcsolta
Hirdetés

Egyelőre több fontos kérdés is megválaszolásra vár az M5-ös sztrádán történt tegnapi balesettel kapcsolatban. /Egyesek szerint a fiatal anyuka nem figyelmetlenségből száguldott a szembe sávban, mások állítják, még a lámpáját is lekapcsolta\./

Hirdetés

Hárman meghaltak, amikor egy forgalommal szemben közlekedő autó összeütközött egy másikkal az M5-ös autópályán péntekre virradó éjszaka Felsőpakony térségében. A kocsik az árokba csapódtak és mindkettő kigyulladt. A Szeged felé szabálytalanul közlekedő kék Suzukiban egy 27 éves édesanya és tízesztendős kisfia, míg a másik kocsiban, egy Opelben román állampolgárok utaztak.

Hirdetés
Közülük egy 68 éves nő vesztette életét, csodával határos módon hárman sérülésekkel megúszták.

A fiatal anyuka három éve költözött a tragédia helyszínétől mindössze húsz kilométerre lévő Hernádra fiával. Információink szerint a baleset előtt Budapestről utaztak hazafelé.

– Néhány napja utaztak el Budapestre a szüleihez, addig minket bízott meg, hogy etessük az állataikat.

Hirdetés
Alapvetően csütörtökön kellett volna érkezniük, de helyettük a rendőrök parkoltak le hajnalban – mondta a Borsnak az egyik szomszéd Hernádon. Egy másik úgy tudja, hogy még világosban indultak el a rokonoktól, ezért érdekesnek tartja, hogy miért voltak éjszaka még mindig úton.

Hirdetés

Ugyan a nő és kisfia zárkózottan éltek, nem igazán mutatkoztak, most mindenki róluk beszél. A legtöbben azt találgatják, Gréta szándékosan hajtott-e a szemközti sávba. Az egyik ismerősük arról is hallott, hogy a nő lekapcsolt lámpával hajtott fel a sztrádára. A pletykákat végérvényesen majd a rendőrségi vizsgálat fogja tisztázni. Ahogyan azt is, hogy a 27 éves nő fogyasztott-e bármilyen tudatmódosító szert, mielőtt kocsiba ült. Mindenesetre több ismerős épp arról beszél, hogy nehezen tudnák elképzelni a pedáns, mindig határozott nőként viselkedő Grétáról a szándékosságot.

Hirdetés

Úgy tudni, a rendőrség több olyan kamionost is meghallgatott, akik látták a kilométereken át forgalommal szemben haladó suzukist.

Hirdetés
Az egyik sofőr az utolsó pillanatban tudott kitérni előle, dudával próbált jelezni neki, de a kocsi nem lassított.

2019. szeptember 08. (vasárnap), 18:02

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 20:01
Hirdetés

Ekkor érkezik a vihar! GGigantikus vihar közelít 80 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon !– ha ott élsz, ezt most azonnal tudnod kell! ?️ ❄️ ❄️ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Ekkor érkezik a vihar! GGigantikus vihar közelít 80 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon !– ha ott élsz, ezt most azonnal tudnod kell! ?️ ❄️ ❄️ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Viharos fordulat jön vasárnap: 80 km/órás széllökés, jégeső és felhőszakadás is érkezhet A HungaroMet 2026. július...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 18:14

20 évre visszamenőleg vizsgálhatják át a politikusok és családtagjaik vagyonát

20 évre visszamenőleg vizsgálhatják át a politikusok és családtagjaik vagyonát

POLITIKAI FÖLDINDULÁS: 20 évre visszamenőleg vizsgálhatják át a politikusok és családtagjaik vagyonátHárommilliárdos...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 17:01

Orbán Viktor kemény vádat fogalmazott meg Tusnádfürdőn: „Ez bűncselekmény” – súlyos következményeket jósolt a Tiszának

Orbán Viktor kemény vádat fogalmazott meg Tusnádfürdőn: „Ez bűncselekmény” – súlyos következményeket jósolt a Tiszának

Orbán Viktor kemény vádat fogalmazott meg Tusnádfürdőn: „Ez bűncselekmény” – súlyos következményeket jósolt a...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 16:17

Tarjányi Péter olyat vett észre Orbán Viktor tusványosi beszédében, amelyet más nem í

Tarjányi Péter olyat vett észre Orbán Viktor tusványosi beszédében, amelyet más nem í

Tarjányi Péter kiszúrta Orbán Viktor beszédének legárulkodóbb részét – Ezen múlhat a volt kormányfő politikai...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat)

Megáll az ész: elképesztő húzásra vetemedett a bukott miniszterelnök – elszabadultak az indulatok! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Megáll az ész: elképesztő húzásra vetemedett a bukott miniszterelnök – elszabadultak az indulatok! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Orbán Viktor szerepet cserélt: most azokért a fékekért harcol, amelyeket korábban „blablának” nevezettHirtelen fontossá...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 14:22

Orbán Viktort óriási meglepetés érte amikor megtudta Magyar Péterről az igazságot!

Orbán Viktort óriási meglepetés érte amikor megtudta Magyar Péterről az igazságot!

Orbán erre nem számított: Magyar Péter nem elfoglalta, hanem bontani kezdte a NER-t Magyar Péter nem beköltözött Orbán...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 12:06

Magyar Péterék egy NER-es üzletembert raktak kulcspozícióba – Hadházy Ákos kiakadt

Magyar Péterék egy NER-es üzletembert raktak kulcspozícióba – Hadházy Ákos kiakadt

Hadházy Ákos kiakadt, amiért Magyar Péterék egy NER-es üzletembert raktak kulcspozícióbaNem először fogalmaz meg súlyos...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 11:09

Fordulat: Magyar Péterék Alaptörvény-módosítása az Alkotmánybíróság elé kerül

Fordulat: Magyar Péterék Alaptörvény-módosítása az Alkotmánybíróság elé kerül

Fordulat: az Alkotmánybíróság elé kerül Magyar Péterék Alaptörvény-módosításaAz Alkotmánybírósághoz fordult a Fidesz és...

Hirdetés
Hirdetés