Halálos veszélyre figyelmeztet a rendőrség

Hirdetés
Halálos veszélyre figyelmeztet a rendőrség
Hirdetés

Halálos veszélyre figyelmeztet a rendőrség

Beköszöntött az ősz, ezért fontos, hogy a járművezetők minden esetben az évszak jellegéből adódó, megváltozott látási és útviszonyoknak megfelelően közlekedjenek! /A halálos közúti balesetek miatt figyelmeztetést adott ki a police\./
Hirdetés
hu.

Vas megyében kedden egy óra leforgása alatt a 86-os számú főúton és a 76-os számú főúton egy-egy halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset is történt.

Hirdetés
A legtöbb problémát a szitáló esőtől, a lecsapódott párától, a lehullott levelekre eső csapadéktól csúszóssá váló utak jelentik. A romló látási viszonyok, a ködfoltok és a ködös útszakaszok ugyancsak komoly veszélyforrásnak számítanak.-írja  az inforandio.hu

Vas Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy lassúbb, körültekintőbb, előrelátóbb vezetéssel megelőzhetőek a közlekedési balesetek! Kérjük, válasszák meg helyesen autójuk sebességét, tartsanak megfelelő követési távolságot, alkalmazkodjanak a megváltozott látási és útviszonyokhoz, induljanak el kellő időben otthonról és legyenek előzékenyek a közlekedés más résztvevőivel szemben!

Ezen alapvető tanácsok figyelembe vételével még a kritikusabb őszi időszakban is minimálisra csökkenthető a baleseti kockázat.

Hirdetés

 

Ne feledjük, mindenkit haza várnak!

Forrás : http://inforadio.hu/

2016. október 18. (kedd), 17:21

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 12:33
Hirdetés

Végre kiderült, milyen jóképű férje van a Kincsvadászok ismert kereskedőjének, Katona Szandrának – közös fotón mutatták meg magukat

Végre kiderült, milyen jóképű férje van a Kincsvadászok ismert kereskedőjének, Katona Szandrának – közös fotón mutatták meg magukat

Végre kiderült, milyen jóképű férje van a Kincsvadászok ismert kereskedőjének, Katona Szandrának – közös fotón mutatták...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 12:01

Áder János és Magyar Péter között országos botrány robbant ki: megszólalt a miniszterelnök

Áder János és Magyar Péter között országos botrány robbant ki: megszólalt a miniszterelnök

Országos botrány tört ki Magyar Péter és Áder János között: Újra megszólalt a miniszterelnökEgyre súlyosabbá válik az a...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 11:43

Bodacz Balázs távozik az ATV-től: váratlan döntés született

Bodacz Balázs távozik az ATV-től: váratlan döntés született

Váratlan döntés az ATV-nél: Bodacz Balázs bejelentette távozásátMeglepő bejelentéssel zárult az ATV Aktuál című...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 11:19

Robbanhat az egészségügy egyik legsúlyosabb ügye: Hegedűs Zsolt feljelentése hatalmas lavinát indíthat el!

Robbanhat az egészségügy egyik legsúlyosabb ügye: Hegedűs Zsolt feljelentése hatalmas lavinát indíthat el!

Hegedűs Zsolt feljelentése indíthatja el az egészségügy egyik legnagyobb lavinájátHegedűs Zsolt egészségügyi miniszter...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 10:25

A fideszes államtitkárok végkielégítését Magyar Péter mégis kifizeti, hiába volt a fenyegetőzés

A fideszes államtitkárok végkielégítését Magyar Péter mégis kifizeti, hiába volt a fenyegetőzés

Hiába volt a fenyegetőzés, Magyar Péter mégis kifizeti a fideszes államtitkárok végkielégítésétÚjabb fordulatot vett a...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 09:43

Döntött a kormány az egészségügyi várólistákról: Ezt mindenki megérzi majd! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Döntött a kormány az egészségügyi várólistákról: Ezt mindenki megérzi majd! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Döntött a kormány az egészségügyi várólistákrólMegjelent csütörtök este a Magyar Közlönyben a célzott egészségügyi...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 08:31

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Váratlanul meghalt Kertész Krisztián, a kétszeres magyar ralibajnok navigátorTragikus hír érkezett pénteken a magyar...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat)

Meghalt Kertész Krisztián

Meghalt Kertész Krisztián

Váratlanul meghalt Kertész Krisztián, a kétszeres magyar ralibajnok navigátorTragikus hír érkezett pénteken a magyar...

Hirdetés
Hirdetés