Hosszú évek tervezgetését követően meglepő gyorsasággal fogadta el a Fővárosi Közgyűlés a "dugódíj" majdani bevezetését tartalmazó mobilitási tervet.
/A néhány napja elfogadott Budapesti Mobilitási Terv a főváros közlekedésfejlesztési terveit tartalmazza, méghozzá fontossági sorrendben, különböző finanszírozási keretekkel számolva\./
Hirdetés
Ebből a tervből kiderül, mi épülhet Budapesten a következő 6–11 évben. A három (szűkös-közepes-gazdag) költségkeretre kidolgozott javaslatok mindegyike számol a dugódíj bevezetésével 2025-ig.
A dugódíjra 2015-ben már pontos fővárosi elképzelések voltak: Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kétlépcsős javaslatot tettek a kerületek a fővárosnak a díjszabás bevezetésére.
Hirdetés
Az akkori törekvés szerint az első lépcsőben lett volna egy Budapest-matrica, aminek érvényessége a főváros teljes közigazgatási területére kiterjedne (a megyei matricához hasonlóan). Ennek ára 5000 forint lenne évente. Második lépcsőben lehet egy szűkebben vett 2. belvárosi zóna, külön díjjal. Ennek határát nem tudni, de Tarlós szerint inkább a városmagot védené.
Hirdetés
A díj összegét még nem határozták meg. A dugódíj bevezetése miatt sokáig azért volt elkötelezett a főváros, mert a 4-es metró megépítésének EU felé vállalt feltétele volt, amiről még Demszky Gábor idejében döntöttek.
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Mindenegyben blog 2025. szeptember 13. (szombat), 05:41
Hirdetés
Felfoghatatlan veszteség érte a világot… Tegnap éjjel egy ikon örökre lehunyta szemét, és ezzel gyászba borult az egész világ. ? Hatalmas név ment el, akire mindig emlékezni fogunk. ? A cikket a hozzászólásoknál találod
Most érkezett a MEGRÁZÓ hír! Hírek jöttek Demjén Ferencről! ??Az egész országot sokkolta a hír, amely tegnap este...
Mindenegyben blog 2025. szeptember 12. (péntek), 06:21
Mások mondják meg, mi legyen! A JÖVŐBEN NEM RENDELKEZHETÜNK ELHUNYT CSALÁDTAGJAINKRÓL, NEM SZÁMÍT, MI VOLT A VÉGAKARATA! KÖVETKEZŐKET FOGJA MEGTILTANI AZ EGYHÁZ
HELYETTÜNK DÖNTÖTTEK: A JÖVŐBEN NEM RENDELKEZHETÜNK ELHUNYT CSALÁDTAGJAINKRÓL, NEM SZÁMÍT, MI VOLT A VÉGAKARATA!...
Mindenegyben blog 2025. szeptember 12. (péntek), 04:56
⚫️ Felfoghatatlan veszteség érte hazánkat… Tegnap éjjel egy ikon örökre lehunyta szemét, és ezzel gyászba borult Magyarország. ? Hatalmas név ment el, akire mindig emlékezni fogunk. ? A cikket a hozzászólásoknál találod >>