Hatalmas a baj: Megvan, miért tűnt el hetekre Gulyás Gergely

Hirdetés
Hatalmas a baj: Megvan, miért tűnt el hetekre Gulyás Gergely
Hirdetés

Az állapot komoly.

Gulyás Gergely, a kormány egyik kulcsfigurája, nemrégiben gerincműtéten esett át. A Mandinernek adott friss interjújában mesélt arról, mi történt vele, mióta februárban kórházba került.

/A kancelláriaminiszter szerint a műtét előtti időszakban súlyos fájdalmakkal küzdött, de ezen kívül nem volt semmilyen konkrét előjele annak, hogy szükség lenne az operációra\./

Hirdetés
Azonban a műtét sikeres volt, viszont

utána újra kellett tanulnia járni

– mesélte a beszélgetés során.

Gulyás egy specializált gerincklinikán végeztette el a műtétet, és bár most már bottal magabiztosan, de nélküle még bizonytalanul képes járni.

Hirdetés
Elmondása szerint részt vesz rehabilitáción, gyógytorna foglalkozásokon vesz részt, és néhány hét múlva reméli, hogy a műtét nyomai már nem lesznek észrevehetőek a járásán. Kitért arra is, hogy

nyáron futni és focizni szeretne,

bízva a teljes felépülésben.

A miniszter tervei szerint húsvét után tér vissza a kormány- és kabinetülésekhez. Továbbá, az interjúban arra is rávilágított, hogy

Hirdetés
a legutóbbin infúzió és gerincinjekció után állt a mikrofon elé.

Hozzáfűzte, hogy Magyar Péternek semmi köze ahhoz, hogy kerüli a nyilvánosságot. Gulyás Gergely egészségi állapotáról korábban csak kevés információ szivárgott ki.

A hír, hogy a Miniszterelnökséget irányító minisztert operálták, február végén látott napvilágot, de a műtét pontos okairól nem osztottak meg sok részletet.

A minisztériuma néhány hete jelentette be, hogy Gulyás elhagyta a kórházat, és otthonról látja el legfontosabb hivatali teendőit, miközben továbbra is részt vesz a rehabilitációs folyamatban.

Hirdetés
A közlemény szerint a nyilvánosság előtt várhatóan csak húsvét után jelenik meg újra.

2024. április 06. (szombat), 17:04

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 20:08
Hirdetés

14 nap alatt közel 7 milliárdot spórolt meg a közmédia új vezetése

14 nap alatt közel 7 milliárdot spórolt meg a közmédia új vezetése

Milliárdos rendrakás a közmédiánál: két hét alatt óriási összeget takarított meg az új vezetésSzerződéseket bontanak...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 18:16

19 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

19 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

Viharos fordulat érkezik csütörtökön: jégesővel és 80 km/órás széllel csaphatnak le a zivatarokMozgalmas időjárást hoz...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 17:09

Szerdától fájni fog a tankolás: ekkorát még nem drágult az üzemanyag a védett ár kivezetése óta!

Szerdától fájni fog a tankolás: ekkorát még nem drágult az üzemanyag a védett ár kivezetése óta!

Újabb csapás az autósokra: szerdán brutálisan megugrik a benzin és a gázolaj áraIsmét jelentősen emelkednek az...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 16:38

Sulyok Tamás felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Sulyok Tamás felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Sulyok Tamás távozása bejárta a világsajtót: súlyos kérdéseket vetett fel az államfő eltávolításaSulyok Tamás államfői...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 16:09

Orbán Viktortól hangos a nemzetközi sajtó, elképesztő miket írnak róla!

Orbán Viktortól hangos a nemzetközi sajtó, elképesztő miket írnak róla!

Orbán Viktor visszatérésétől hangos a világsajtó: négy vezető lap elemezte az „ellenállás” meghirdetésétOrbán Viktor a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 15:29

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Magyar Péter húzásától hangos a világsajtó: Európa vezető lapjai elemzik a döntését2026. július 22.A Reuters és a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 14:44

Megrázó részletek derültek ki Nánási László haláláról

Megrázó részletek derültek ki Nánási László haláláról

Megrázó részletek derültek ki Nánási László halálárólKözel hat év telt el Nánási László halála óta:ez vezetett a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 14:03

Megrázó részletek derültek ki Jakab Ferenc haláláról

Megrázó részletek derültek ki Jakab Ferenc haláláról

46 éves korában elhunyt Jakab Ferenc virológus, a korábbi Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője. Jakab Ferenc...

Hirdetés
Hirdetés