Hatalmas botrány Németországban! Merkel túl messzire ment!

Hirdetés
Hatalmas botrány Németországban! Merkel túl messzire ment!
Hirdetés

A német állam évenként akár a 90 millió forintot is meghaladó összegű segélyt utal át annak a szír migránsnak, aki a 22 gyereke mellett 4 feleséget is eltart. 

/A németországi Montabaur nevű kisváros vezetője szerint a szír férfi helyzete kivételes\./

Hirdetés
Indoklása szerint egyáltalán nem tekinthető mindennaposnak az, hogy

a német állam több tízmillió forintnyi segélyt folyósítson egy olyan háztartásba, ahol négy feleség van jelen.”

A 22 gyerekes apa, azonban túljárt a németek eszén, akik amúgy tiltják a többnejűséget: kijelölt egy “fő” feleséget, majd a többi hármat “baráti” státusszal jelölte meg, nehogy veszélybe kerüljön a jogosultsága arra, hogy lehívja a segélyeit.

Hirdetés
A szír férfi arra a kérdésre, hogy gondolkodott-e már azon, hogy elmenjen dolgozni azt mondta:

az én vallásom azt írja elő, hogy elsősorban a családomnak szenteljem a figyelmem, így nehezemre esik elmenni dolgozni.”

A 22 gyerekkel és négy feleséggel rendelkező, segélyekkel kitömött szír férfi esete nagy felháborodást keltett Németországban, amelynek főként a közösségi média biztosított teret.

Hirdetés
Egyes kommentelők szerint a német állam ezen a példán keresztül szeretné az “új” normát bemutatni, hogy mire készüljenek a tősgyökeres német lakosok a jövőben.

forrás: 888.hu

2016. október 25. (kedd), 16:54

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 14:47
Hirdetés

Megverhették a kétéves Danikát – azonnal meghalt – Nyugodj békében kis angyalka!

Megverhették a kétéves Danikát – azonnal meghalt – Nyugodj békében kis angyalka!

Megverhették a kétéves Danikát – azonnal meghalt – Nyugodj békében, kis angyalka! ?️Mindenegyben Blog – 2025. június 7....

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 12:21

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Elhunyt Sári József, a magyar kortárs zene mestere – 91 éves volt a Kossuth-díjas zeneszerző ? Gyászol a magyar zenei...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 09:29

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Dráfi Mátyás, a felvidéki magyar színjátszás legendája ? Nem sokkal 83. születésnapja előtt elhunyt Dráfi...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 09:05

Tornádó pusztított Párizs külvárosában – egy ember életét vesztette, kilencen megsérültek ?️

Tornádó pusztított Párizs külvárosában – egy ember életét vesztette, kilencen megsérültek ?️

Tornádó pusztított Párizs külvárosában – egy ember életét vesztette, kilencen megsérültek ?️ Hétfő este egy ritka erejű...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 07:17

Vincze Lilla és Pély Barna úgy énekelte a „Nélküled”-et, hogy az egész ország egyszerre nyúlt a zsebkendőért ???

Vincze Lilla és Pély Barna úgy énekelte a „Nélküled”-et, hogy az egész ország egyszerre nyúlt a zsebkendőért ???

Vincze Lilla és Pély Barna úgy énekelte a „Nélküled”-et, hogy az egész ország egyszerre nyúlt a zsebkendőért ??? A...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 05:41

Lángba borult a százhalombattai finomító – hatalmas füst, éjjel dolgoztak a tűzoltók!

Lángba borult a százhalombattai finomító – hatalmas füst, éjjel dolgoztak a tűzoltók!

Lángba borult a százhalombattai finomító – hatalmas füst, éjjel dolgoztak a tűzoltók! ?  Hatalmas tűz ütött ki...

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 17:45

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Gyászol a 100 Tagú Cigányzenekar: elhunyt Lázár Éva, a zenekar szeretett csellóművésze ??️ A 100 Tagú Cigányzenekar...

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 16:28

Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!

Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!

 Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!♈ KOS...

Hirdetés
Hirdetés