Hatalmas lehet a baj, elrendelték a terrorkészültséget Magyarországon

Hirdetés
Hatalmas lehet a baj, elrendelték a terrorkészültséget Magyarországon
Hirdetés

A Védelmi Tanács ülése után a terrorkészültség magasabb fokozatát rendelhették el hazánkban. 

Megerősített rendőri erők jelenhetnek meg a közterületeken, illetve megemelik a védett személyek, stratégiai vállalatok, veszélyes üzemek, zsidó felekezethez köthető intézmények biztonsági szintjét is, miután a terrorkészültséget magasabb szintre emelték - írja a Magyar Nemzet cikke nyomán a Pénzcentrum.

/Ahogy arról az atv\./

Hirdetés
hu is beszámolt, Orbán Viktor vasárnap összehívta a Védelmi Tanácsot, hogy számot vessenek a konfliktus Magyarországra gyakorolt nemzetbiztonsági és gazdasági következményeivel. A miniszterelnök közölte azt is: "Utasítást adtam a belügyminiszternek és a terrorelhárítás vezetőinek, hogy a magyar emberek biztonságát minden rendelkezésre álló eszközzel garantálják.
Hirdetés
"

Hirdetés

A terrorkészültség megemelését a lapnak nyilatkozó szakember szerint az állampolgárok is érzékelhetik majd, több fegyveres járőrt láthatnak majd a nagyvárosokban a közterületeken, és a védekezésbe bekapcsolódhat majd a Magyar Honvédség is.

Hirdetés
A szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy közeledik a fesztiválszezon, a nagy tömegrendezvényeken pedig szigorúbb védekezésre lesz szükség, anélkül, hogy ezzel jelentősen korlátoznák a résztvevők szabad mozgását, ami mindig nagy kihívás elé állítja a terrorelhárítókat és a nemzetbiztonsági szakembereket. Ezenfelül természetesen meg kell erősíteni a külképviseletek, nagykövetségek, a hitélet, az oktatás és a szociális ellátás intézményeit, különös tekintettel a zsidó felekezet intézményeire.

2024. április 16. (kedd), 17:33

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
1 perce jött! Sulyok Tamás megteszi, hatalmas botrány készül Magyarországon!

Most érkezett: fontos közleményt adott ki Sulyok Tamás hivatala

A Sándor-palota hivatalos megkeresés...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 19:51
Hirdetés

Fontos változás jön a magyar határnál: pénteken életbe lép a migrációs paktum

Fontos változás jön a magyar határnál: pénteken életbe lép a migrációs paktum

Fontos változás jön a magyar határnál: pénteken életbe lép a migrációs paktumJelentős változás jöhet a szlovén–magyar...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 18:45

Friss:Börtönbe kerülhet a politikus, aki hazudik

Friss:Börtönbe kerülhet a politikus, aki hazudik

Magyar Péter új törvénye nagyon kemény lesz: börtönbe kerülhet a politikus, aki hazudikMagyar Péter újabb frontot...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 17:40

Vagyonvisszaszerzés: Mészárostól így vennék el az MBH Bankot

Vagyonvisszaszerzés: Mészárostól így vennék el az MBH Bankot

Vagyonvisszaszerzés: Mészárostól így vennék el  az MBH Bankot• Az MBH Bank a NER egyik legfontosabb pénzügyi...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 15:24

Kapitány István megdöbbentette az országot: lemond a teljes miniszteri fizetéséről, a koraszülött mentőknek adja

Kapitány István megdöbbentette az országot: lemond a teljes miniszteri fizetéséről, a koraszülött mentőknek adja

Kapitány István sokkolta az országot: lemond a teljes miniszteri fizetéséről, a koraszülött mentőknek adjaKapitány...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 14:06

1 perce érkezett!Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

1 perce érkezett!Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

Sulyok Tamás szerint Magyar Péter miatt már nem mondhat leSulyok Tamás újabb interjúban magyarázta, miért maradna a...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 14:05

Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

Sulyok Tamás rendkívüli bejelentése!

Sulyok Tamás szerint Magyar Péter miatt már nem mondhat leSulyok Tamás újabb interjúban magyarázta, miért maradna a...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 13:45

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Terjék IstvánÉletének 67. esztendejében elhunyt Terjék István, a hatszoros magyar bajnok, válogatott...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 12:54

Takács Péter bekiabált, aztán a tiszás traumatológus főorvos úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

Takács Péter bekiabált, aztán a tiszás traumatológus főorvos úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

Takács Péter bekiabált, aztán a tiszás traumatológus főorvos úgy helyretette, hogy a fal adta a másikatBalatincz Péter...

Hirdetés
Hirdetés