Hatalmas, Magyarországot is érintő veszélyre figyelmeztet Nógrádi

Hirdetés
Hatalmas, Magyarországot is érintő veszélyre figyelmeztet Nógrádi
Hirdetés

Az Iszlám Állam rövid időn belül megsemmisítő vereséget szenved, az eszméi azonban nem. A terrorszervezet fele elpusztul a szíriai és iraki harcokban, a másik fele azonban szétszéled a világban. /Nógrádi György szerint a karácsony közeledtével nő a keresztények elleni merényletek száma\./

Hirdetés

A biztonságpolitikai szakértő az M1-nek elmondta, hogy szerinte, ha az Egyesült Államok és Oroszország Donald Trump beiktatása után kiegyezne, akkor sokkal könnyebben lehetne fellépni a nemzetközi terrorizmus ellen.

Jelenleg azonban még ott tartunk, hogy az USA legfőbb szövetsége, Nagy-Britannia egyértelműen az oroszokat hibáztatja a Szíriában jelenleg zajló események miatt.

Hirdetés

Nógrádi szerint azok a merénylők, akik manapság még főleg a harmadik világban követnek el támadásokat civil célpontok ellen, el fognak jutni Európába, és megpróbálnak behatolni Oroszországba és az Egyesült Államokba is.

A terrorveszély tehát az Iszlám állam szétverése után rövid távon nőni fog, utána a terrorellenes országok politikáján múlik, csökken-e

– mondta a szakértő.

A kairói kopt katedrálisnál történt vasárnapi robbantás kapcsán Nógrádi elmondta, hogy a karácsony közeledtével mindenütt növekszik a keresztények elleni merényletek száma a világon.

A kurdok által elkövetett isztambuli merénylet kapcsán a szakértő hangsúlyozta, hogy az Recep Tayyip Erdogant erősíti.

Hirdetés
Hiába hal meg ugyanis 20-30 szerencsétlen rendőr vagy katona, a török politika érdemben nem változik, miközben a lakosság hangulatának változása az elnöknek kedvez.

forrás: 888.hu

2016. december 11. (vasárnap), 18:48

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 07:54
Hirdetés

Végre kiderült, hogy ki Demcsák Zsuzsa milliárdos párja.. Na rá senki sem gondolt volna..

Végre kiderült, hogy ki Demcsák Zsuzsa milliárdos párja.. Na rá senki sem gondolt volna..

Lehullt a lepel Demcsák Zsuzsa titokzatos szerelmérőlDemcsák Zsuzsa az utóbbi időben ismét a közösségi média...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 07:04

1 perce jött a hír a Velencei Bizottságról: Sulyok Tamásról van szó

1 perce jött a hír a Velencei Bizottságról: Sulyok Tamásról van szó

10 perce jött a hír a Velencei Bizottságról: Sulyok Tamásról van szóMiért fordult Sulyok Tamás a Velencei...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 06:33

Bekeményítenek az iskolák: haspólóban és trikóban már nem mehetnek be a gyerekek

Bekeményítenek az iskolák: haspólóban és trikóban már nem mehetnek be a gyerekek

Bekeményítenek az iskolák: nem járhatnak ilyen ruhában a gyerekek – nagy vitát váltott ki az ügyNagy port kavart a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 06:13

Meghalt Hochstein Ádám

Meghalt Hochstein Ádám

Fájdalmas veszteség érte a Soroksár SC családját: elhunyt Hochstein ÁdámA lelátó egyik meghatározó alakjától búcsúzik a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 05:26

Elkezdődött: drámai hírt kapott a Fidesz!

Elkezdődött: drámai hírt kapott a Fidesz!

Elkezdődött: lesújtó hírt kapott a Fidesz, akkora a baj, amire még nem volt példaBudapesten mérhetik a legnagyobb...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 04:55

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult a Soroksár SC közössége: elhunyt Hochstein Ádám, a klub szeretett vezérszurkolójaTragikus hirtelenséggel...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 20:42

Drámai hír érkezett Csuja Imréről! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Csuja Imréről! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Agyvérzést kapott Csuja Imre, taxival küldték kórházba: "Lábon kihordtam a stroke-ot!"Csuja Imre több mint 40 év után...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 19:25

Nem fogod elhinni, mi történt a Sulyok Tamás melletti tüntetésen: a végén Magyar Péter jött ki belőle győztesen

Nem fogod elhinni, mi történt a Sulyok Tamás melletti tüntetésen: a végén Magyar Péter jött ki belőle győztesen

A Sulyok Tamás melletti tüntetés végül egészen másról szólt, mint amire eredetileg meghirdettékFurcsa, sokak számára...

Hirdetés
Hirdetés