HAVI TÍZEZER FORINTÉRT „VETT” HÁZAT A CIGÁNYMAFFIA, ELFOGLALTAK EGY TÖRÖKBÁLINTI INGATLANT IS

Hirdetés
HAVI TÍZEZER FORINTÉRT „VETT” HÁZAT A CIGÁNYMAFFIA, ELFOGLALTAK EGY TÖRÖKBÁLINTI INGATLANT IS
Hirdetés

Színlelt csereszerződés, életjáradéki szerződés, hamisított aláírás. Egy alkoholista rokon, egy ismerős ügyvéd, és persze az eddigi történetekből már megismert R. és K. család. /Folytatjuk az érdi lakásmaffiát bemutató sorozatunkat, de ezúttal a szomszédos településen élő, törökbálinti család sorsát írjuk le\./

Hirdetés

Az érdi lakásfoglalókat bemutató cikkeinket követően jelentkezett nálunk egy törökbálinti károsult is, akinek házába szintén az idén nyáron költözött be egy népes család. Mivel egyrészt a bírósági ügy folyamatban van, másrészt a környéken igen jó kapcsolatokkal bíró R.

Hirdetés
néven jegyzett rokonsági körtől is tart, ezért az érintett hölgy kérte, hogy nevét ne tegyük közzé.

ISMERŐS MÓDSZEREK – ISMERŐS GALERI

Adott egy törökbálinti ház, három tulajdonossal. Közülük a legkisebb hányaddal rendelkező nagybácsi – a károsultak elmondása szerint évtizedek óta alkoholista – idén nyáron átadta tulajdonrészét R. Jánosnak, méghozzá egy tengődi ingatlanért cserébe.

A cigányok még aznap – mintegy 20-30 fővel – megszállták az ingatlant, az alkoholista rokont pedig egy akkor még ismeretlen helyre szállították. A népes família nyomban nekiállt kipakolni az ingatlant, a család összes ingó vagyonát eltávolították a házból, kidobálták és elszállították azokat.

Hirdetés

A két másik tulajdonos a szomszédoktól értesült a házfoglalásról. Természetesen a rendőrséget is értesítették, ki is jöttek, ám azok – mint már többször tapasztalhattuk – tehetetlenek voltak, mivel a cigányok a csereszerződést és a frissen megkapott lakcímkártyáikat lobogtatták. A megmaradt tulajdonosok az érdi járási hivatalban tudták meg, hogy a foglalással egy időben – július 29-én már be is jelentkeztek az idegenek a házba.

A résztulajdonos a hivatalban bele is tekintett a vonatkozó iratokba, melyeken szerinte a nagybátyja hamisított aláírása szerepelt. Az érdi földhivatalban a csereszerződés alapján R.

Hirdetés
Jánost nem jegyezték be, de a széljegyre került egy bizonyos H. Ibolya augusztus elején. A hölgy a rendőrséghez fordult, már csak azért is, mert nagybátyját sem tudta elérni.

A rendőrségen kiderült, hogy már folyamatban van egy nyomozás. A hölgy elmondása szerint az általa felfogadott ügyvéd lekérte a tengődi ingatlan tulajdoni lapjait. Ekkor derült ki, hogy R. János tulajdonát augusztus 1-jén vezették rá arra az ingatlanra, vagyis a hölgy szerint érthetetlen, hogy sikerült a cigányoknak egy olyan ingatlant elcserélni, ami az ügylet idején nem is volt a tulajdonukban.

TUTI BIZNISZ: HAVI TÍZEZER FORINTÉRT ADD ODA A HÁZAD

Mivel a csereszerződés körül – épp a fentiek miatt - problémák adódhattak, ezért a nagybácsi a július végén megkötött csereszerződés után hirtelen úgy "döntött", hogy szüksége van egy életjáradéki szerződésre is, amit – mit tesz Isten – épp az R.

Hirdetés
családhoz köthető H. Ibolyával kötött meg. A szerződés szerint a nagybácsi havonta tízezer forint életjáradékot kap élete végéig, egy összegben pedig 40 havi díjat, vagyis 400 ezer forintot kap meg. Nem nehéz belegondolni, hogy az évek óta pénzhiánnyal és alkohol problémákkal küzdő rokon a hirtelen jött, korábbi anyagi helyzetéhez képest óriási összeggel mit kezdett.

Hogy ez ne legyen elég, az életjáradéki szerződést lebonyolító ügyvédnő ugyanaz, akit első, érdi történetünkben is megismerhettek.

Hirdetés

Az ingatlanába beköltözni, azt hasznosítani képtelen hölgy természetesen birtokvédelmet kért, sikertelenül, hiszen az „ingatlantranzakció” idején nem tartózkodott a birtokban. Ezért bírósághoz fordult, az ügy folyamatban van.

Mivel a nagybácsi napokig nem került elő, a hölgy bejelentette eltűnését a rendőrségen, akit végül a hatóságnak sikerült elérnie. Először azt mondta Tengődön van, majd nagy nehezen kiderült, hogy H. Ibolya ismeretlen helyre vitte, Tengődön pedig akkor még nem is járt. Szerinte R.-ék kihasználták, hogy nagybátyja alkoholista, és egyedül él, ezért nincs, nem is lehetett tudatában annak, hogy mit is ír alá.

Hirdetés

A rendőrségi nyomozás már tart, ám úgy tudjuk, az R. család jelenleg is az ingatlanban lakik, annak teljes területét belakta, nemcsak a tulajdon 6/24-ed részét, amivel korábban a nagybácsi rendelkezett.

Magyarul: itt is megkezdődött a szokásos kiszorítósdi, ugyanaz, mint az előző történeteinkben.

Forrás: alfahir.hu

2016. november 07. (hétfő), 23:30

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2024. szeptember 30. (hétfő), 15:19
Hirdetés

– Sokkoló hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– Sokkoló hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Ég veled, Beverly Hills-i zsaru! 76 évesen elhunyt John AshtonSzomorú hír rázta meg a filmvilágot: 76 éves korában...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2024. szeptember 30. (hétfő), 07:02

1 perce érkezett! Rossz hír jött az őszi óraátállításról!

1 perce érkezett! Rossz hír jött az őszi óraátállításról!

Az óraátállítás hatásai és a felkészülés módszereiAz őszi óraátállítás október utolsó hétvégéjén történik meg, amikor...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 30. (hétfő), 06:21

Fájdalmas fordulat jön az időjárásban, jövő héten akár már fagyhat is

Fájdalmas fordulat jön az időjárásban, jövő héten akár már fagyhat is

A héten jelentős lehűlésre és esőre kell számítanunk. A napos, száraz idő hétfőn még tart, de az évszakhoz képest...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 30. (hétfő), 06:03

A Duna valóban kék! Nézd meg a Dráva torkolatának lélegzetelállító felvételét

A Duna valóban kék! Nézd meg a Dráva torkolatának lélegzetelállító felvételét

A „kétszínű” torkolat – Látványos légi felvételek a megáradt Körös és Tisza keveredésérőlÖtvös Sándor lenyűgöző...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 16:47

Brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – Magyarország

Brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – Magyarország

Jövő héten újabb lehűlés várható: hűvösebb idő és eső érkezikAz eddig tapasztalt, az ilyenkor megszokottnál jóval...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 14:34

Magyar Péter egy alkut ajánlott Orbán Viktornak.

Magyar Péter egy alkut ajánlott Orbán Viktornak.

Magyar Péter nem mindennapi ajánlatot tett Orbán Viktornak: „Áll az alku, Miniszterelnök úr?”szeptember 29-én, vasárnap...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 14:15

Puskás Peti produkciója után Stohl András sírva fakadt: tökéletesen idézték meg fiatalon elhunyt barátját!

Puskás Peti produkciója után Stohl András sírva fakadt: tökéletesen idézték meg fiatalon elhunyt barátját!

Puskás Peti produkciója után Stohl András könnyekben tört ki: Tökéletesen idézte meg Kaszás AttilátA legutóbbi Sztárban...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 13:25

Tilla kitálalt mi történt miután kiestek…ezt már nem vették a kamerák! Felháborító, hogy ilyen történik…

Tilla kitálalt mi történt miután kiestek…ezt már nem vették a kamerák! Felháborító, hogy ilyen történik…

Tilla kitálalt: Mi történt a kiesés után? Felháborító részletek derültek ki!Az Ázsia Expressz legutóbbi évadában Stohl...

Hirdetés
Hirdetés