Herceg Erika besokallt, kilép az X Faktorból.. Durva, ami kiderült

Hirdetés
Herceg Erika besokallt, kilép az X Faktorból.. Durva, ami kiderült
Hirdetés

Dallos Bogi és Csobot Adél után Herceg Erika érkezett női mentorként az X-faktorba, aki Ukrajnában és Oroszországban is nagy sztárnak számít. /Az énekesnőről megoszlanak a vélemények a közösségi médiában\: vannak, akik imádják Erikát az őszintesége és a vagánysága miatt, mások szerint azonban semmi keresnivalója a mentorszékben\./

Hirdetés

A legtöbben azután akadtak ki rá, mikor a válogató elején összebalhézott a többi mentorral. Ennek az okát egyébként sokan nem is értik, Erika ugyanis egyik pillanatról a másikba sértődött meg és ment neki mentortársainak.

Hirdetés
Végül a vita odáig fajult, hogy az énekesnő kiviharzott a stúdióból, majd miután visszatért, a versenyzőkön vezette le a dühét.

Múlt hét vasárnap láthattuk az X-faktor 11. évadának utolsó válogató adását, aminek a végén belenézhettünk a Táborba. Úgy látszik, Herceg Erikának megint el fog gurulni a gyógyszere, mert megint meg fog sértődni. A Táborban ugyanis a mentorok versenyezni fognak a versenyzőkért, mivel már nincsenek külön csapatok.

Ez az "aki kapja, marja"-módszer nagyon sok vitát és feszültséget fog okozni a műsorban, és Herceg Erika sem fogja sokáig bírni a dolgot.

Hirdetés
Az alábbi reklámvideóban láthatjuk, hogy majdhogynem a sírásig sértődik, mikor mentortársai leszavazzák őt, és még egy erős kijelentés is el fogja hagyni a száját:

„Befejeztem ezt az egész műsort!”

2022. szeptember 29. (csütörtök), 09:28

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 12. (hétfő), 15:03
Hirdetés

„Apa, érted futok” – Hankó Balázs fia 30 kilométert teljesített, Orbán Viktor is üzent neki

„Apa, érted futok” – Hankó Balázs fia 30 kilométert teljesített, Orbán Viktor is üzent neki

Apa, érted futok – Hankó Balázs fia 30 kilométert teljesített, Orbán Viktor is üzent nekiKülönleges üzenettel futotta...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 12. (hétfő), 13:37

Kedves ismerőseim,barátaim . Összeszorult szívvel, kimondhatatlan fájdalommal kell megosztanom veletek a legszörnyűbb hírt: szeretett feleségem, Andrea, és két drága kisgyermekem tegnap tragikus körülmények között elhunytak. Elveszítettem mindent, amiért eddig éltem… ?

Tragédia: autóban találták meg az édesanyát és hároméves ikergyermekeitEgy parkoló autóban találták holtan a 35 éves...

Mindenegyben blog
2026. október 12. (hétfő), 12:52

Teljes havi plusznyugdíj járhat 2027 februárjában: ez a két feltétel dönt

Teljes havi plusznyugdíj járhat 2027 februárjában: ez a két feltétel dönt

13. havi nyugdíj 2027-ben: teljes havi összeg járhat, de nem minden új nyugdíjas jogosult ráA jelenlegi szabályok...

Mindenegyben blog
2026. október 12. (hétfő), 11:51

Óriási összefogás! imaláncot szerveznek a KDNP-s Seszták Miklósért, aki jelenleg letartóztatásban van

Óriási összefogás! imaláncot szerveznek a KDNP-s Seszták Miklósért, aki jelenleg letartóztatásban van

Imaláncot indítottak a letartóztatott Seszták Miklósért – politikai fogolynak nevezi a KDNPImaláncot hirdetett Seszták...

Mindenegyben blog
2026. október 12. (hétfő), 08:36

Postán érkezik a behívó! Kötelező Magyarországon, senki nem bújhat ki alóla! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Postán érkezik a behívó! Kötelező Magyarországon, senki nem bújhat ki alóla! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Figyeld a postaládád – érkeznek a behívók! Ez vár rád az új egészségügyi szűrővizsgálati rendszerben? Fontos...

Mindenegyben blog
2026. október 12. (hétfő), 08:08

Hujber Ferenc kifakadt:Ezt merték tenni az iskolában a 11 éves kislányával!

Hujber Ferenc kifakadt:Ezt merték tenni az iskolában a 11 éves kislányával!

Hujber Ferenc kiakadt: állítása szerint a pokollal riogatták 11 éves lányát az iskolábanA lányának mondottak miatt...

Mindenegyben blog
2026. október 12. (hétfő), 05:32

Kapitány István nem finomkodott: úgy helyretette Orbánt, hogy csak úgy csattant!

Kapitány István nem finomkodott: úgy helyretette Orbánt, hogy csak úgy csattant!

Kapitány István odaszúrt Orbán Viktornak: a jachtozást és az amerikai futballmeccseket is felemlegetteKapitány István...

Mindenegyben blog
2026. október 12. (hétfő), 05:01

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyász a Tisza Párt közösségében: tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Brachinger Tamás59 éves korában elhunyt dr....

Hirdetés
Hirdetés