Hétfőn 39 fok, kedden pusztító szélvihar károkozó esővel .Ez vár ránk

Hirdetés
Hétfőn 39 fok, kedden pusztító szélvihar károkozó esővel .Ez vár ránk
Hirdetés

Rekkenő hőséggel indul második nyári hónapunk, a tűző napsütésben hétfőn ugyanis 33-38 fokig melegszik a levegő, amit inkább csak az élénk délnyugati szél enyhíthet kissé – írta az Időkép. /Nagyon erős, helyenként extrém erős lesz az UV\-sugárzás, ha tehetjük, délelőtt 10 és délután 16 óra között kerüljük a közvetlen napfényt\./

Hirdetés

Nem kell azonban sokáig szenvednünk a forróságtól, északnyugat felől kedden hidegfront érkezik. Délkeleten még marad a napos idő, máshol egyre több lesz a gomolyfelhő, és szórványosan – főként nyugaton, délnyugaton és északkeleten – számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására.

Ismét kialakulhatnak szupercellák, melyekhez akár 80-100 km/órát elérő széllökések, felhőszakadás, akár nagyobb méretű jég társulhatnak.Zivataroktól függetlenül is nagy területen megélénkül, megerősödik az északira-északnyugatira forduló szél. Az ország nagy részén 27-33 fok lesz jellemző napközben, délkeleten lehet még ennél egy-két fokkal melegebb.

A front mögött a hét közepén napos-gomolyfelhős idő várható, kisebb záporok csak helyenként lehetnek. A hőmérséklet is a mindenki számára elviselhető tartományban, többnyire 25 és 30 fok között alakul a délutáni órákban, a hajnalok pedig ismét frissebbek lesznek.

Pest megyeJelFokEseményLeírásHőségA napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű.Baranya megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
HőségA napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű.Bács-Kiskun megyeJelFokEseményLeírásHőségA napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű.Békés megyeJelFokEseményLeírásHőségA napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű.Borsod-Abaúj-Zemplén megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
HőségA napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.Csongrád megyeJelFokEseményLeírásHőségA napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű.Fejér megyeJelFokEseményLeírásHőségA napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű.Győr-Moson-Sopron megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
HőségA napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű.Hajdú-Bihar megyeJelFokEseményLeírásHőségA napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű.Heves megyeJelFokEseményLeírásHőségA napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.Komárom-Esztergom megyeJelFokEseményLeírásHőségA napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű.Nógrád megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
HőségA napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.Somogy megyeJelFokEseményLeírásHőségA napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű.Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeJelFokEseményLeírásHőségA napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű.Jász-Nagykun-Szolnok megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
HőségA napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű.Tolna megyeJelFokEseményLeírásHőségA napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű.Vas megyeJelFokEseményLeírásHőségA napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű.Veszprém megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
HőségA napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű.Zala megyeJelFokEseményLeírásHőségA napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű.
OMSZ: 2019-06-30 02:00 (00:00 UTC)  [wchx]

Szöveges figyelmeztető előrejelzés.

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2019.06.30. vasárnap éjfélig

Vasárnap az ország nyugati megyéiben néhol már elérheti a 25 fokot a napi középhőmérséklet.

2019.06.30. 02:29 Országos Meteorológiai Szolgálat

Pest megyeJelFokEseményLeírásHőségA napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.Baranya megyeJelFokEseményLeírás HőségA napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.Bács-Kiskun megyeJelFokEseményLeírásHőségA napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.Békés megyeJelFokEseményLeírásHőségA napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű.Borsod-Abaúj-Zemplén megyeJelFokEseményLeírás HőségA napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.Csongrád megyeJelFokEseményLeírásHőségA napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű.Fejér megyeJelFokEseményLeírásHőségA napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.Hajdú-Bihar megyeJelFokEseményLeírás HőségA napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.Heves megyeJelFokEseményLeírásHőségA napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.Somogy megyeJelFokEseményLeírásHőségA napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeJelFokEseményLeírásHőségA napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.Jász-Nagykun-Szolnok megyeJelFokEseményLeírás HőségA napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.Tolna megyeJelFokEseményLeírásHőségA napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.
OMSZ: 2019-06-30 02:00 (00:00 UTC)  [wdhx]

2019. június 30. (vasárnap), 09:37

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 15:33
Hirdetés

Szenteste elhunyt Horváth Nikoletta, író, újságíró

Szenteste elhunyt Horváth Nikoletta, író, újságíró

Egyfecske nélkül maradt az ég – búcsú Horváth NikolettátólGyász borul ma a szavakra, mert elment valaki, aki hitt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 09:43

Gáspár Evelint az ismert milliárdos úgy rakta helyre, hogy még a saját követői is döbbenten hallgattak el.

Gáspár Evelint az ismert milliárdos úgy rakta helyre, hogy még a saját követői is döbbenten hallgattak el.

Felföldi Zoltán üzenete Evelinnek: rossz időben, rossz hangnemben – ezért lett ekkora a felháborodásEgyre nagyobb...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 07:57

Egy pillanat alatt meghalt – Müller Péter elképesztő beszámolója a túloldalról

Egy pillanat alatt meghalt – Müller Péter elképesztő beszámolója a túloldalról

Müller Péter halálközeli élménye nem csupán egy megrázó epizód volt az életében, hanem egy olyan fordulópont, amely...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 07:38

Elhunyt a Jóbarátok színésze ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt a Jóbarátok színésze ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyász a filmvilágban – elhunyt Pat Finn, a Jóbarátok és A semmi közepén szeretett sztárja ?December 22-én, hatvanéves...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 20:24

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

Mégis lesz idén fehér karácsony! Sopronban már havazik – fotón, videón a hótakaró Szokatlan, ám annál varázslatosabb...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 11:15

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 10:28

Kivételt tett Magyar Péter : végre megmutatta a 1,5 babát– ilyen cuki fotót ma nem fogsz látni !

Kivételt tett Magyar Péter : végre megmutatta a 1,5 babát– ilyen cuki fotót ma nem fogsz látni !

Végre ölbe vehettem a másfél hónapos unokahúgomui: egy kicsit sírdogált, de amikor jeleztem neki, hogy énekelek neki,...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 08:31

Aki bántja Evelint az most jól figyeljen ide!Csutinak elege lett azokból akik bántják Gáspár Evelint

Aki bántja Evelint az most jól figyeljen ide!Csutinak elege lett azokból akik bántják Gáspár Evelint

– Csuti is megszólalt Gáspár EvelinrőlAz utóbbi napokban szokatlanul nagy hullámokat vetett a közösségi médiában az a...

Hirdetés
Hirdetés