Holnap fejfájás, ingerültség és idegesség várható a melegfront miatt!

Hirdetés
Holnap fejfájás, ingerültség és idegesség várható a melegfront miatt!
Hirdetés

Holnap fejfájás, ingerültség és idegesség várható a melegfront miattVasárnapra elvonul az esőzés a keleti országrészben is, helyét a legtöbb helyen a napsütés és a normálnál jelentősen magasabb napi maximumok veszik át. /Erős, olykor viharos szélre is készülni kell – írja a Kiderül\./

Hirdetés
hu.

Vasárnap a ködfoltok feloszlása után mindenütt változóan felhős lesz az ég, több órára kisüt a nap, csapadék nem valószínű.

Hirdetés
A déli szél megélénkül, elsősorban az Észak-Dunántúlon meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -3 fok között alakul, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között várható.

A változékony időjárás megviseli az érzékeny idegrendszert, koncentrációs problémák, reakcióidő növekedés, alvászavar és fejfájás is előfordulhat. Az enyhülés miatt ismét több lesz a fertőzés, nátha és meghűlés. A sok felhő miatt a kedvünk is szomorkásabb lehet.

Hétfőn főként a Fertő-tó környezetében, illetve az északkeleti harmadban hajnalra köd, illetve rétegfelhőzet képződik, amely az utóbbi tájakon néhol makacsul tarthatja magát.

Hirdetés
Másutt a változó mennyiségű és vastagságú fátyolfelhőzet mellett több-kevesebb napsütésre lehet számítani, számottevő csapadék nem valószínű.

A déli szelet többfelé élénk, főként az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérik, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 8 és 16 fok között valószínű, de a tartósabban ködös, borús északkeleti tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet.

Hirdetés

2019. december 14. (szombat), 20:08

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:48
Hirdetés

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:23

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Azurák Csaba veszi át Rónai Egon helyét az Egyenes Beszédben2026. november 5-én az ATV bejelentette, hogy Azurák Csaba...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 17:54

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Az orosz nagykövet a gázszerződésre figyelmeztet, az EU már kijelölte a határidőtPénzügyi következményekre...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 16:18

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Három ülésnapos kitiltást rendelt el Forsthoffer Ágnes, Pócs János jogorvoslatot kérForsthoffer Ágnes házelnök 2026....

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 15:20

Mit tippelsz?Ezen sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Németh Szilárdnak!

Mit tippelsz?Ezen sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Németh Szilárdnak!

Milyen végzettsége van Németh Szilárdnak? Iskolaigazgatóként is dolgozott a későbbi rezsibiztosNémeth Szilárd 1990-ben...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 13:59

HATALMAS BEJELENTÉS A TV2-TŐL, ÚJRA JÖN AZ EXATLON PALIK LÁSZLÓVAL. DURVA ÉVAD JÖN!

HATALMAS BEJELENTÉS A TV2-TŐL, ÚJRA JÖN AZ EXATLON PALIK LÁSZLÓVAL. DURVA ÉVAD JÖN!

Palik Lászlóval jön az új Exatlon, már keresik a KihívókatA TV2 2026. november 5-én, a Big Picture konferencián...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 13:52

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pintér Sándornak!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pintér Sándornak!

Milyen végzettsége van Pintér Sándornak? A volt belügyminiszter a volán mögött kezdtePintér Sándor 1978-ban a...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 09:18

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pócs Jánosnak!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pócs Jánosnak!

Kiderült, milyen végzettsége van Pócs Jánosnak – egészen más szakmából jutott el a Parlamentig!Víz- és gázszerelőként...

Hirdetés
Hirdetés