Hoppá!!! Gáspár Evelin terheshasat villantott!!!

Hirdetés
Hoppá!!! Gáspár Evelin terheshasat villantott!!!
Hirdetés

Persze nem úgy ahogy hirtelen hangzik  ! .

Klasszikus kismamapózban mutatta meg, hogy milyen hatással van rá édesanyja főzőtudománya.

/Az alakjáért keményen megdolgozó Gáspár Evelin nem sokat kertelt, és elmondta egy interjúban, hogy mivel félti a hosszú évek kínlódásával elért eredményt, nem akar gyereket\./

Hirdetés

– A mai világban hülye lennék szülni.

Hirdetés
A fogyásomon és az alakomon dolgozom évek óta, a szüléstől romba dőlne a testem, ráadásul mentálisan sem érzem magam késznek. Nem akarom a testem és az időmet feláldozni – mondta sokak megdöbbenésére Győzike nagyobbik lánya, aki még azt is hozzátette: elszomorítónak tartja, hogy a fiatal nők az Instagram-oldalukon mutogatják a tökéletes babakocsis képeket, közben viszont nem foglalkoznak a gyerekeikkel.
Hirdetés

Győző egyre inkább kiakad Evelin megnyilvánulásán. Bár a nagyobbik lánya már évekkel ezelőtt is kijelentette a televízióban, hogy nem szereti a gyerekeket, és nem is akar sajátot, akkor az apja ezt a kamaszkornak tudta be. Dehogy már az immár felnőtt lánya is ezt nyilatkozza, ezen kibukott.

– Én imádom a gyerekeket, és alig várom, hogy nagypapa lehessek – reagált a showman.

Hirdetés
– A romáknál már ennyi idős korban, amiben Evelin is van, ott rohangál egy-két gyerek az anyjuk szoknyája körül. Evelin pedig nemhogy most, de a jövőben sem akar nekem unokát szülni! Csak abban tudok bízni, hogy két-három év múlva már ő is rájön, hogy gyerek nélkül nem élet az élet, és jöhet végre az unokám. De ha mégis kitart az elképzelése mellett, azt is megértem. A mai világban gyereket szülni nagy bátorság! Ha mégsem szül a lányom, legfeljebb majd örökbe fogad egyet.
Hirdetés
..

2019. szeptember 25. (szerda), 09:06

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 19:46
Hirdetés

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet „A nap 24 órájában mellette...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 19:14

Kiadták a riasztást ! Kemény fagyok jönnek, helyenként hózápor is lehet, akár mínusz 7 fokkal

Kiadták a riasztást ! Kemény fagyok jönnek, helyenként hózápor is lehet, akár mínusz 7 fokkal

Kemény fagyok jönnek: akár havazhat is, mínusz 7 fok is lehet Úgy tűnik, a tavasz most egy időre megtorpan, és ismét...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 14:18

Lájk ha emlékszel rá!Végre láthatjuk a 12 éve elhunyt Bajor Imre mindkét gyermekét! Lili és Marcell is már felnőttek, a fotóból kiderül, hogy néznek ki most! A képet a hozzászólásoknál láthatod

Lájk ha emlékszel rá!Végre láthatjuk a 12 éve elhunyt Bajor Imre mindkét gyermekét! Lili és Marcell is már felnőttek, a fotóból kiderül, hogy néznek ki most! A képet a hozzászólásoknál láthatod

Bajor Imre: Egy Kivételes Színészi Karrier TörténeteBajor Imre, aki 12 évvel ezelőtt hunyt el, színészi karrierjét...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 11:25

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szomorú hírt közöltek: meghalt Ambrus László Pótolhatatlan veszteség érte a magyar sportvilágot: kedden este elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 07:15

Nagyon kemény videóüzenetet tett közzé Magyar Péter: „Ennek a világnak vége van”

Nagyon kemény videóüzenetet tett közzé Magyar Péter: „Ennek a világnak vége van”

Erős hangvételű videóval jelentkezett Magyar Péter, amelyben a jelenlegi hatalom működését bírálta, és arról beszélt,...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 06:43

Rubint Réka olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiót

Rubint Réka olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiót

Rubint Réka  olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiótRubint Réka élő adásban olyat mondott, hogy sokkolta a...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 05:22

Meghalt Lakatos Nikoletta

Meghalt Lakatos Nikoletta

Meghalt Lakatos Nikoletta, a MOME rektori kabinetfőnökeFiatalon, váratlanul érkezett a tragikus hírMély megrendüléssel...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 04:58

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a MOME és a roma közélet: elhunyt Lakatos Nikoletta Megrendítő veszteség érte a MOME közösségétMély fájdalommal...

Hirdetés
Hirdetés