Hosszú Katinka abbahagyja, súlyos döntés a bukott olimpia miatt
Hirdetés
Hirdetés
Reagált a visszavont pályázatra az úszónő. A háromszoros olimpiai bajnok sorsdöntő lépésre szánja el magát!Szerdán Visszalépünk az olimpiai pályázattól" href="https://ripost.hu/cikk-visszalepunk-az-olimpiai-palyazattol">a magyar kormány úgy döntött, javasolja a 2024-es budapesti olimpiai pályázat visszavonását. /\[ad1\]A döntés miatt számos sportolónak fel kell adni azt a vágyát, hogy hazai környezetben szerepelhessen az ötkarikás játékokon\./
Hirdetés
Bár Hosszú Katinka szinte minden elért, amit az úszósportban el lehet, legnagyobb álma így nem valósulhat meg.
2024-ben nemlesz olimpia Budapesten
Biztos vagyok abban, hogy minden magyar olimpikon arról álmodik, hogy Magyarországon legyen az olimpia és a magyar szurkolók előtt versenyezhessen
Hirdetés
– nyilatkozta az Iron Lady akkor, amikor még élt a pályázat.
Tehát több úszónk is csalódott lehet, ám Hosszú Katinka esetében van még egy hozadéka a meghiúsult rendezvénynek. Háromszoros olimpiai bajnokunk többször kijelentette, nem tudja, hogy versenyez-e még 2024-ben, hisz akkor már 35 éves lesz. A budapesti olimpiai viszont olyan motivációt jelentene számára, hogy biztos, hogy folytatná a pályafutását.
Megkérdeztük Katinka sajtósát, hogy a kormány döntése után mennyiben változott az úszónő véleménye.
Hirdetés
"Egyelőre csak a budapesti világbajnokság lebeg a szemünk előtt, az olimpiák tekintetében a 2020-as, tokiói játékokig tudunk nézni. Tény, hogy egy sportoló számára nincs nagyobb öröm, mint hazai közönség előtt olimpiát nyerni, természetesen Katinka is így van ezzel. Szép lett volna hazai környezetben átélni ezt a csodát"
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.