Hova lett Magyarország aranytartaléka?

Hirdetés
Hova lett Magyarország aranytartaléka?
Hirdetés

Hova lett az országunk aranytartaléka, mely mára 150–200 tonna aranyrudat tenne ki?.

Nem ezt kerestem, és erre találtam rá az interneten barangolva. /Az írás két évvel ezelőtti, de amint mondani szokták, újszülöttnek minden vicc új\./

Hirdetés
Ezt az írást nem ismertem, és úgy gondoltam, talán nem érdektelen ismét felhívni a honfitársaink figyelmét erre az elképesztő történetre! Sajnos van másik, amint egy-egy ilyen történetre fény derül, néhány napig megy a sajtópolémia, amikor is előkerül az előzőnél is hajmeresztőbb történet, és a mókuskerék forog velünk tovább!

Következzék tehát a két évvel ezelőtti írás:

„A Nemzetközi Valutaalap legfrissebb jelentése szerint régiós versenytársaink jegybankjai átlagosan negyvenszer több aranykészlettel rendelkeznek, mint a Magyar Nemzeti Bank, amely 1990-ben váltotta pénzre aranytartaléka zömét, mintegy 62 tonnányi aranyrudat.

Hirdetés

Mára szinte csak a legszegényebb afrikai országoknak van kevesebb aranytartaléka, mint Magyarországnak, annak ellenére, hogy a nemesfém ára az egekben jár, bármikor beváltható, és a legkevésbé kockázatos befektetési eszköz.

A kelet-közép-európai államok közül Magyarországnak kirívóan kevés az aranytartaléka, az új uniós tagállamokhoz képest az eltérés hozzávetőlegesen négyszeres – derül ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) áprilisi statisztikáiból.
Hirdetés
Hazánknak ötször kisebb az aranytartaléka, mint a visegrádi országoknak, a régió országaihoz képest tekintetében a különbség csaknem negyvenszeres.
 
Az IMF rangsorában mindössze a 82. helyen állunk a 100 országot tömörítő listán, utánunk jórészt már csak kisebb fejlődő országok következnek. Térségünkben a legtöbb arany a román és a lengyel jegybankban van, országonként 103 tonnányi készlettel, a középmezőnyben pedig Szlovákia és Bulgária áll 35-40 tonnával.
 
A magyar 3,1 tonnás készlet eltörpül még a cseh, szerb, lett és litván tartalékokhoz képest is. A különbség oka, mint arról már korábban beszámoltunk, hogy a jegybank 1990-es döntése értelmében az addigi 65 tonnás aranykészletet rövid idő alatt szinte teljes egészében értékesítették.
 
Hirdetés
 
A minimális szintre csökkentés Surányi György (képünkön) jegybankelnöksége alatt következett be, ekkor főleg dollárt vásároltak az unciánként 370 dolláros áron eladott aranyért. A jegybank a lépést az akkori nemzetközi tendenciákkal magyarázta, és arra hivatkozott, hogy az arany hozama jóval kisebb, mint az érte kapott devizáé.
 
Később az amerikai valuta értékének romlása miatt a jegybank fokozatosan áttért a dollárról az euró-alapú tartalékokra, így védekezve a dollár árfolyamcsökkenéséből adódó veszteségek ellen. Szakértők szerint az eladás csak rövid távon hozhatott pozitív eredményt, középtávon azonban – az arany drágulása miatt – több milliárd dolláros veszteséget okozott.
 
A 62 tonna eladott arany akkori és mostani ára között unciánként 520 dollár a különbség, vagyis jóval több, mint a dupláját érné most a készlet. Az eladás azonban nem csak az árfolyam-különbözet miatt, hanem azért is hibás döntésnek számít, mert az egyes országok a stabilitás és az értékálló biztonság miatt döntenek az aranybefektetések mellett.
Hirdetés
Az arany értéke ugyanis abban rejlik, hogy a külföldi értékpapíroknál lényegesen kevesebb kockázatot rejt, és vészhelyzet esetén bármikor készpénzzé váltható, sőt kölcsön felvételekor fedezetként is szolgálhat.
 
Az aranytartalékok eladása stratégiailag átgondolatlan döntés volt: a nemesfém szerepét mutatja, hogy amióta a dollár, mint globális fizetőeszköz egyre gyengébb lábakon áll, az arany ára az egekbe szökik – fogalmazott lapunknak Bogár László közgazdászprofesszor. Az egyetemi tanár szerint a veszteség megértéséhez a nemzetközi valutáris rendszer történetéhez kell visszanyúlni.
 
A világpénz 1920-ig gyakorlatilag tisztán az aranyon alapult, majd ezt a szerepkört átvette az arany és a legfontosabb valuták együttes kosara. A második világháború után a Bretton Woods-i egyezmény értelmében a dollár lett a globális fizetőeszköz, amelynek értékét az aranyhoz fix árfolyamon rögzítették.
Hirdetés
 
Ez a rendszer a vietnami háború túlköltekezése miatt az amerikai fizetőeszköz megroppanásával véget ért: Nixon elnök 1971-ben hivatalosan is elismerte, hogy közvetlenül már nem váltható át a dollár aranyra.
 
Bogár László szerint a dollár túlértékeltsége és az olajválság is közrejátszott abban, hogy a kormányok aranytartalékokat halmoztak fel jegybankjaikban, annál is inkább, hogy az árfolyam-ingadozásokat kivédhessék. – Az arany értéke az összes valutához képest emelkedett, a nemesfémtartalékok szerepe így még jobban felértékelődött – tette hozzá a professzor. Az MNB lapunk kérdésére úgy fogalmazott, hogy 2004 óta a nyersanyagárak növekedése, a dollár árfolyamának gyengülése, és az inflációs veszély újbóli megjelenése ismét előtérbe helyezte az aranyat, mint befektetési eszközt.
Hirdetés
 
 
A Magyar Nemzeti Bank,1990-ben váltotta pénzre aranytartaléka zömét, ezért Magyarországnak ma gyakorlatilag nem maradt aranytartaléka. Szinte csak a legszegényebb afrikai országoknak van kevesebb aranya, mint nekünk! De ez nem minden! 
 
A nemesfém ára az egekben, a magyar gazdaság a padlón, és ha így megy tovább, olyan válság lehet itt nemsokára, hogy hozzá képest az etióp szegénység maga a mennyország.
Az aranytartalékot még Surányi György jegybankelnöksége alatt adta el az akkori kormány arra hivatkozva, hogy a dollárnak jobb a hozama. Aztán a dollárnak lement a hozama, 62 tonna aranyunk viszont már elpárolgott.” 
 
Forrás: arany.network.hu/blog
 
sokkaljobb-megjegyzés: Ehhez az íráshoz hasznos hozzáolvasni a Volt egyszer egy CW Bank című írásunkat! 
 
Emlékeztető: „Adjátok kezembe egy ország pénzügyeit, és nem érdekel, hogy kik hozzák a törvényeket a parlamentben!” (Mayer Amschel Rotschild, született Mayer Amschel Bauer, a dinasztia alapítója) – Odaadtuk!
 
via:sokkaljobb.hu

2016. március 14. (hétfő), 11:03

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. július 29. (kedd), 15:51
Hirdetés

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Árvai Sándor – A Hortobágy legendás pásztora 89 éves volt Árvai Sándor, a Hortobágy egyik legismertebb és...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. július 29. (kedd), 13:03

? DRÁMA AZ ÁRADÁSBAN: Egy román férfi karjaiban vitte ki az idős asszonyt – az egész ország meghajol előtte!

? DRÁMA AZ ÁRADÁSBAN: Egy román férfi karjaiban vitte ki az idős asszonyt – az egész ország meghajol előtte!

? DRÁMA AZ ÁRADÁSBAN: Egy román férfi karjaiban vitte ki az idős asszonyt – az egész ország meghajol előtte!‼️ DRÁMAI...

Mindenegyben blog
2025. július 29. (kedd), 12:35

Három ember meghalt az áradásokban Románia északkeleti részén – Házakat, hidakat sodort el a víz

Három ember meghalt az áradásokban Románia északkeleti részén – Házakat, hidakat sodort el a víz

Több idős ember halt meg az áradásokban Románia északkeleti részén – Házakat, hidakat sodort el a víz Földcsuszamlás,...

Mindenegyben blog
2025. július 29. (kedd), 06:27

Egykor szépségikon volt, most egy ráncos öreg hölgy”: Felismerte a híres színésznőt?

Egykor szépségikon volt, most egy ráncos öreg hölgy”: Felismerte a híres színésznőt?

Jeannie, a háziszellem egykori sztárja ma már 92 éves: Barbara Eden az idő múlásáról és az örökségrőlEgykor a televízió...

Mindenegyben blog
2025. július 28. (hétfő), 20:04

Felismered? ?? Régen ikon volt – ma alig ismernek rá! ?

Felismered? ?? Régen ikon volt – ma alig ismernek rá! ?

Kitalálod, ki ez az felismerhetetlen sztár? ? Régen mindenki ismerte őt!Amikor megjelent róla a legfrissebb fotó, az...

Mindenegyben blog
2025. július 28. (hétfő), 18:20

Ki ez a rejtélyes szépség? ? A rajongók megdöbbentek az ismeretlen kinézetén! ?

Ki ez a rejtélyes szépség? ? A rajongók megdöbbentek az ismeretlen kinézetén! ?

 Ki ez a rejtélyes szépség? ? A rajongók megdöbbentek az ismeretlen kinézetén! ?? "Ez tényleg ő?!" – ez a kérdés járta...

Mindenegyben blog
2025. július 28. (hétfő), 17:58

El tudod hinni, ki van a képen? ? Már alig lehet ráismerni! ? Egykor milliók bálványa volt, most pedig mankóval jelent meg a nyilvánosság előtt... ? Eleganciája és kisugárzása legendás volt – de az idő nyomot hagyott rajta. ?

El tudod hinni, ki van a képen? ? Már alig lehet ráismerni! ? Egykor milliók bálványa volt, most pedig mankóval jelent meg a nyilvánosság előtt... ? Eleganciája és kisugárzása legendás volt – de az idő nyomot hagyott rajta. ?

„Ez a valaha szeretett sztár, aki mankóval látható, ma már szinte felismerhetetlen”: Ki ő?❗️Franciaország egyik...

Mindenegyben blog
2025. július 28. (hétfő), 16:41

DRÁMAI OTTHONSZÜLÉS SZOLNOKON! ? Három mentős, egy élet-halál helyzet, és egy kislány, aki így jött világra… ?❤️

DRÁMAI OTTHONSZÜLÉS SZOLNOKON! ? Három mentős, egy élet-halál helyzet, és egy kislány, aki így jött világra… ?❤️

DRÁMAI ÉS GYÖNYÖRŰ OTTHONSZÜLÉS SZOLNOKON❗️Mentők segítettek világra egy kislányt egy fiatal pár otthonában – mindenki...

Hirdetés
Hirdetés