Idén 22 ezer forint pluszt kaphatnak a nyugdíjasok

Hirdetés
Idén 22 ezer forint pluszt kaphatnak a nyugdíjasok
Hirdetés

/Ha valóban úgy alakul az infláció az idén, ahogy azt a Magyar Nemzeti Bank a csütörtökön közzétett inflációs jelentésében írta, akkor az év végén 22 ezer forinttal kell majd a kormánynak kompenzálnia a nyugdíjasokat \- ezt számolta ki az Mfor\./

Hirdetés
hu.

Idén a magyar GDP egy ezreléke megy majd el családtámogatásra, később ennél jóval több, de be is folyik majd ettől pénz a jegybank szerint.

A jegybank a csütörtöki előrejelzésében azt írja, hogy 2019-ben 3,1 százalékkal nőhet az inflációs ráta, korábban viszont még 2,9 százalékos áremelkedésre számított. A kormány viszont csak 2,7 százalékkal emelte januárban az amúgy inflációt követő nyugdíjakat.

Hirdetés

Azt egy törvény szabályozza, hogy ha nagyobb az infláció, mint amennyivel a nyugdíjak emelkedtek, akkor az állam az év végén kifizeti a különbözetet.

Az Mfor úgy számol, hogy ha 0,4 százalékponttal kellene emelni a nyugdíjakat, akkor az a januári átlag 133,9 ezer forintos nyugdíj esetében havi 500 forint különbözetet, vagyis éves szinten átlagosan 6000 forintot jelent.

Ráadásul azt is törvény biztosítja, hogy ha 3,5 százaléknál gyorsabban növekszik a GDP, akkor prémiumot is kapnak a nyugdíjasok, és mivel az MNB 3,8 százalékos növekedésre számít, ez a prémium is hozzá jöhet az infláció miatti kompenzációhoz.

Hirdetés

Ha ehhez hozzávesszük, hogy korábban amolyan karácsonyi ajándékként a nyugdíjasok 10 ezer forint értékben kaptak Erzsébet-utalványokat a kormánytól, akkor kijön,  hogy ha minden úgy alakul, ahogy az MNB gondolja, akkor 22 ezer forintot kaphatnak a nyugdíjasok az év végén,írja az atv.hu

2019. július 15. (hétfő), 09:48

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 13:06
Hirdetés

24 éve halt meg Hofi Géza, ma a sírjánál jártunk és még a szó is elakadt bennünk mikor megláttuk az emlékhelyét.. Valaki fogta magát és EZT művelte sírhellyel: (Fotók!!) ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

24 éve halt meg Hofi Géza, ma a sírjánál jártunk és még a szó is elakadt bennünk mikor megláttuk az emlékhelyét.. Valaki fogta magát és EZT művelte sírhellyel: (Fotók!!) ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

  24 éve halt meg Hofi Géza, ma a sírjánál jártunk és még a szó is elakadt bennünk mikor megláttuk az emlékhelyét.....

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 12:06

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Bugár Imre diszkoszvető, aki szembeszállt a kommunista rezsimmelA sportvilág egy rendkívüli egyéniségtől...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 08:25

Havazik Lillafüreden .??

Havazik Lillafüreden .??

 Havazik Lillafüreden .??❄️ karácsonyi hangulat április 9-én ??Csodavilággá varázsolta a tavaszba lopakodó tél...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 07:24

Drámai hír érkezett Orbán Viktorról!Nagy Ádám jelentette be ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Drámai hír érkezett Orbán Viktorról!Nagy Ádám jelentette be ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nagyot ment a szarkasztikus videó: poénos fricskát kapott Orbán Viktor egy összevágott tartalombanEgyre több olyan...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 06:25

Hazaküldték a kórházból – másnap meghalt

Hazaküldték a kórházból – másnap meghalt

? Egy emberélet, amely talán megmenthető lett volna. Egy döntés, amely végzetesnek bizonyult. És két egészségügyi...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 06:21

Azonnal meghalt! ?️ Megverhették a kétéves Danikát

Azonnal meghalt! ?️ Megverhették a kétéves Danikát

?️ Megverhették a kétéves Danikát – azonnal meghaltNyugodj békében, kis angyalka! ? Az egész országot letaglózta a hír:...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 06:07

? Meghalt az a 11 éves lány, aki szakadékba zuhant egy osztálykiránduláson ! Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Meghalt az a 11 éves lány, aki szakadékba zuhant egy osztálykiránduláson ! Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Meghalt az a 11 éves lány, aki szakadékba zuhant egy osztálykiránduláson Ausztriában – szívszorító részletek láttak...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 05:42

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a művészvilág: 95 évesen meghalt A Pál utcai fiúk sztárja  Mario AdorfÚjabb fájdalmas veszteség érte a...

Hirdetés
Hirdetés