“Így fogytam le 40 kg-t erőfeszítés nélkül!”Ezzel a recepttel megoldódik a probléma

Hirdetés
“Így fogytam le 40 kg-t erőfeszítés nélkül!”Ezzel a recepttel megoldódik a probléma
Hirdetés

“Mindig is küzdöttem a súlyommal, vagy nagyon hamar elhíztam, vagy nagyon hamar lefogytam. Soha nem mondhattam, hogy átlagos vagyok. /Kipróbáltam számos fogyókúrás eszközt és diétát, de amint abbahagytam, azonnal visszaszaladtak a kilók\./
Hirdetés
Akkor döntöttem úgy, hogy valami más után nézek, mert biztos van más megoldás is.

Tudtam, hogy bármilyen csodaszerre is lelek, az nem jelenti majd azt, hogy onnantól kezdve elhanyagolhatom magam és ehetek amit csak szeretnék.

Hirdetés
Nem, hiszen a mozgás és a tudatos táplálkozás az egészségemet is szolgálja. Egy olyan megoldást kerestem, amit minden nap tudnék alkalmazni úgy, hogy ne jelentsen jelentősebb áldozatot.

Az alábbiakban elárulom a “titkom”, vagyis azt, hogy hogy segített nekem egyetlen ital abban, hogy a fogyás után megőrizzem súlyomat,és a leadott kilók ne jöjjenek vissza.

Amire szükség lesz:

Egyszerű az elkészítés, hiszen minden hozzávalót egy üvegbe kell tenni, amit forró vízzel fel kell önteni, és amikor a víz meleg, de még nem langyos, tehát ihatóvá válik, el kell fogyasztani napi 3 alkalommal.

Én reggel elkészítettem az adagokat, és magammal vittem a munkahelyemre, ami azért volt jó, mert végre munka közben is érezhettem azt, hogy kontrollban van a súlyom, és teszek azért, hogy lefogyjak.

Hirdetés
8 hónapon keresztül minden nap 3 alkalommal elvégeztem ezt a kúrát, majd amikor a mérlegre álltam, már 40 kilóval kevesebbet mutatott. A kollégáim és ismerőseim mind azt hitték betegre tornázom magam munka után, pedig nem! Természetesen nem hanyagoltam el a testmozgást. Ha időm engedte lementem a közeli parkba sétálni, tv nézés közben lábemeléseket végeztem, szóval nem hagytam ellustulni a testem, ami fontos, ugyanis az izmok így kaptak külső impulzust, a belső fogyásomról pedig az ital gondoskodott.
Hirdetés

Bátran ajánlom mindenkinek, akinek szűkösek a lehetőségek a fogyókúrához, és nem szeretnének hamar visszahízni a fogyás után.

Lizy”

2019. szeptember 19. (csütörtök), 21:28

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 21:16
Hirdetés

Radics Gigi így énekelte a Himnuszt az amerikai-magyar találkozón rengeteg kritikát kapott!

Radics Gigi így énekelte a Himnuszt az amerikai-magyar találkozón rengeteg kritikát kapott!

 Radics Gigi kapta azt a megtisztelő feladatot, hogy a magyar és az amerikai himnuszt is előadja az április 7-én, az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 19:46

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet „A nap 24 órájában mellette...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 19:14

Kiadták a riasztást ! Kemény fagyok jönnek, helyenként hózápor is lehet, akár mínusz 7 fokkal

Kiadták a riasztást ! Kemény fagyok jönnek, helyenként hózápor is lehet, akár mínusz 7 fokkal

Kemény fagyok jönnek: akár havazhat is, mínusz 7 fok is lehet Úgy tűnik, a tavasz most egy időre megtorpan, és ismét...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 14:18

Lájk ha emlékszel rá!Végre láthatjuk a 12 éve elhunyt Bajor Imre mindkét gyermekét! Lili és Marcell is már felnőttek, a fotóból kiderül, hogy néznek ki most! A képet a hozzászólásoknál láthatod

Lájk ha emlékszel rá!Végre láthatjuk a 12 éve elhunyt Bajor Imre mindkét gyermekét! Lili és Marcell is már felnőttek, a fotóból kiderül, hogy néznek ki most! A képet a hozzászólásoknál láthatod

Bajor Imre: Egy Kivételes Színészi Karrier TörténeteBajor Imre, aki 12 évvel ezelőtt hunyt el, színészi karrierjét...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 11:25

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szomorú hírt közöltek: meghalt Ambrus László Pótolhatatlan veszteség érte a magyar sportvilágot: kedden este elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 07:15

Nagyon kemény videóüzenetet tett közzé Magyar Péter: „Ennek a világnak vége van”

Nagyon kemény videóüzenetet tett közzé Magyar Péter: „Ennek a világnak vége van”

Erős hangvételű videóval jelentkezett Magyar Péter, amelyben a jelenlegi hatalom működését bírálta, és arról beszélt,...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 06:43

Rubint Réka olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiót

Rubint Réka olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiót

Rubint Réka  olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiótRubint Réka élő adásban olyat mondott, hogy sokkolta a...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 05:22

Meghalt Lakatos Nikoletta

Meghalt Lakatos Nikoletta

Meghalt Lakatos Nikoletta, a MOME rektori kabinetfőnökeFiatalon, váratlanul érkezett a tragikus hírMély megrendüléssel...

Hirdetés
Hirdetés