Íme Szent Teréz imája, amiről több ezren állítják, hogy csodát tesz ha minden nap elmondják
Hirdetés
Hirdetés
Lisieux-i Szent Teréz 1873-ban született a franciországi Alençon-ban, majd nagyon fiatalon, 24 évesen tuberkulózisban hunyt el Lisieux-ban, ahol ma már az ő nevét viseli az ottani bazilika. /Szent Teréz rengeteg emberen segített, hiszen bizonyítottan voltak olyanok, akik meggyógyultak, ha hozzá imádkoztak, vagy zarándoklaton vettek részt, ahol megtekintették földi maradványait\./
Hirdetés
Lisieux-i Szent Teréz a halálos ágyán így szólt: “Azt szeretném, hogy miután meghalok, rózsaszirmok hulljanak rám. ” Innen ered, hogy ő a virágárusok, kertészek védőszentje.
Hirdetés
Létezik egy legenda, miszerint ha 9-24 napon keresztül elmondod a következő imádságot, akkor egy sárga rózsát fog küldeni hozzád, így értesítve arról, hogy meghallotta a fohászodat, és teljesíti a kívánságodat.
Az imádság, amit minden nap el kell mondanunk Dr. Dorren Virtue könyvében jelent meg, és a következőképp hangzik:
“Ó, gyermek Jézus kis Teréze, kérlek szedj egy rózsát számomra a mennyei kertből, és küldd el hozzám a szeretet jeleként.
Hirdetés
Ó, gyermek Jézus kis Teréze, kérd meg Istent, áldja meg kegyesen azt, amit ma bizalommal a kezére adok ( mondd el a kérésedet).
Szent Teréz, segíts hozzá, hogy úgy higgyek Isten nagyszerű szeretetében, ahogy te, és követhessem az általad mutatott példát, a “kis utat” minden nap. Ámen. ”
2022. március 08. (kedd), 09:19
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Gyászol az Újpest: Elhunyt a klub legendás szertárosa, Ambrus Imre, azaz "Pipi bácsi"Mély fájdalommal tudatta az Újpest...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2025. június 16. (hétfő), 05:14
Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére !ÓRÁKON BELÜL nyakunkon szélvihar jégesővel, akár 80km/h-s károkozó széllel és 1-2 cm-es jégdarabokkal - Ezekre a megyékre adták ki a riasztást. Zárj be minden ablakot! Ekkor érkezik a vihar