Ismét beköszönt a tél, mínuszokkal folytatódik a hét

Hirdetés
Ismét beköszönt a tél, mínuszokkal folytatódik a hét
Hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint tovább csökken a hőmérséklet a hét folyamán: szerda éjszaka akár -3 fokot is mérhetünk szerte az országban.

A nap nagy részében erősen felhős lesz az ég, de időnként elvékonyodik, majd késő délutántól északnyugat, nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet – írja a met.hu. Kedden számottevő csapadék nem valószínű, de az északnyugati szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 9 és 15 fok között alakul, ám késő estére 4 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet.

Szerdán aztán újra beköszöntenek a mínuszok: éjszaka akár -3 fok is lehet. /Csütörtökön szintén hidegebb időre számíthatunk, hajnalban néhol \-5 fok is előfordulhat\./

Hirdetés

2019. március 19. (kedd), 19:02

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 20:07
Hirdetés

Teljes a döbbenet! Magyar Pétert magához hívatta a Pápa - EZ történt:

Teljes a döbbenet! Magyar Pétert magához hívatta a Pápa - EZ történt:

Négyszemközt tárgyalt Magyar Péter a pápával – Magyarországra hívta XIV. LeótMagánaudiencián fogadta XIV. Leó pápa...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 19:27

Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Postán érkezhet a szűrési meghívó: három fontos vizsgálat, amely sokakat érintMéhnyak-, emlő-, valamint vastag- és...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 18:16

Fontos hír a 70 év felettieknek: anyagi támogatás érkezik ,ők kapják meg biztosan! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Fontos hír a 70 év felettieknek: anyagi támogatás érkezik ,ők kapják meg biztosan! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tízezer forintos támogatást kapnak a jogosult tatabányai idősek – külön kérelem sem kell hozzáEgyszeri 10 ezer forintos...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 16:40

Tragédia a honvédségnél: két magyar katona vesztette életét szolgálat közben

Tragédia a honvédségnél: két magyar katona vesztette életét szolgálat közben

Két magyar katona vesztette életét szolgálatteljesítés közben, vizsgálják a körülményeketKét magyar honvéd vesztette...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 15:23

Döntött a kormány – Magyar Péter most közölte a januári nyugdíjemelés összegét!

Döntött a kormány – Magyar Péter most közölte a januári nyugdíjemelés összegét!

Közel két évtized után óriásit ugrik a nyugdíjminimum: Magyar Péter bejelentette az új összegetJelentős változás jön a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 14:11

Megtalálták a férfit, aki inzultálta Magyar Pétert – meglepő részletek derültek ki róla!

Megtalálták a férfit, aki inzultálta Magyar Pétert – meglepő részletek derültek ki róla!

Új részletek a Magyar Pétert borral leöntő férfiról: a felesége is megszólaltÚjabb részletek derültek ki arról a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 12:37

Fordulat az Orbán-ügyben: az ügyészség megerősítette!

Fordulat az Orbán-ügyben: az ügyészség megerősítette!

Megérkezett az ügyészségre az Orbán Viktor elleni feljelentés, döntésről még nem adtak tájékoztatástA Központi Nyomozó...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 10:35

Most érkezett: egyre durvább a helyzet – kiadták a riasztást

Most érkezett: egyre durvább a helyzet – kiadták a riasztást

Újabb visszamelegedés jön: szeptember végén 28 fok is lehet MagyarországonA szeptember végi lehűlés után ismét jelentős...

Hirdetés
Hirdetés