Itt az idő tisztán beszélni az egész migrációról, bevándorlási invázióról az egyik legnagyobb iszlám szakértővel. – aki nem más, mint Bill Warner.
Bűntudatkeltés és pszichológiai hadviselés zajlik Európa iszlamizációjáért. /A szerző – aki a terület tudományos kutatója – írásában rámutat a muszlim világból áradó gyűlölet valódi okaira\./
Amikor először elkezdtem tanulmányozni az iszlámot és elolvastam a Koránt és Mohamed életét, meglepett, hogy milyen sok dolog szól a nem muszlimokról (…) furcsának találtam, hogy a Koránnak a kétharmada rólam a ‘kafirról’, hitetlenekről szól, nem tudtam, hogy ez benne van. A nem muszlimoknak meg akarom tanítani, hogy mit mond róluk a Korán.
Bevándorlás nem-iszlám országokba
A muszlimok nem jöttek nagy számban a káfirok nyugati országaiba a huszadik század második feléig. Abban az időben számos nyugati politikus úgy gondolta, hogy a muszlim országokból származó munkaerő majd Európában marad néhány évig, és miután kerestek egy kis pénzt, a muszlim munkások hazatérnek családjaikhoz a hazájukba.
Az iszlám politikai doktrína a világot – dar al-iszlámra (az iszlám háza), – és dar al-harbra (a háború háza) osztja fel.
1. Az első kategória az iszlám és a saría törvény által uralt országokat foglalja magába.
2. A második kategória – a háború háza – a káfir országokat jelenti. A politikai iszlám végső célja, hogy a háború házát beintegrálja az iszlám házába.
Azok, akik a második változatot választják (beköltöznek a háború házába), Mohamed medinai példáját kell követniük, és fokozatosan gyöngíteni a káfir társadalom pozícióit. A dzsihádot kell vívniuk, minden eszközzel: beszéddel, írással vagy karddal (a helyzettől függően), és biztatni másokat a saría törvény követésére.
EURÓPA ISZLAMIZÁLÁSA CSAK AZ ELSŐ LÉPCSŐ, A DZSIHÁDNAK IS FONTOS SZEREPE VAN
A dzsihád szerves része az iszlám erkölcsi gazdaságának, ami jól érzékelteti, hogy létfenntartásának elengedhetetlen eszköze az erőszak.
A NŐ TULAJDON
A női test a meghódítandó területet szimbolizálja, az erőszaktevő pedig a hódító szerepében tetszeleg. A Nyugat vágyott gyümölcsei közül ez a legkönnyebben elérhető és megszerezhető. A bevándorlók és leszármazottaik körében tapasztalható, nőkkel szembeni agresszió oka egy olyan mechanizmus, amely a muszlim világban és az európai muszlim közösségekben egyaránt jelen van, és valósággal kineveli a szexuális ragadozókat. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden fiatal muszlim potenciális bűnöző, de azt igen, hogy az arab muszlim kultúra szexuális etikája kettős mércét alkalmaz és ezért táptalajt kínál a szexuális zaklatásnak olyan nőkkel szemben, akiket erkölcstelennek bélyegez. A nemi szerepeket, a férfiak és nők kapcsolatrendszerét szabályozó törvények egyértelmű üzenete: a nő tulajdon.
forrás: vilaghelyzete.blogspot.hu
2016. november 21. (hétfő), 19:13
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.