Itt a vég? 4 napunk van hátra? Veszélyes sebességgel közelít felénk az óriási aszteroida!
Hirdetés
Hirdetés
Csak néhány nap, és a focipálya méretű kisbolygó elsuhan Földünk mellett. Ám ha a vártnál mégis közelebb kerül bolygónkhoz, akár az új jégkorszak is beköszönthet!
/Bár a világvégét már többször is megjósolták, augusztus 2\-án valóban minden megváltozhat\./
Hirdetés
Ekkor halad el Földünk mellett az a 120 méter hosszú űrszikla, amit már régóta szemmel tartanak a csillagászok.
Az első hírek még arról szóltak, hogy nem lesz ütközés, megússzuk.
Ám elég egy apró módosulás az óriási aszteroida röppályáján, hogy a Föld felszínébe csapódva világkatasztrófát idézzen elő.
Hirdetés
A legriasztóbb forgatókönyv szerint bolygónk újra a fagy birodalmává válhat, a globális felmelegedés ellenére beköszöntene az új jégkorszak.A becsapódás hatására ugyanis olyan sűrű porréteg takarná el a napot, hogy évekig sehol sem emelkedne 8 fok felé a hőmérő higanyszála – áll a Daily Star riasztó beszámolójában.
Persze erre azért kevés az esély, hiszen a 2016 NX22 elnevezésű kisbolygó az előzetes számítások szerint 4,5 millió kilométerre közelíti csak meg Földünket, hatalmas mérete miatt azonban így is a veszélyes égitestek közé tartozik.
Hirdetés
Az összeesküvés-elméletek kedvelőiek nem is kellett több, váltig állítják, hogy a 6 nap múlva érkező űrszikla az egész világot elpusztítja majd!
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.