Itt a vége !Hódi Pamelától kell búcsúznunk ! Ég önnel művésznő!

Hirdetés
Itt a vége !Hódi Pamelától kell búcsúznunk ! Ég önnel művésznő!
Hirdetés

A Nyerő páros hétfő esti adásában Hódi Pamelának és Tóth Bencének kellett elhagyniuk a villát, számukra véget ért a játék.

A szavazatok alapján az influencernek és az egykori focistának kellett távoznia a játékból. /A versenytársak azzal indokolták a döntésüket, hogy szerintük ők a legerősebbek\./

Hirdetés
Bence szomorú, de úgy érzi, rengeteg mindent nyert a bent töltök napok során.

– Amit elmondtak rólunk, és két hét alatt ez alakult ki.

Hirdetés
.. Mi már így is nyertünk. Már akkor nyertem, mikor a feleségem lettél! Ha már ki kellett esnünk, így essünk ki – kezdte Bence, majd Pamela kijelentette, az legyen az életben a legnagyobb problémájuk, hogy erős vetélytársnak gondolják őket a bent maradt játékosok.

2022. október 11. (kedd), 09:21

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 05. (vasárnap)
Hirdetés

Kamarás Norbi és Kármán Odett újra együtt van: hosszú titkolózás után robbant a hír

Kamarás Norbi és Kármán Odett újra együtt van: hosszú titkolózás után robbant a hír

Hosszú titkolózás után robbant a hírHosszú ideig csak találgatni lehetett, mi történik Kamarás Norbi és Kármán Odett...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 05. (vasárnap), 10:57

Gulyás Gergely bekeményített: Hétfőn kemény válaszlépésre készül a Fidesz Magyar Péter húzására

Gulyás Gergely bekeményített: Hétfőn kemény válaszlépésre készül a Fidesz Magyar Péter húzására

Gulyás Gergely: Amit Magyar Péter művel, az nem egyszerű határátlépés, hanem a jogállam végeÁll a bál az...

Mindenegyben blog
2026. július 05. (vasárnap), 10:32

A legszexibb politikusnak választották Magyar Pétert, nők százait bűvölte el

A legszexibb politikusnak választották Magyar Pétert, nők százait bűvölte el

Magyar Pétert választották a legszexibb politikusnak, nők százait bűvölte elEgy játékos felmérés, amelyben a közélet...

Mindenegyben blog
2026. július 05. (vasárnap), 09:55

Márki-Zay Péter szerint Magyar Péter szóba sem áll vele

Márki-Zay Péter szerint Magyar Péter szóba sem áll vele

Márki-Zay Péter keményen beszélt Magyar PéterrőlMárki-Zay Péter újabb megszólalása komoly visszhangot válthat ki az...

Mindenegyben blog
2026. július 05. (vasárnap), 09:46

Gulyás Gergely: Nem egyszerű határátlépés, hanem a jogállam vége, amit Magyar Péter művel

Gulyás Gergely: Nem egyszerű határátlépés, hanem a jogállam vége, amit Magyar Péter művel

Gulyás Gergely: Amit Magyar Péter művel, az nem egyszerű határátlépés, hanem a jogállam végeÁll a bál az...

Mindenegyben blog
2026. július 05. (vasárnap), 08:36

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.Megdöbbentő tragédia Kolozsváron:...

Mindenegyben blog
2026. július 05. (vasárnap), 07:55

Már Tiborcz cégei körül nyomoz a rendőrség, olyan történik, amit sokan korábban elképzelhetetlennek tartottak.

Már Tiborcz cégei körül nyomoz a rendőrség, olyan történik, amit sokan korábban elképzelhetetlennek tartottak.

Már Tiborcz cégei körül nyomoz a rendőrség, olyan történik, amit sokan korábban elképzelhetetlennek tartottak.Nyomozást...

Mindenegyben blog
2026. július 05. (vasárnap), 06:43

Most jött a rendkívüli hír Sulyok Tamásról, itt a vége: megszüntetik a megbízatását.

Most jött a rendkívüli hír Sulyok Tamásról, itt a vége: megszüntetik a megbízatását.

Friss bejelentés Sulyok Tamás ügyébenÚjabb rendkívüli politikai fordulat érkezett 2026. július 5-én: Magyar Péter a...

Hirdetés
Hirdetés