Itt a vége nincs tovább! Ezt a fontos döntést meg kellett hozni Kocsis Tibornak és Ferenczi Lászlónak!

Hirdetés
Itt a vége nincs tovább! Ezt a fontos döntést meg kellett hozni Kocsis Tibornak és Ferenczi Lászlónak!
Hirdetés

Közel öt évvel ezelőtt egy közös társaságban ismerkedtek meg, ahol rögtön kiszúrták egymást. Mindez a Vajdaságban történt, hiszen Laci szerbiai magyar. /Négy éve pedig már együtt is élnek, kapcsolatuk nemrég pedig szintet lépett\./

Hirdetés

"Most jutottunk el a közös életünknek arra a pontjára, hogy közös lakás"- beszéltek a legfontosabbról.

A lakást nulláról kellett felújítani, Tibó ezen a téren mindenben párjára hagyatkozik, hiszen korábbi lakhelyükön is Laci rakta le a parkettát, aki így fogalmazott:

Hirdetés

"Van, amire hívtunk szakembert, de megpróbálok sok mindent egyedül megoldani. Az az igazság, hogy engem ez nagyon kikapcsol."

Az idő szorítja őket, hiszen a héten már be kell költözniük az új lakásba, ahol még zajlanak a munkálatok.

A nyilvánosság előtt tavaly októberben vállalták fel kapcsolatukat. A Reggeliben azt mondták, soha sem titkolták, hogy együtt vannak, csak nem feltétlenül gondolták addig úgy, hogy mindenkinek tudnia kell róla, viszont nagy könnyebbséget jelent, hogy felvállalták.

Hirdetés
Kocsis Tibor azt mondta:

Nincs feszengés, nincs belőle kellemetlen helyzet. Sokkal egyszerűbb így az élet, ezerszer egyszerűbb. Nyilván ezzel kommunikáljuk is azt, hogy lehet így, és ez tök oké. Ugyanolyan átlagos pár vagyunk, mint az összes többi.”

2022. május 03. (kedd), 14:59

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 11:22
Hirdetés

Sulyok Tamás fölött gyülekeznek a felhők az aranykonvoj-ügyben

Sulyok Tamás fölött gyülekeznek a felhők az aranykonvoj-ügyben

Sulyok Tamás fölött gyülekeznek a felhők az aranykonvoj-ügybenAz ügyvéd szerint Sulyok Tamás szerepe sem maradhat...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 07:35

Halálos tömegszerencsétlenség történt!Nyolc ember meghaltEgymás után két baleset is történt az M1-esen Győrnél!

Halálos tömegszerencsétlenség történt!Nyolc ember meghaltEgymás után két baleset is történt az M1-esen Győrnél!

Egymás után két baleset is történt az M1-esen Győrnél, nyolc külföldi állampolgár meghaltKét halálos baleset történt...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 06:51

Most érkezett a drámai hír Rubint Rékáról! Erre nem voltunk felkészülve!

Most érkezett a drámai hír Rubint Rékáról! Erre nem voltunk felkészülve!

Új vizsgálatok dönthetnek Rubint Réka kezelésének következő lépéseirőlSzomorú hírt közöltek Rubint Rékáról, akinek...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 06:11

Ez nagyon gyors volt! Már meg is történt: leváltotta őt Magyar Péter, vége van!

Ez nagyon gyors volt! Már meg is történt: leváltotta őt Magyar Péter, vége van!

Magyar Péter döntött az új országos rendőrfőkapitányrólVezetőváltás az országos rendőrség élénPósfai Gábor...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 05:28

1 perce érkezett !Friss!Drámai hír érkezett Kocsis Mátéról !

1 perce érkezett !Friss!Drámai hír érkezett Kocsis Mátéról !

Kocsis Máté fizetésének megvonását is felvetette Fekete-Győr AndrásFekete-Győr András kemény javaslattal állt elő:...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 05:24

Friss!Drámai hír érkezett Kocsis Mátéról !

Friss!Drámai hír érkezett Kocsis Mátéról !

Kocsis Máté fizetésének megvonását is felvetette Fekete-Győr AndrásFekete-Győr András kemény javaslattal állt elő:...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 04:51

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Molnár János ezredes, az 1956-os forradalom egykori résztvevőjeElhunyt Molnár János ezredes, az a kivételes...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 19:48

Friss!Drámai hír érkezett Szijjártó Péterről !

Friss!Drámai hír érkezett Szijjártó Péterről !

Megvonnák Szijjártó Péter fizetését, mert Fekete-Győr szerint nem jár be érdemben az OrszággyűlésbeFekete-Győr András...

Hirdetés
Hirdetés