Itt az igazság : Csak mese volt a 100 milliós örökség

Hirdetés
Itt az igazság : Csak mese volt a 100 milliós örökség
Hirdetés

Ennyit kaptak valójában.

Teljesen összetört édesapja, Klapka György halála után fia, Dennis. /Nem elég, hogy édesapja elvesztésével meg kellett küzdenie, szép lassan rájött, hogy nincsenek is testvérei, hiszen eltávolodtak tőle\./

Hirdetés
 Ha bármi bajom lenne, például kórházba kerülnék, nem tudnék kit felhívni a szeretteim közül. Jelenleg párom sincs. – kezdi a Star magazinnak, Dennis, aki egyedül a néhai aranyember özvegyével, Marikával van jó viszonyban, ahogy magyarázza, anyja helyett anyjaként bánt vele, amit soha nem fog elfelejteni neki. De sajnos nagyon messze van, kétórányi utazásra.

Azt mondja, édesapja sem annyi pénzt hagyott rájuk, amennyiről a hírek szóltak, csak mese volt a százmilliós örökség.

Hirdetés

– Feleannyit sem kaptunk fejenként! Ez egy nagy mese volt. Talán a negyede jutott mindenkinek. – Arra a kérdésre, vette már lakást, így felelt: – Albérletben élek. Vehetnék, de akkor el is fogyna a pénzem. – árulta el Dennis, aki visszamegy a régi munkahelyére informatikusnak.

2019. október 03. (csütörtök), 14:43

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 17:57
Hirdetés

? *Sorsfordító napok jönnek!⚡ Augusztus előtt véget ér a szenvedés

? *Sorsfordító napok jönnek!⚡ Augusztus előtt véget ér a szenvedés

? Sorsfordító napok jönnek! ⚡ Augusztus előtt véget ér a szenvedés♈ KOS: Augusztus előtt végre elérkezik az a pillanat,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 17:11

Hétfőn eljön a nagy nap, amire mindenki várt mióta a Tisza megnyerte a választást!

Hétfőn eljön a nagy nap, amire mindenki várt mióta a Tisza megnyerte a választást!

Hétfőn elindulhat a nagy elszámoltatás – erre várt az ország a Tisza győzelme ótaMagyar Péter felszólalásával kezdődik...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 14:30

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szívszorító tragédia: meghalt a 18 éves magyar válogatott vízilabdázóFelfoghatatlan veszteség érte a KSI...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 13:50

Meghalt Kiss Csanád, a KSI 18 éves vízilabdázója

Meghalt Kiss Csanád, a KSI 18 éves vízilabdázója

Felfoghatatlan tragédia: meghalt Kiss Csanád, a KSI mindössze 18 éves vízilabdázójaMegrendítő gyászhírt közölt a KSI...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 13:04

Most érkezett: Forsthoffer Ágnes aláírta a sorsfordító törvényt! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Most érkezett: Forsthoffer Ágnes aláírta a sorsfordító törvényt! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Most érkezett: Forsthoffer Ágnes azonnal aláírta – augusztusban már érkezik az 50 ezer forint!Forsthoffer Ágnes egyik...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 12:23

A Fidesz olyat tett, amit még egyetlen párt sem az elmúlt 36 évben

A Fidesz olyat tett, amit még egyetlen párt sem az elmúlt 36 évben

Politikai földcsuszamlás: 36 év alatt senki nem mérte ezt a csapást a FideszreTörténelmi mélypontra került a FideszA...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 10:48

Kapitány István tárcája négy Eximbank-ügyben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen – az ügyletek összértéke meghaladja az ezermilliárd forintot

Kapitány István tárcája négy Eximbank-ügyben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen – az ügyletek összértéke meghaladja az ezermilliárd forintot

Négy Eximbank-ügylet miatt tett feljelentést a minisztérium – több mint ezermilliárd forintnyi finanszírozást...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 09:30

FRISS! A nő, aki a fapados repülőn találkozott Orbán Viktorral, sírva fakadt

FRISS! A nő, aki a fapados repülőn találkozott Orbán Viktorral, sírva fakadt

Fapados repülővel indult útnak Orbán ViktorA hétvégén beszédet mond a Bálványosi Szabadegyetemen Orbán Viktor. A Fidesz...

Hirdetés
Hirdetés