Itt az igazság!Ezeken a helyeken kaphatod el a leghamarabb a koronavírust !1 perce tették közzé!!! Koronavírus: kiderült, mi a 3 fő hely, ahol elkaphatjuk

Hirdetés
Itt az igazság!Ezeken a helyeken kaphatod el a leghamarabb a koronavírust !1 perce tették közzé!!! Koronavírus: kiderült, mi a 3 fő hely, ahol elkaphatjuk
Hirdetés

A Johns Hopkins Egyetem közegészségügyi karának kutatói a Science tudományos folyóiratban jelentették meg korábbi vizsgálatokat áttekintő tanulmányukat. /Elizabeth Lee, a kutatás egyik résztvevője azt írta, hogy a SARS\-CoV\-2\-fertőzések egy jó része feltehetően a háztartásokban történik\./

Hirdetés
A kutatók több tanulmányra hivatkoznak, amelyek alapján a fertőzések 46-66 százaléka háztartási eredetű.

Háztartások

Mind a korábbi kontakt kutatásokról szóló tanulmányok, mind pedig egy több mint 59 ezer eset vizsgálatán alapuló dél-koreai kutatás arra a következtetésre jutott, hogy az egy háztartásban élők között hatszor nagyobb a fertőzés veszélye, mint más szoros kontaktusok esetében.

A házaspárok esetében kétszerese a valószínűsége annak, hogy megfertőződnek a háztartásukban élő más felnőttekhez képest.

Hirdetés
A többgenerációs háztartásokban az idősek extra kockázatnak vannak kitéve, ha a fiatalabb családtagoknak munkába vagy iskolába kell járniuk - olvasható a tanulmányban.

Ez egybecseng azzal a ténnyel, hogy a közös háztartásban élés más légúti vírusok fő terjedési helyszíne is - hangsúlyozták a kutatók.

Hasonló veszélyt jelentenek az ítélet-végrehajtási intézmények, a csoportos szállások vagy az ápolási otthonok, és példaként hozták fel, hogy egy hajléktalanszálló lakóinak 66 százaléka, egy idősotthon lakóinak 62 százaléka és egy börtönszárny 80 százaléka fertőződött meg a vírussal.

Hirdetés
És bár a bennlakók ritkán hagyják el ezen intézményeket, az ott dolgozók összekötik őket a kinti közösségekkel.

Szuperfertőző események

Fontos szerepet játszanak az úgynevezett szuperfertőző események, vagyis azok a helyzetek, amikor egy - akár tünetmentes - fertőzött sok másnak adja tovább a kórokozót. A közelmúltban ilyen eseményként azonosították a kóruspróbákat, az istentiszteleteket, az esküvőket, és ilyen helyszínként a húsüzemeket, ahol kis számú fertőzött nagyon nagy számú embernek adhatta tovább a vírust.

Hirdetés

A kutatók olyan tanulmányokra utaltak, amelyek szerint a fertőzések 80 százalékát az esetek 10 százaléka okozza.

Utazások

A harmadik erő, amely a koronavírus járványt fenntartja, a kutatók szerint a régiók és országok közötti utazások. Már néhány, nagy távolságokat megtévő utazó is elég ahhoz, hogy a vírus világszerte elterjedjen.

'Ez az oka, hogy a kezdeti utazási korlátozások nem tudták megállítani az új koronavírus globális terjedését, noha talán lassították a világjárványt' - írták.

2021. március 24. (szerda), 22:43

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 08:31
Hirdetés

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 07:46

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Sérült bokával állt az anyakönyvvezető elé: Ján elárulta, miért ment kórházba a meghiúsult esküvő utánKorábbi...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 07:29

Magyar Péter a parlamentben olyat szolt be a Fideszeseknek,hogy azonnal kiborultak!

Magyar Péter a parlamentben olyat szolt be a Fideszeseknek,hogy azonnal kiborultak!

Amíg még szabadlábon vagytok – súlyos mondatot tulajdonít Magyar Péternek Máthé ZsuzsaMáthé Zsuzsa KDNP-s országgyűlési...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:33

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokonIngatlanok, céges...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:19

Teljesen új korszak kezdődik, és nagy bajt hozhat sokak fejére! 20 évre visszamenőleg mindent átnézhetnek.

Teljesen új korszak kezdődik, és nagy bajt hozhat sokak fejére! 20 évre visszamenőleg mindent átnézhetnek.

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokonIngatlanok, céges...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 05:52

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Hidvégi Miklós, Oszvald Marika volt férje és közös lányuk, Krisztina édesapja.Bár a két művész régóta külön...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 20:41

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Autóbalesetben hunyt el Szentesi Balázs, egykori iskolája búcsúzik tőleSzentesi Balázsról emlékezett meg a nyíregyházi...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:56

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Tizedikes diákjától búcsúzik az iskola – elhunyt Hosszu KrisztiánA búcsúközlemény szerint Hosszu Krisztián, a 10/C...

Hirdetés
Hirdetés