Itt lehet elrejtve a legendás hun vezér, Attila sírja?

Hirdetés
Itt lehet elrejtve a legendás hun vezér, Attila sírja?
Hirdetés

Isten ostorának végső nyughelyére derülhet fény.

Attila, Isten ostora legendás hun vezér volt, akinek tragikus halálát követően évszázadokkal, évezredekkel később sem találták meg végső nyughelyét.

/Senki sem tudja ugyanis biztosan, hogy hová lett eltemetve, de még a temetési szertartásról is különféle legendák keringtek\./

Hirdetés

Az egyik legismertebb ilyen szerint egyszerre három, egymásba ágyazott koporsóban temették el: egy arany, ezüst és egy bronz koporsóban.

Hirdetés

Sokak szerint egyébként a Tisza egyik szakaszán lehet eltemetve a nagy vezér.

Erre számos legenda utalhat. A legenda szerint a Tiszát elterelték, hogy meg tudják ásni a sírt, elkészíteni a végső nyughelyét.

A folyón 5000 rabszolga épített egy gátat, majd, amikor kiszáradt a meder, ásták meg a sírt.

A három egymásba ágyazott koporsóban helyezték el Attilát.

Miután ezzel megvoltak, visszaengedték a Tiszát eredeti medrébe, majd az egykori testőrök az összes rabszolgát lemészárolták, hogy soha ne derüljön ki az, hol nyugszik Attila, a hun.

Hirdetés

Attila sírját ma tízből kilencen, vagy talán mind a tízen a Tiszában, hármas koporsóban keresnék, ma azonban meglepően kevés kutató ad hitelt ennek a költői képként valóban zseniális mondának.

A 19. század során Ipolyi Arnold Magyar mitológia című kötetéből terjedt el ez a történet, majd került bele az oktatásba, onnan pedig kiirthatatlanul az emberek tudatába.

Rengeteg leletet találtak az elmúlt években, mely utalhat Sicambriára, Attila király városára.

Egy 16. századi térképre, hőtérképekre hivatkozva, egy sziklába futó nyíláson át csőkamerával mutattak be korábban egy műsorban valamit, ami egy sírkamrára hasonlíthat.
Hirdetés

Sokak szerint ez a Pilisben található kamra lehetett ténylegesen Attila sírhelye.

Hirdetés

Ennek ellenére a szóban forgó dokumentumfilm állításai a mai napig nem leltek tudományos bizonyításra, így gyakorlatilag visszaértünk a kiinduló pontra: senki sem tudja, hogy Isten ostora hol lelt végső nyugalomra.

Talán az a történelmi végzetünk, hogy ezt a neves vezérünket soha nem találhatjuk majd meg?

OSZD MEG másokkal is! 

2018. július 13. (péntek), 15:25

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 07. (kedd), 06:17
Hirdetés

Újabb Magyar énekes hunyt el. Tegnap örökre megpihent a híres énekesünk! A cikk a hozzászólásoknál olvasható

Újabb Magyar énekes hunyt el. Tegnap örökre megpihent a híres énekesünk! A cikk a hozzászólásoknál olvasható

 Meghalt a nótakirálynő, Madarász KatalinMély gyászba borult a magyar nóta világa: 92 éves korában meghalt Madarász...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 07. (kedd), 05:06

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt a nótakirálynő, Madarász KatalinHétfő délután érkezett a szomorú hír: 92 éves korában elhunyt Madarász Katalin,...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 20:19

Meghalt Takács Lajos

Meghalt Takács Lajos

Meghalt Takács Lajos, az Olimpia Étterem alapítójaMély megrendülést keltett a hír, hogy húsvéthétfőn, 53 éves korában...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 19:12

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Takács Lajos, az Olimpia Étterem alapítójaHúsvéthétfőn, 53 éves korában meghalt Takács Lajos séf, a modern...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 16:41

1 perce jött a tragikus hír! Meghalt az TV2 sztárja! - nyugodjék békében! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

1 perce jött a tragikus hír! Meghalt az TV2 sztárja! - nyugodjék békében! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

1 perce jött a tragikus hír! Meghalt az TV2  sztárja! - nyugodjék békében! Meghalt Lovas Annabella, A Nagy Ő egykori...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 16:14

Meghalt Lovas Annabella

Meghalt Lovas Annabella

Meghalt Lovas Annabella, A Nagy Ő egykori szereplője Megdöbbentő hír rázta meg a realityműsor rajongóit: meghalt Lovas...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 15:25

Meglepő, mire készül Magyar Péter: már a választás után azonnal belevágna

Meglepő, mire készül Magyar Péter: már a választás után azonnal belevágna

Nem vár 30 napot sem választás után Magyar Péter – azonnal belevágna Magyarország átalakításábaA kampány utolsó...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 14:09

Április 12.: elhalasztják a választást?

Április 12.: elhalasztják a választást?

Április 12 közeledik: el lehet-e halasztani az országgyűlési választást rendkívüli jogrend idején?A választások...

Hirdetés
Hirdetés