Itt tart a gyógyulásban Levente.Kíváncsiak vagyunk, hányan örülnek a hírnek <3

Hirdetés
Itt tart a gyógyulásban Levente.Kíváncsiak vagyunk, hányan örülnek a hírnek <3
Hirdetés

Kedves CsodaCsoport!.

Tudom, hatalmas dolog, hogy most ezzel állhatok elétek: Levente állapota napról napra javul. S bár a vírusjárvány nekünk is okozott sok nehézséget, a karantén miatt például Levit csak otthon tudtuk tornáztatni, így gyógytornásszal a mozgásfejlesztéseket csak most kezdhetjük el, de már így is hatalmas út, amit megtettünk.

/Levente, akinél Zentéhez hasonlóan SMA\-1 típusú gerincvelő eredetű izomsorvadásos betegséget diagnosztizáltak, egy évesen szinte rongybaba volt, mára viszont már egy erős és egyre erősödő kisfiú\./

Hirdetés
Öt sikeres Spinraza kezelés után a jelenleg elérhető legjobb és legdrágább, de csak egyszer szükséges Zolgensma génterápiát (amire most Noelék is gyűjtenek) Levi tavaly novemberben, a második születésnapja előtt egy hónappal kapta meg.
Hirdetés
Ma már ott tartunk, hogy hason fekvésből emeli a fejét, négykézláb megtartja magát, feltérdel, 30 fokból fel tud ülni támaszték nélkül, kezével picit rásegítve, és 10 percig is képes ülni egyfolytában!

Van meglepő eredményünk is: már tud nagyokat sikítani és sípot fújni. Korábban ugyanis képtelen volt erős hangot kiadni, hangoskodni, sikítani. Úgy gondolom, ez a rekeszizom erősödés is a terápia eredménye.

Hirdetés
Van olyan, amikor boldog egy anya attól, hogy sikít a gyereke.  Ígérem, hogy továbbra is rendszeresen beszámolok a fejlődéséről, hiszen a mozgásfejlesztő foglalkozások beindulásával további jelentős javulás várható. Mi pedig türelmesen kivárjuk – és segítjük a folyamatot.

Sokan voltatok a segítségünkre abban, hogy idáig eljuthattunk, amiért párommal együtt végtelenül hálásak vagyunk.

Hirdetés
Sosem felejtjük el, hogy ez a csoport a világ legdrágább gyógyszerének tized részét, azaz 70 millió forintot képes volt licitekből összeadni, és ezzel nagyban hozzájárult kisfiunk gyógyulásához. Levente sorstársainak anyaként azt kívánom, hogy ők is kaphassanak meg minden szükséges segítséget, és ezzel esélyt a gyógyulásra, a minőségi életre. Hiszem, hogy vannak csodák!

S most, hogy a CsodaCsoport Noelért fogott össze, kívánom ezt a csodát neki is, a legkisebb fiúnak a három magyar legényke között.

Hirdetés
A mi utunkat egyengette Zente, reméljük, mi is egyengethetjük Noel útját. Ezért szeretnénk adni neki valamit, ami számunkra több, mint egy tárgy. Levente csodajárgányáról van szó. Ő már kinőtte, és egy ideje azon gondolkodtunk, kinek ajándékozzuk oda, kinél lenne a legjobb helyen. Ezen ült Levi, amikor a kisfilmjét forgattuk, amikor segítséget kértünk és kaptunk sok ezer embertől, és most mindazt a jót, amit mi kaptunk, szeretnénk továbbörökíteni Noelnek.
Hirdetés

Drága Noel!Kívánjuk, hogy hozzon az emberek jósága számodra is gyógyulást, s július 12-én, amikor majd első születésnapodat ünnepled, szüleiddel és szeretteiddel együtt ünnepelhesd azt is, hogy Zente és Levente után te is megkaphatod a világ jelenleg legjobb terápiáját. Fogadd szeretettel Levitől a csodajárgányt, mint első születésnapi ajándékot, s vele mindazt a csodát, amitől boldog lehet az életed! Ha pedig már nem lesz rá szükséged, kérünk, te is ajándékozd tovább egy nálad is fiatalabbnak, hogy ő is száguldozhasson vele a teljes élet felé!Isten éltessen, kicsi Noel!

2020. június 29. (hétfő), 21:28

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 20:48
Hirdetés

Ők a tegnapi frontális bákói ütközés áldozatai: nemrég házasodtak, a 25 éves nő terhes volt

Ők a tegnapi frontális bákói ütközés áldozatai: nemrég házasodtak, a 25 éves nő terhes volt

Szívszorító tragédia Bákónál: nemrég házasodtak össze, első gyermeküket vártákBrutális erejű frontális ütközés történt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 18:10

Most érkezett a hír Baka Andrásról, ezzel máris HATALMAS népszerűsége lesz

Most érkezett a hír Baka Andrásról, ezzel máris HATALMAS népszerűsége lesz

Berobbant Baka András: már az első felmérésben lekörözte elődjét!Elsöprő támogatottsággal kezdettAlig választották meg...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 16:34

Óriási balhé Pakson: A biztonságiak nem engedték oda Magyar Péterhez a Mi Hazánk szakértőjét! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Óriási balhé Pakson: A biztonságiak nem engedték oda Magyar Péterhez a Mi Hazánk szakértőjét! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Botrány Pakson: a biztonságiak állták el a Mi Hazánk szakértőjének útját Magyar PéternélA biztonságiak nem engedték...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 15:45

Orbán Anita nem hátrál: Szijjártó Péter kapcsán folyik a vizsgálat, két ügyben is !

Orbán Anita nem hátrál: Szijjártó Péter kapcsán folyik a vizsgálat, két ügyben is !

Két fronton szorul a hurok Szijjártó Péter körül: rendőrségi nyomozás és nemzetbiztonsági vizsgálat indulA BRFK már...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 08:24

ÓRIÁSI HÍRT KÖZÖLT AZ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG ORBÁNRÓL!MUTATJUK!

ÓRIÁSI HÍRT KÖZÖLT AZ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG ORBÁNRÓL!MUTATJUK!

Fordulat az Orbán-korszak ügyeiben: az Európai Ügyészség már 2021-ig visszamenőleg vizsgálódhatKinyílt a jogi ajtó:...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 07:08

150 utassal a fedélzetén kisiklott egy vonat, rengeteg a súlyos sérült A cikk kommentben

150 utassal a fedélzetén kisiklott egy vonat, rengeteg a súlyos sérült A cikk kommentben

Drámai vonatbaleset: 150 utassal kisiklott és felborult a szerelvény, súlyos sérültek is vannakKisiklott a Londonból...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 06:29

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult Szeged: elhunyt Molnár Tibor, aki generációknak mutatott példátMindössze 61 éves volt61 éves korában...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 20:40

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik a Fidesz!

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik a Fidesz!

Orbán Anita lerántotta a leplet: magángépek, milliárdok és ledarált iratok kerültek előMagángéppel távozott a volt és a...

Hirdetés
Hirdetés