Itt vannak a friss számok: milliárdos veszteséget termelt az MTVA 2018-ban

Hirdetés
Itt vannak a friss számok: milliárdos veszteséget termelt az MTVA 2018-ban
Hirdetés

Hatalmas veszteséget halmozott fel szeptemberig az MTVA, az 1,3 milliárd forintos hiány jelentős része a harmadik negyedévben keletkezett. Jövőre rekord összegből gazdálkodhatnak- írta meg a Napi.hu a közmédia eredménykimutatásának végigböngészése után. /A portál azt is megjegyzi, hogy 2019\-ben több pénzt fog költeni az állam a propaganda média működésére\./

Hirdetés

Óriási veszteséget termelt 2018 első három negyedévében a MTVA  – derül ki a közmédia eredménykimutatásából.

Hirdetés
Szeptemberig 1,3 milliárd forintos veszteséget halmozott fel, ennek jelentős része július és szeptember között keletkezett, ugyanis június végéig “még csak” 130 millió forintos mínusznál tartott a közmédia.

Az MTVA idei költségvetése 80,7 milliárd forint, szeptemberig ebből 68 milliárdot kaptak meg az államtól, 5,6-ot pedig saját maguk szedtek össze ez az a pénz, amit az MTVA képes a piacról megtermelni.

A gigászi méretű költségvetés jövőre még tovább duzzad: még októberben szavazta meg az Országgyűlés kormánypárti többsége a rekord összegű, 92,7 milliárd forintos büdzsét a közmédiának.

Hirdetés
Még 2015-ben pedig a kormány átvállalta az MTVA 47 milliárdos adósságát.

Ennek fényében még nagyobb pofátlanság, hogy a közpénz tízmilliárdokból működő MTVA nem volt képes adni 2 perc műsoridőt, hogy az ellenzék ismertethesse az 5 pontos petícióját a tüntetések után.

Forrás: hirhugo.hu

2018. december 19. (szerda), 21:23

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 12:10
Hirdetés

??́???????? ??????? a híres magyar színésznő!

??́???????? ??????? a híres magyar színésznő!

Meghalt Csernus Mariann, a magyar színházi élet egyik nagy alakjaGyászol a magyar színházi világMeghalt Csernus Mariann...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 10:28

Kirúgták a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját – Kármán András jelentette be a döntést

Kirúgták a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját – Kármán András jelentette be a döntést

Vezetőcsere a Szerencsejáték Zrt. élénHivatalossá vált, hogy távozik a Szerencsejáték Zrt. éléről Guller Zoltán. A...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 08:12

Politikai bomba: Debreczeni József szerint Magyar Péter nem húzza ki a ciklus végéig

Politikai bomba: Debreczeni József szerint Magyar Péter nem húzza ki a ciklus végéig

Súlyos véleményt fogalmazott meg Debreczeni JózsefA rendszerváltás ismert alakja, Debreczeni József kemény szavakkal...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda)

Áll a bál! Forsthoffer Ágnes kemény szankciókat vezet be az Országgyűlésben!

Áll a bál! Forsthoffer Ágnes kemény szankciókat vezet be az Országgyűlésben!

Áll a bál! Forsthoffer Ágnes kemény szankciókat vezet be az Országgyűlésben!Júniustól nyilvánosak lesznek a...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 06:15

Szolgálatteljesítés közben meghalt Tóth József, a Nyírábrányi Mentőszolgálat bajtársa.

Szolgálatteljesítés közben meghalt Tóth József, a Nyírábrányi Mentőszolgálat bajtársa.

Gyászba borult a mentősök közösségeMegrendítő hírt közöltek kedd délután: szolgálatteljesítés közben meghalt Tóth...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 05:33

Most jött! Magyar Péter döntött Forsthoffer Ágnes ügyében

Most jött! Magyar Péter döntött Forsthoffer Ágnes ügyében

FRISS! Magyar Péter lépett Forsthoffer Ágnessel kapcsolatbanKülönös bejegyzést tett közzé a miniszterelnök, miután...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 04:52

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szolgálatteljesítés közben érte a halálKedd délután jelentették be a megrendítő hírt: szolgálatteljesítés közben...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 17:10

15 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

15 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2026.07.01 szerda éjféligA HungaroMet Nonprofit Zrt. friss...

Hirdetés
Hirdetés