Jakab Péter : A határon túliaknak nem jár szavazati jog, ott döntsön, ahol él

Hirdetés
Jakab Péter : A határon túliaknak nem jár szavazati jog, ott döntsön, ahol él
Hirdetés

A Jobbik elnöke a Válasz Onlinenak adott interjújában beszélt a pártból kilépő politikusokról, az ellenzéki összefogásról, valamint arról is, kell-e szavazati jogot adni a határon túli magyaroknak.Jakab Péter egyelőre nem látja magát miniszterelnökként, de nem biztos benne, hogy a határon túli magyaroknak jár a szavazati jog Jakab Péter, a Jobbik elnöke

/Bencsik János február közepén jelentette be, hogy kilép a pártból, és függetlenként folytatni a munkáját\./

Hirdetés
Bencsik döntésében szerepet játszott az is, hogy elmondása szerint Jakab Péter február elején egy frakcióülésen kijelentette: nincs szükség nemzetpolitikai és emlékezetpolitikai témákra, mert ezek megosztóak és akadályozzák a baloldali szavazóknak való megfelelést.
Hirdetés

A Jobbik elnöke szerint ő nem mondott ilyet. „Nemzeti, keresztény, konzervatív, jobboldali párt vagyunk, ez nekünk fontos, mert ez az identitásunk, de nem ezt akarom kitenni a kirakatba, hanem az emberek problémáit. Nem vagyok hajlandó lemondani azokról, akik nem jobboldaliak” – erről beszélt a valaszonline.hu-nak adott hosszú interjújában Jakab Péter.

Hirdetés
Jakab szerint markáns ideológiai különbségek nincsenek köztük Bencsikkel, úgy véli, „valami régi, becsontosodott rendszerhez ragaszkodott volna”. Én meg szeretek változtatni.

Jakab az interjúban azt is elmondta: egyelőre nem látja magát miniszterelnökként. A legegyszerűbb, de nem a legjobb megoldásnak a Márki-Zay Péter által már emlegetett egyetlen közös listát tartja.

Hirdetés
„Az elmúlt negyedévben félmillió szavazó hagyta ott a kormánypártot, ők most bolyonganak a politikai térben. Lehet, hogy a Fidesz visszacsábítja majd őket, vagy apolitikusak lesznek, de jobb esetben meg tudjuk őket szólítani mi. DK-val közös listára viszont jó eséllyel nem szavaznának. A két lista tehát nem gyengíti, hanem erősíti egymást” – részletezte a Válasz Onlinenak.

Szavazati jog

Szerinte nem lehet vita tárgya az autonómia, az, hogy a határokon kívül élők a szülőföldjükön őrizhessék meg a magyarságukat, ezért akár uniós szinten is küzdeniük kell – mondta.

Hirdetés
Az szerinte legitim vita tárgyát képezi, hogyan szóljanak bele az itteni politikába a határon túliak.Úgy fogalmazott: azért politikusok, hogy lefolytassák a szükséges vitákat és olyan eredményekre jussanak, amelyek mindenki számára elfogadhatóak.

2020. március 04. (szerda), 16:41

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 18:26
Hirdetés

Vonatgázolás Dunakeszin: egy ember meghalt ..EZT lehet tudni egyelőre: … Cikk az első hozzászólásnál

Vonatgázolás Dunakeszin: egy ember meghalt ..EZT lehet tudni egyelőre: … Cikk az első hozzászólásnál

 Zenét hallgatott, túl közel állt a peron széléhez – így történhetett a dunakeszi tragédiaMegrázó baleset rázta meg...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 16:43

Orbán Viktor elárulta, miért nem áll ki vitára Magyar Péterrel – kemény mondatok az ATV-interjúban

Orbán Viktor elárulta, miért nem áll ki vitára Magyar Péterrel – kemény mondatok az ATV-interjúban

Orbán Viktor elmondta, miért nem áll ki vitára Magyar Péterrel – kemény mondatok az ATV-interjúbanOrbán Viktor kedden...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 15:25

Miért nem az fekszik itt helyettem, aki ezt tette velem?” – összetört édesanya először szólalt meg a szentmártonkátai tragédia után

Miért nem az fekszik itt helyettem, aki ezt tette velem?” – összetört édesanya először szólalt meg a szentmártonkátai tragédia után

Miért nem az fekszik itt helyettem, aki ezt tette velem?” – összetört édesanya szólalt meg a szentmártonkátai tragédia...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 14:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

Szörnyű tragédia rázta meg a sportvilágot: két kiváló magyar atlétát gyászol az országFájdalmas reggelre ébredt a...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 10:03

Nem bírt tovább hallgatni:Tényleg együtt vannak? Marics Peti reagált a pletykára – végre megszólalt az énekes

Nem bírt tovább hallgatni:Tényleg együtt vannak? Marics Peti reagált a pletykára – végre megszólalt az énekes

Tényleg együtt vannak? Marics Peti reagált a pletykára – végre megszólalt az énekesAhogy közeledik a Megasztár élő...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 07:08

Kokaint találtak Bye Alexnél

Kokaint találtak Bye Alexnél

 Megszólalt ByeAlex a kokainügy után: „Igen, igaz a hír, de nem vagyok Escobar” ??Ma reggel bombaként robbant a hír,...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 06:21

? Szomorú reggelre ébredtünk –– gyászol a magyar színházi világ és vele együtt az egész ország

? Szomorú reggelre ébredtünk –– gyászol a magyar színházi világ és vele együtt az egész ország

Gyászol a Vígszínház – Elhunyt Szmolenszki Csaba, akit mindenki csak „Bajuszként” ismert ??A Vígszínház társulata mély...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 21:56

Figyelmeztetést adtak ki: két hatalmas napkitörés tart a Föld felé ?⚠️

Figyelmeztetést adtak ki: két hatalmas napkitörés tart a Föld felé ?⚠️

Figyelmeztetést adtak ki: két hatalmas napkitörés tart a Föld felé ?⚠️ Aggasztó jelentés érkezett az...

Hirdetés
Hirdetés