Január 1-jétől brutálisan drágul a pálinka, az energiaital és még sok más is

Hirdetés
Január 1-jétől brutálisan drágul a pálinka, az energiaital és még sok más is
Hirdetés

/Január 1\-jétől általánosan 20 százalékkal emelkedik a népegészségügyi termékadó \(neta\) az egészségi kockázatot jelentő ételek és italok esetében, emellett az adóköteles italok körébe tartoznak újévtől a gyümölcspárlatok, a pálinkák és a gyógynövényes italok is – közölte a Pénzügyminisztérium \(PM\) az MTI\-vel\./

Hirdetés

A tájékoztatás szerint január 1-jétől nő az

Az elfogadott jogszabály-módosítással az üdítőitalok adómértéke literenként 7 forintról 15 forintra nő.

Hirdetés
Ennek indoka többek között az, hogy az üdítőitalok adója jobban igazodjék a literenként 200 forintos, a módosítás eredményként pedig 240 forinttal adózó szörpök, sűrítmények mértékéhez.

Közölték, az egyik legújabb hatásvizsgálat szerint a termékadóból származó összes bevétel csupán 9 százaléka ered az adóköteles üdítőitalok után fizetendő netából, ezzel szemben az adóköteles termékek kereskedelmi összforgalmából az adóköteles üdítőitalok mennyiségi részesedése a legnagyobb, 65 százalékot tesz ki.

Hirdetés

A szaktárca közölte: a termékadó szorosan kapcsolódik a kormány adópolitikájához, vlamint illeszkedik a kormányzati népegészségügyi törekvésekhez is. Hozzátették: az elmúlt évek adópolitikai reformjainál törekedtek az adóterhelés eltolására a jövedelmeket terhelő adók felől a fogyasztási-forgalmi és káros externáliákat terhelő adók irányába.

A neta egyik célja az egészségi kockázatot jelentő termékek körének szűkítése, fogyasztásuk és előállításuk visszaszorítása, illetve az élelmiszerpiac kínálatának kedvező irányba mozdítása. Az egészségi kockázatot jelentő termékek forgalmazásából származó bevétel egy részét egészségügyi, népegészségügyi célokra fordítják – tette hozzá a PM.

Hirdetés

(Forrás: MTI)

2019. január 01. (kedd), 12:16

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 10:30
Hirdetés

Sulyok Tamást akár azonnal leválthatják: drámai közleményt adott ki a Sándor-palota

Sulyok Tamást akár azonnal leválthatják: drámai közleményt adott ki a Sándor-palota

Azonnali hatállyal leválthatják Sulyok Tamást: közzétette a drámai segélykiáltást a Sándor-palotaA Sándor-palota nem...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 10:03

Éjjel érkezett a zsebbe vágó döntés: megemelte a kormány a vízdíjakat

Éjjel érkezett a zsebbe vágó döntés: megemelte a kormány a vízdíjakat

Zsebbe vágó döntés jött éjjel: Emelte a kormány a vízdíjakatÉjjel jelent meg a döntésMától már többet kell fizetni a...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 09:45

Tarjányi Péter keményen figyelmeztetett: súlyos nemzetbiztonsági ügy van kibontakozóban

Tarjányi Péter keményen figyelmeztetett: súlyos nemzetbiztonsági ügy van kibontakozóban

Baj van! Tarjányi Péter kitálalt egy súlyos nemzetbiztonsági ügybenAz ivóvízellátás már nem egyszerű...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 09:44

MOST ÉRKEZETT: Minden képviselőt érint – rendkívüli ügy miatt hívják őket a parlamentbe

MOST ÉRKEZETT: Minden képviselőt érint – rendkívüli ügy miatt hívják őket a parlamentbe

MOST ÉRKEZETT: Rendkívüli ügyben kell jelentkeznie minden képviselőnek a parlamentbenNyári törvénydömping indult az...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 07:49

Óriási fordulat, ilyen hamar új köztársasági elnöke lehet az országnak.

Óriási fordulat, ilyen hamar új köztársasági elnöke lehet az országnak.

Óriási fordulat jöhet Sulyok Tamás ügyében: akár már augusztus 20-án új köztársasági elnöke lehet az országnakA...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 07:21

Ifjabb Bódi Guszti most kimondta ezt édesanyjáról - sajnos nincs tovább !"Egyszer csak észrevettem, hogy nehezen bírja. Mondta is, hogy nincs tovább!"

Ifjabb Bódi Guszti most kimondta ezt édesanyjáról - sajnos nincs tovább !"Egyszer csak észrevettem, hogy nehezen bírja. Mondta is, hogy nincs tovább!"

Családi feszültség került felszínre a Séfek séfje műsorábanA Séfek séfje című műsorban derült ki, hogy Bódi Gusztiék...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 06:33

Toroczkai László hadat üzent a Tiszának – amit mondott, az a legkeményebb kritika!

Toroczkai László hadat üzent a Tiszának – amit mondott, az a legkeményebb kritika!

Toroczkai László  hadat üzent a Tiszának – amit mondott, az a legkeményebb kritika!Toroczkai László élesen nekiment a...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 05:46

Új, 100 ezer forintos támogatást jelentett be Magyar Péter: igényelni sem kell, automatikusan küldik

Új, 100 ezer forintos támogatást jelentett be Magyar Péter: igényelni sem kell, automatikusan küldik

Új, 100 ezer forintos támogatást jelentett be Magyar Péter: igényelni sem kell, automatikusan küldikJön a 100 ezer...

Hirdetés
Hirdetés