Jól jegyezd meg ezt a számot és tiltsd le a telefonodon, ha jót akarsz magadnak!

Hirdetés
Jól jegyezd meg ezt a számot és tiltsd le a telefonodon, ha jót akarsz magadnak!
Hirdetés

Önt is hívták már erről a különös számról? – ezt a számot semmiképpen ne vegye fel

Megszaporodtak a Comore-szigetekről érkező hívások Magyarországon. /A telefon éppen csak megcsörren, a csalók pedig arra számítanak, hogy visszahívjuk őket\./

Hirdetés
Utánajártunk, milyen módon csalhatnak el tőlünk pénzt az ilyen hívásokkal.

„Ma délelőtt 11 órakor volt hívás erről a számról, de csak kettőt csörgött, sajnos visszahívtam, de nem vette fel senki, most aggódom a számla megérkezéséig. Talán afrikai szám” – írta egy kommentelő egy internetes fórumon.

A jelenség közel sem egyedi, munkatársunkat is hívták néhány nappal ezelőtt a +2693364120-as számról, vagyis a Comore-szigetekről.

Kollégánk – várva egy másik külföldi hívást – gyanútlanul visszahívta a számot, majd bontotta a vonalat.

Ezt követően felkereste szolgáltatója ügyfélszolgálatát, ahol azt közölték vele, ha nem jön létre a kapcsolat, akkor nem keletkezik költsége, ha pedig bontja a vonalat, akkor ugyan a kapcsolási díj magasabb lehet, ám akkor sem valósulhat meg a csalás.

Hirdetés

Ám nem csak a Comore-szigetekről érkező, +269-es előhívószámú hívásokról panaszkodnak a napokban a kommentelők: volt, akit Algériából hívtak egy +213-assal kezdődő telefonszámról, és volt olyan is, akit +236-tal kezdődő telefonról kerestek a Közép-Afrikai Köztársaságból. Többeket a Viberen hívtak ezen számok egyikéről.

Az internetes fórumokon azt lehet olvasni, hogy a telefon éppen csak egy pillanatig csöng, szinte felvehetetlen.
mobiltelefonnal_900-494

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a hirado.hu megkeresésére azt közölte: ha az előfizető Magyarország területén bejövő hívást fogad – függetlenül attól, hogy az belföldi, vagy külföldi szám – nem merülhet fel költsége.

Ha ismeretlen külföldi számot visszahív az ügyfél, akkor a magyarországi szolgáltatója az érvényes nemzetközi díjszabás szerint számlázza ki a hívás időtartamát (ez díjcsomagtól függően lehet percalapú is).

Hirdetés

Ha a hívás hosszan kicseng és felveszi az ügyfél az ismeretlen külföldi számról érkező hívást, de senki nem szól bele a telefonba, akkor érdemes inkább kinyomni a hívást – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.

Aláhúzták azt is, hogy Európában, így hazánkban is minden szolgáltatónak biztosítani kell a hívó általi bontást, a magyar szabályozás szerint ez vezetékes szolgáltatás esetén kevesebb, mint 1 másodperc, mobil vagy rádiófrekvenciás hívás esetén 2 másodperc.

Bár az internetes fórumokon és a közösségi médiában is kisebb pánik tört ki a hívások miatt, az NMHH-hoz az elmúlt időszakban nem érkezett ilyen jellegű számlapanasz, így a hatóság nem indított vizsgálatot.

Számítógépek hívnak

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács a hirado.

Hirdetés
hu-val ugyanakkor azt közölte: a csalók arra számítanak, hogy a gyanútlan előfizető visszahívja a kijelzett számot.

A hívásokat nagy tömegben, számítógépek segítségével indítják, nem egyenként tárcsáznak – írták.

A csalás neve Wangiri (japán eredetű kifejezés: „egy(wan) és letesz(giri)”, a módszer pedig nem új keletű, de a technológia fejlődésével egyre több lehetőség nyílik a csalók számára.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács saját munkatársainak telefonjára is érkezett ilyen hívás a Zöld-foki Köztársaságból (+238), de São Tomé és Príncipe (+239) is azok közé az afrikai országok közé tartozik, ahonnan néha megpróbálják átverni az európai előfizetőket.

A probléma nem csak Magyarországot érinti – húzták alá a hirado.hu-nak adott válaszban.

Hirdetés
Egyes afrikai országokból érkező hívások letiltását fontolgatták például Írországban 2012-ben, az ír távközlési felügyelet akkor a sajtóban hívta fel a figyelmet a jelenségre, és kért meg mindenkit, hogy ne hívjon vissza ilyen számokat.

Percenként több száz forintunkba kerülhet a visszahívás

A Telenor Vállalati Kommunikációs Igazgatósága érdeklődésünkre közölte: bár Magyarországról lehetetlen külföldi, emelt díjas számokat hívni, egyes, távoli országokban működő, alapdíjas szám feltárcsázása egy magyar ügyfélnek még így is percenként több száz forintba kerülhet.

Nem véletlen, hogy erre egy teljes iparág épült: számítógépek segítségével teljes külföldi telefonszám-tartományokat, tehát számok millióit csörgetik meg a csalók.

Hirdetés

A nemzetközi vonalak használatának elszámolása percalapú, vagyis ha a hívó fél 1-2 másodpercen belül bontja is a vonalat, akkor is egy teljes percet ki kell fizetnie.

Előfordul az is, hogy a csalók például a telefon kicsöngésének hangját játsszák be, hogy a jóhiszemű felhasználók akár percekig is hívásban maradjanak, még nagyobb telefonszámlát generálva maguknak.

Olyan is előfordulhat, hogy üzenetekben arra biztatják a csalók az áldozatokat, hogy visszahívás esetén valamilyen pénzjutalmat kapnak.

Összejátszanak a szolgáltatókkal

A távoli országokba intézett hívás akár tucatnyi szolgáltatón keresztül épülhet fel, a csalók azonban általában a legutolsóval, a hívószám tulajdonosával játszanak össze, és a számára megmaradó összegen osztoznak.

A teljes percdíjból ugyan a láncolat minden tagja leveszi a saját költségét, de még így is megmarad annyi haszon, amely a Telenor tapasztalatai szerint még így is kifizetődővé teszi ezt a típusú visszaélést.

Hirdetés

“Hiszen ha csak 10 centes részesedést is kap a csaló a felépülő hívások díjából, napi több ezer hívás esetén már az is jelentős bevételt jelent” – fogalmaztak.

Fontos tudni, hogy Magyarországgal ellentétben más külföldi országokból nem feltétlenül tiltják a külföldi emelt díjas számok felhívását, így azokban a csalók nagyobb károkat is tudnak okozni.

Ha egy magyar előfizető egy ilyen számról pont akkor hívnak fel, amikor épp roamingol (tehát például Ausztriából hívja vissza a számot), akkor ő az alap külföldi percdíjat fogja fizetni, a mobilszolgáltatót éri nagyobb kár.

Mit tegyünk, ha csörög a telefon?

Minden esetben, ha furcsa, ismeretlen hívószámot jelez ki a telefonjuk, ne vegyék fel, először ellenőrizzék azt.

Az interneten fellelhető adatbázisokban szerepelnek a már regisztrált veszélyes számok, de egy internetes kereséssel vagy akár a telefonos tudakozóból az is könnyen kideríthető, hogy melyik országból érkezett a hívás.

Ha a telefontulajdonost olyan országból keresték, ahol nem él ismerőse vagy rokona, és nem vár más hívást sem külföldről, a legbiztonságosabb, ha nem hívja vissza a számot.

Ha az előfizető mégis a megszokottnál sokkal magasabb számlát kap, először a szolgáltatójához kell fordulnia.

Ha az ügyfél a panaszvizsgálat eredményét nem fogadja el vagy az nem zárul le határidőre (amely 30 nap), abban az esetben a hatósághoz fordulhat panaszával.

Az ismeretlen előhívószámokról érkező külföldi hívások egyedileg és csoportosan is letilthatóak.

Az egyedi hívószámok letiltását az ügyfél a saját telefonján a Beállítások menüpontban teheti meg, a csoportos előhívószám-letiltást pedig a szolgáltató ügyfélszolgálatán kell kérnie.

Forrás : hirado.hu

2016. október 18. (kedd), 21:09

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2024. szeptember 30. (hétfő), 15:19
Hirdetés

– Sokkoló hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– Sokkoló hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Ég veled, Beverly Hills-i zsaru! 76 évesen elhunyt John AshtonSzomorú hír rázta meg a filmvilágot: 76 éves korában...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2024. szeptember 30. (hétfő), 07:02

1 perce érkezett! Rossz hír jött az őszi óraátállításról!

1 perce érkezett! Rossz hír jött az őszi óraátállításról!

Az óraátállítás hatásai és a felkészülés módszereiAz őszi óraátállítás október utolsó hétvégéjén történik meg, amikor...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 30. (hétfő), 06:21

Fájdalmas fordulat jön az időjárásban, jövő héten akár már fagyhat is

Fájdalmas fordulat jön az időjárásban, jövő héten akár már fagyhat is

A héten jelentős lehűlésre és esőre kell számítanunk. A napos, száraz idő hétfőn még tart, de az évszakhoz képest...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 30. (hétfő), 06:03

A Duna valóban kék! Nézd meg a Dráva torkolatának lélegzetelállító felvételét

A Duna valóban kék! Nézd meg a Dráva torkolatának lélegzetelállító felvételét

A „kétszínű” torkolat – Látványos légi felvételek a megáradt Körös és Tisza keveredésérőlÖtvös Sándor lenyűgöző...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 16:47

Brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – Magyarország

Brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – Magyarország

Jövő héten újabb lehűlés várható: hűvösebb idő és eső érkezikAz eddig tapasztalt, az ilyenkor megszokottnál jóval...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 14:34

Magyar Péter egy alkut ajánlott Orbán Viktornak.

Magyar Péter egy alkut ajánlott Orbán Viktornak.

Magyar Péter nem mindennapi ajánlatot tett Orbán Viktornak: „Áll az alku, Miniszterelnök úr?”szeptember 29-én, vasárnap...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 14:15

Puskás Peti produkciója után Stohl András sírva fakadt: tökéletesen idézték meg fiatalon elhunyt barátját!

Puskás Peti produkciója után Stohl András sírva fakadt: tökéletesen idézték meg fiatalon elhunyt barátját!

Puskás Peti produkciója után Stohl András könnyekben tört ki: Tökéletesen idézte meg Kaszás AttilátA legutóbbi Sztárban...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 13:25

Tilla kitálalt mi történt miután kiestek…ezt már nem vették a kamerák! Felháborító, hogy ilyen történik…

Tilla kitálalt mi történt miután kiestek…ezt már nem vették a kamerák! Felháborító, hogy ilyen történik…

Tilla kitálalt: Mi történt a kiesés után? Felháborító részletek derültek ki!Az Ázsia Expressz legutóbbi évadában Stohl...

Hirdetés
Hirdetés