Jön a hó! Havazás és fagy jöhet a héten!!

Hirdetés
Jön a hó! Havazás és fagy jöhet a héten!!
Hirdetés
Szerda estig eleinte a nyugatról benyúló anticiklon, majd egy tőlünk északra elvonuló érintőleges melegfront alakítja a Kárpát-medence időjárását. A hétvégén pedig akár már havazhat is.

/A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és \+5 Celsius\-fok között alakul, az Északi\-középhegység völgyeiben kissé hidegebb is lehet, talaj menti fagy több helyen is valószínű\./

Hirdetés
A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 11 és 16 fok között várható.

Csütörtökön változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A keleti határnál gyenge eső lehet.

Hirdetés
A nyugati, délnyugati szél megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul, néhol délnyugaton talajmenti fagy előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű.

Pénteken megnövekszik a felhőzet, napközben már többnyire erősen felhős lesz az ég. Délutántól több helyen lehet eső, zápor. A nyugati, este már az északnyugati szél erősödik meg.
Hirdetés
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul.

Szombat reggelre csökken a felhőzet, napközben a gomolyfelhők mellett kisüt a nap, este lesz ismét több a felhő. Helyenként valószínű eső, zápor. Az északnyugati szél erős, a Dunántúlon viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, az Északi-középhegység szélvédett területein talajmenti fagy is lehet.

Hirdetés
A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között várható.

Vasárnap erősen felhős vagy bolt lesz az ég, egyre többfelé várható eső, zápor. Estétől már szakadozottabb lesz a felhőzet. Kezdetben a délnyugati, estétől az északnyugati szél sokfelé erős, többször viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű.

Az Időkép szerint a 700-1500 m közötti szinteken, vagyis a hegyekben akár fagypont alá is süllyedhet a hőmérséklet, emiatt magasabb hegységeinkben az esőt átmenetileg havas eső, havazás is felválthatja, megmaradó, összefüggő hóréteg azonban várhatóan nem fog kialakulni.

2017. október 24. (kedd), 21:41

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 19:32
Hirdetés

Drámai hír érkezett Áder Jánosról !Magyar Péter jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Áder Jánosról !Magyar Péter jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Áder Jánosról !Magyar Péter jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 18:37

Magyar Péter Olyat szólt be Áder Jánosnak , hogy a fal adta a másikat, ez az eddigi legkeményebb kritika !

Magyar Péter Olyat szólt be Áder Jánosnak , hogy a fal adta a másikat, ez az eddigi legkeményebb kritika !

Magyar Péter visszavágott Áder Jánosnak: videóval mutatta be a volt államfő rezidenciájátMagyar Péter és Áder János...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 17:53

Légvédelmi riasztás: riadót fújtak a magyar Gripeneknek, bejelentést tett Ruszin-Szendi Romulusz ! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Légvédelmi riasztás: riadót fújtak a magyar Gripeneknek, bejelentést tett Ruszin-Szendi Romulusz ! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Rendkívüli helyzet: riadót fújtak a magyar Gripeneknek, bejelentést tett Ruszin-Szendi RomuluszRiadót rendeltek el a...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 17:31

Itt a vége!Erős Antóniától búcsúzunk! !Lekerül a képernyőről Erős Antónia!

Itt a vége!Erős Antóniától búcsúzunk! !Lekerül a képernyőről Erős Antónia!

Lekerül a képernyőről Erős Antónia, kiderült, miért döntöttek ígyErős Antónia egy időre eltűnik az RTL HíradóbólHa RTL...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 15:50

Áll a bál! !Sokan kimaradhatnak az iskolakezdési támogatásból!

Áll a bál! !Sokan kimaradhatnak az iskolakezdési támogatásból!

Áll a bál az iskolakezdési támogatás körül: felrobbantak a kommentfalak, miután sok család úgy érzi, kimaradt abból,...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 14:53

Matolcsyék vagyonát miért nem vette még zár alá Magyar Péter? Kiakadt a baloldali szociológus

Matolcsyék vagyonát miért nem vette még zár alá Magyar Péter? Kiakadt a baloldali szociológus

Kiakadt a baloldali szociológus: Magyar Péter miért nem vette még zár alá Matolcsyék vagyonát?Súlyos kérdés merült...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 14:06

Orbán Viktornak vége van – nyilatkozott a szakértő és mindent borított !

Orbán Viktornak vége van – nyilatkozott a szakértő és mindent borított !

Orbán Viktornak politikai értelemben vége vanOrbán Viktorról kemény állításokat fogalmazott meg Zárug Péter Farkas...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 12:33

Végre kiderült, milyen jóképű férje van a Kincsvadászok ismert kereskedőjének, Katona Szandrának – közös fotón mutatták meg magukat

Végre kiderült, milyen jóképű férje van a Kincsvadászok ismert kereskedőjének, Katona Szandrának – közös fotón mutatták meg magukat

Végre kiderült, milyen jóképű férje van a Kincsvadászok ismert kereskedőjének, Katona Szandrának – közös fotón mutatták...

Hirdetés
Hirdetés