Jön az új 5000 forintos is.két új bankjegy jön, emellett meg kell szabadulni a régi húszezresektől is.

Hirdetés
Jön az új 5000 forintos is.két új bankjegy jön, emellett meg kell szabadulni a régi húszezresektől is.
Hirdetés

/Bár a magyarországi bankjegycsere már 2014\-ben \- az új tízezres bevezetésével \- elindult, majd 2015\-ben az új húszezres megjelenésével folytatódott, 2017\-ben kapcsol magasabb fordulatszámra, ugyanis két új bankjegy is bekerül a forgalomban\./

Hirdetés

 

Mi lesz a húszezresekkel? Itt az MNB bejelentése!.

2017. december 31-ig meghosszabbítja a régi - 2015 előtt kibocsátott - húszezresek bevonási határnapját.

 

Márciusban jönnek az új kétezresek és ötezresek

Várhatóan márciustól lehet majd fizetni az új kétezresekkel és ötezresekkel, amelyek már 2016. november 15-e óta hivatalos fizetőeszköznek számítanak.

Hirdetés
Ezzel párhuzamosan a jegybank megkezdi a régi - 2016 előtt kibocsátott - kétezresek és ötezresek visszavonását.

A jelenlegi tervek szerint a régi kétezresekkel és ötezresekkel 2017. július 31-ig lehet fizetni bárhol. Ezt követően azonban a boltokban már nem lehet fizetni velük, de három évig - azaz 2020. július 31-ig - már csak a bankok, a posták fogadják el. Akinél ezután is marad a régi bankókból, az a jegybankba mehet, ahol 2037.

Hirdetés
július 31-ig tudja újakra cserélni azokat. cikk itt folytatódik:napi.hu

2016. december 25. (vasárnap), 18:44

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 05:57
Hirdetés

Meghalt Danyi Zsuzsi

Meghalt Danyi Zsuzsi

Elhunyt Danyi Zsuzsi – a szolnoki mesék, dallamok és emberség örök hírnöke ? Egy város most csendesebb lett. Egy hang,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 15:26

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement – így szabadulhatsz meg a rágcsálóktól vegyszerek nélkül!” ?Sokan nem tudják, hogy egy...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 08:16

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Mégsem annyit kaphatnak a nyugdíjasok, mint amire számítottak – jön a hidegzuhany novemberben ? Sok idős ember várta...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 05:22

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

Úgy mellbe rúgta a 14 éves gyerek a tanárt, hogy meghalt a nő – döbbenetes tragédia egy bentlakásos...

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 15:13

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

65 éves lett Jean-Claude Van Damme – a világ még mindig a „Brüsszeli Izomembert” ünnepli ??Ma ünnepli 65....

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 07:22

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

 Kármen és Dani nem titkolóztak tovább: elárulták, mi történt a nászéjszakán – “Elháltuk, amit el kellett hálni!” ??A...

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 07:05

? A Házasság első látásra legforróbb pillanata: Zsolt először látta bikiniben csodaszép feleségét , és elolvadt! ❤️? Videón az őszinte szavai Rebekáról:

? A Házasság első látásra legforróbb pillanata: Zsolt először látta bikiniben csodaszép feleségét , és elolvadt! ❤️? Videón az őszinte szavai Rebekáról:

A Házasság első látásra Zsoltja most látta először bikiniben gyönyörű feleségét! ? Videón az őszinte szavai Rebekáról:A...

Mindenegyben blog
2025. október 17. (péntek), 20:22

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp Cikk a hozzászólásoknál >>>

♈ Kos (03.21.–04.19.)Szombaton minden energiád a tetőfokára hág, és olyan lendületet kapsz, amivel hegyeket is képes...

Hirdetés
Hirdetés