Kálmán Olga egy videóüzenetben gratulált az előválasztás győztesének Karácsony Gergelynek

Hirdetés
Kálmán Olga egy videóüzenetben gratulált az előválasztás győztesének Karácsony Gergelynek
Hirdetés

Ma este 18 órakor bejelentették a budapesti előválasztás hivatalos végeredményét, Karácsony Gergely több, mint 10 százalékkal 49%-38% arányban nyerte meg a voksolást. /Ezzel ő lett Tarlós István egyetlen ellenzéki kihívója\./

Hirdetés
Kálmán Olga egy videó üzenetben gratulált Karácsony Gergelynek.

Kálmán Olga videó üzenetében bejelentette, hogy elfogadja az előválasztás végeredményét és gratulált Kerpel-Fronius Gábornak és Karácsony Gergelynek, hiszen szerinte „ez egy fantasztikusan nagy meccs volt.

Hirdetés

Hozzátette azt is, hogy még valakinek, valakiknek szeretne gratulálni: a budapesti választópolgároknak, akik kötelességeknek érezték, hogy részt vegyenek az előválasztási szavazásokon.

Hirdetés
Elmondta, hogy örül annak, hogy részt vehetett a küzdelemben és azt üzeni, hogy innentől munka van.

Az előválasztás második fordulóját Karácsony Gergely , az MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás közös jelöltje nyerte meggyőző különbséggel a szavazatok 49 százalékával, összesen 33 355 szavazatot a kapott, őt követte Kálmán Olga, aki független volt, de a DK támogatását élvezte. Kálmán összesen 25 093 szavazatot szerzett, ez a leadott voksok 38 százaléka.

Hirdetés
Harmadik lett 9 792 szavazattal és 14 százalékkal a Momentum jelöltje Kerpel-Fronius Gábor.

Már a szavazatok számlálása során kinyilvánították a pártok vezetői, hogy elfogadják az előválasztás végeredményét és támogatni fogják a győztes jelöltet. Gyurcsány Ferenc egy 9 pontban összegezte az előválasztás tapasztalatait, míg Tóth Bertalan az MSZP elnöke egy videó üzenetben nyilvánult meg.

Hirdetés

Forrás: hirhugo.hu

2019. június 26. (szerda), 21:11

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 19:34
Hirdetés

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó Vannak történetek, amelyeknél az embernek egyszerre szorul...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 19:31

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotóVannak történetek, amelyeknél az embernek egyszerre szorul össze...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 18:35

Ma este érkezik a szuperhold, új fejezet nyílik minden csillagjegy életében– ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!

HOLDHOROSZKÓPKos-A Hold most erősebben megmozgathatja benned a tüzet, ezért könnyen úgy érezheted, hogy azonnal lépned...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 17:13

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallani

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallani

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallaniRendkívüli parlamenti ülés és házelnöki...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 16:33

Kedden érkezik az itéletidő! 10 megyére kiadták a riasztást !Pusztító jégeső ,özönvíz ,villámlás ,durva eső,90km/órás szélvihar!

Kedden érkezik az itéletidő! 10 megyére kiadták a riasztást !Pusztító jégeső ,özönvíz ,villámlás ,durva eső,90km/órás szélvihar!

Kedden nagyobb területen csaphatnak le a viharokKedden már jóval több helyen alakulhatnak ki zivatarok, mint hétfőn. A...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 14:10

Óriási a baj!Brutális dolog derült ki a felfüggesztett kínai akkugyárról

Óriási a baj!Brutális dolog derült ki a felfüggesztett kínai akkugyárról

Baj van! Brutális dolog derült ki a felfüggesztett kínai akkugyárrólAzonnali felfüggesztést rendelt el a hatóságSúlyos...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 13:34

4 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

4 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

Zivatarok érkezhetnek több térségbeFigyelmeztető előrejelzés van érvényben Magyarország területére 2026.06.30 kedd...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 09:39

Elszámították magukat a Fidesz milliárdosai: Magyar Péter radikális törvénycsomaggal indítja újra a közjogi harcot

Elszámították magukat a Fidesz milliárdosai: Magyar Péter radikális törvénycsomaggal indítja újra a közjogi harcot

Radikális jogszabálytervezetek kerülnek a parlament eléMagyar Péter miniszterelnök újabb, politikailag rendkívül súlyos...

Hirdetés
Hirdetés