Károly bácsi 100 évesen még horgászik és rejtvény fejt. A napokban újították meg a jogosítványát.

Hirdetés
Károly bácsi 100 évesen még horgászik és rejtvény fejt. A napokban újították meg a jogosítványát.
Hirdetés

Károly bácsi 100 évesen még horgászik és rejtvény fejt. A napokban újították meg a jogosítványát.

Századik születésnapját ünnepelte a napokban a Kisújszálláson élő Horváth Károly, akinek gazdag életútjában csak a második világháborús évek okoztak törést, amikor hónapokat töltött hadifogságban, írta a Szoljon.

Károly bácsi Túrkevén született 1920. szeptember 22-én. /Az általános elvégzése után kőművestanulónak jelentkezett, majd a végigjárta a ranglétrát\./
Hirdetés
Inasként kezdte szülővárosában, majd 1960-ban Kisújszállásra költöztek feleségével, ahol azóta is él.
Hirdetés
Nyugdíjba vonulásáig kőművesként a helyi építőipari ktsz-ben dolgozott, majd a nyugdíj mellett évekig kisiparosként tevékenykedett.

Az idős úr hatvankilenc évet élt együtt szeretett feleségével, aki egészen tavalyig a biztos családi hátteret jelentette számára. Azóta is keveset van egyedül, mert a lánya naponta meglátogatja.
Hirdetés

A 100 éves férfi naponta kimegy horgászni a helyi horgásztóra, ezért meglehet, hogy ő az ország legidősebb horgásza. Otthonában ma is kertészkedik, van baromfi is a pitvarban, agytornájának pedig fontos fontos része a napi sudokufejtés.

Gyógyszert nem szedek, sok gyümölcsöt eszem, orvoshoz sem járok, bár a napokban voltam, mert megújíttattam a jogosítványomat. Előtte elküldtek látás- és egyéb vizsgálatokra, ahol mindent rendben találtak, így papírom van róla, hogy egészséges vagyok

Hirdetés

– mondta a portálnak Horváth Károly, akinek további jó egészséget kívánunk.

Kiemelt kép: Facebook/Munkás Horgász Egyesület Téglagyári Tó

2024. március 16. (szombat), 20:12

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 09:03
Hirdetés

Ez vár ránk áprilisban- szakértők is elképedtek

Ez vár ránk áprilisban- szakértők is elképedtek

Ez vár ránk áprilisban- szakértők is elképedtek❄️ Március vége: hűvös hajnalok, egyre barátságosabb délutánokMárcius...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 08:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Váratlan és megrendítő hír rázta meg a magyar kézilabda világát: életének 68. évében elhunyt Horváth Tibor, a HORT SE...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 07:33

Gáspár Bea megtörte a csendet

Gáspár Bea megtörte a csendet

Gáspár Bea megtörte a csendet: Evelint nagyon megviselik a netes támadásokGáspár Bea őszintén beszélt arról, mennyire...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 07:16

Rubint Réka a színfalak mögött omlott össze, és tört ki zokogásban! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rubint Réka a színfalak mögött omlott össze, és tört ki zokogásban! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rubint Réka a színfalak mögött omlott össze, és tört ki zokogásban! Rubint Réka könnyeivel küszködve ült a nézőtéren A...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 06:27

Fekete péntek! Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetben

Fekete péntek! Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetben

Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetbenMegrendítő tragédia rázta meg az ír...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 21:22

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI nap!MAI horoszkóp (PÉNTEK)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI nap!MAI horoszkóp (PÉNTEK)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök)

Drámai hír érkezett Pásztor Erzsiről

Drámai hír érkezett Pásztor Erzsiről

A közönség soraiban potyogtak a könnyek, amikor vasárnap délután váratlanul félbeszakadt a Turay Ida Színház előadása:...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 19:18

Halálos baleset az autópályán:Hatalmas baleset ! Közel9km-es a torlódás

Halálos baleset az autópályán:Hatalmas baleset ! Közel9km-es a torlódás

Meghalt a kamionsofőr az M4-esen, daruval emelték ki a roncsot – újabb részletek a balesetrőlÚjabb megrázó részletek...

Hirdetés
Hirdetés