“Kemény téli nap elé nézünk” – 20 centi hó is hullhat

Hirdetés
“Kemény téli nap elé nézünk” – 20 centi hó is hullhat
Hirdetés

Kedden országszerte várható havazás, helyenként akár 20 centiméter körüli friss hó is hullhat, emellett az erős szél hófúvást is okozhat majd – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.

 

Kiemelték: kedden a hideghez egy mediterrán ciklon “jóvoltából” az ország nagy részén havazás is társul. /Ezért – elsősorban hangulatát tekintve – országos viszonylatban is “kemény téli nap elé nézünk” – fogalmaztak, hozzátéve\: “mindezt tetézi majd a jeges és élénk, a Nyugat\-Dunántúlon és északkeleten erős szél, tovább nehezítve az útnak indulók dolgát”\./

Hirdetés

A havazás miatt hétfőre is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Baranya, Somogy és Zala megyére. Emellett a hófúvás veszélye miatt jelenleg is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében.

Hirdetés

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták:

DÉL FELŐL EGYRE NAGYOBB TERÜLETEN VÁRHATÓ HAVAZÁS, KEDD REGGELIG AZ ORSZÁG DÉLI, DÉLNYUGATI HARMADÁN, FELÉN MÁR 5 CENTIMÉTER KÖRÜLI, A DÉLI HATÁRNÁL NÉHOL AKÁR 10 CENTIMÉTERT IS MEGHALADÓ PORHÓ HULLHAT.

Kedden tovább folytatódik a havazás, amelynek az intenzitása délutántól fokozatosan csökken, és estére az ország nagy részén már meg is szűnik a csapadék.

Hirdetés
Kedd éjfélig az északnyugati és északkeleti tájakon várható a legkisebb mennyiség (maximum 2-3 centiméter), míg dél felé haladva egyre vastagabb hóréteg valószínű: a középső országrészben 2-6, a déli megyékben további 6-10 centiméternyi hó várható.

A havazás veszélye miatt keddre a fővárosra és Pest megyére, továbbá Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Kiemelték továbbá, hogy a hóval borított tájakon az olykor erős, 45-60 kilométer/órás északi, északkeleti szél elsősorban a Dunántúl nyugati és déli felében már hétfőn hófúvást okozhat.

Hirdetés
Délutántól, estétől az ország déli részein a már frissen lehullott havat is hordhatja a szél.

Kedden még nagyobb területen várható hófúvás. Ennek veszélye miatt az ország nagy részére – Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére – adtak ki elsőfokú figyelmeztetést keddre.

Hirdetés

Az előrejelzés szerint hétfőn a hőmérséklet csúcsértéke mínusz 8 és mínusz 1 Celsius-fok között várható. Késő estére mínusz 11 és mínusz 5 fok közé hűl le a levegő. Kedden a legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 12 és mínusz 7 fok között alakul, néhol az Északi-középhegység térségében lehet ennél néhány fokkal hidegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 8 és mínusz 2 fok között várható.

atv.hu/MTI

2018. február 27. (kedd), 10:17

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 15:26
Hirdetés

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement – így szabadulhatsz meg a rágcsálóktól vegyszerek nélkül!” ?Sokan nem tudják, hogy egy...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 08:16

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Mégsem annyit kaphatnak a nyugdíjasok, mint amire számítottak – jön a hidegzuhany novemberben ? Sok idős ember várta...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 05:22

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

Úgy mellbe rúgta a 14 éves gyerek a tanárt, hogy meghalt a nő – döbbenetes tragédia egy bentlakásos...

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 15:13

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

65 éves lett Jean-Claude Van Damme – a világ még mindig a „Brüsszeli Izomembert” ünnepli ??Ma ünnepli 65....

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 07:22

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

 Kármen és Dani nem titkolóztak tovább: elárulták, mi történt a nászéjszakán – “Elháltuk, amit el kellett hálni!” ??A...

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 07:05

? A Házasság első látásra legforróbb pillanata: Zsolt először látta bikiniben csodaszép feleségét , és elolvadt! ❤️? Videón az őszinte szavai Rebekáról:

? A Házasság első látásra legforróbb pillanata: Zsolt először látta bikiniben csodaszép feleségét , és elolvadt! ❤️? Videón az őszinte szavai Rebekáról:

A Házasság első látásra Zsoltja most látta először bikiniben gyönyörű feleségét! ? Videón az őszinte szavai Rebekáról:A...

Mindenegyben blog
2025. október 17. (péntek), 20:22

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp Cikk a hozzászólásoknál >>>

♈ Kos (03.21.–04.19.)Szombaton minden energiád a tetőfokára hág, és olyan lendületet kapsz, amivel hegyeket is képes...

Mindenegyben blog
2025. október 17. (péntek), 16:55

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a kommentbe:

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a kommentbe:

Meghalt Egyed Zsolt, a Jobbik korábbi országgyűlési képviselője Ötvenegy éves korában elhunyt Egyed Zsolt, a Jobbik...

Hirdetés
Hirdetés