Két különböző repülőgép pilótája is látta a titokzatos ufót (+videó)

Hirdetés
Két különböző repülőgép pilótája is látta a titokzatos ufót (+videó)
Hirdetés

Két utasszállító pilótája is látta azt a titokzatos, tükröződő objektumot, amely 12 000 méterrel Dél-Arizona felett repült még februárban. /Senki sem tudja, mit észlelhettek a pilóták, a Szövetségi Légügyi Hivatal \(FAA\) is teljesen tanácstalan az ügyben\./

Hirdetés

A pilóták és a légiirányítók közötti párbeszédeket szerencsére sikerült rögzíteni, így azok visszahallgathatóak.

 hangfelvételek szerint az észlelés február 24-én, helyi idő szerint délután 3 óra 30 perckor történt a Sonora-sivatag felett, Phoenix közelében.

Elhaladt valaki felettünk harminc másodperccel ezelőtt?

– kérdezte az első, Learjet típusú repülőgépet vezető pilóta, aki nyugati irányba, Kaliforniába tartott.

Hirdetés

Kizárt

– válaszolta az FAA Albuquerque Légiforgalmi Központjának munkatársa.

Hirdetés

Oké

– mondta a pilóta.

Mert valami volt ott, az biztos

Hirdetés

– tette hozzá.

Bármi is volt az objektum, magasan repült. A repülőgép utazómagassága 11 000 méter volt, a rejtélyes tárgy pedig felette haladt el. Néhány perccel később az FAA egy másik utasszállító gép pilótájának – az American Airlines ugyanabba az irányba tartó Airbusának - is jelezte, hogy számítson egy útjába eső különös, repülő tárgyra. 

A zavart pilóta nyugtázta a parancsot, és néhány perccel később valóban belefutott ugyanabba az objektumba, amit a Learjet személyzete is látott.

Hirdetés

Igen, valami biztosan elhaladt felettünk – mondta az Airbus pilótája. „Nem tudtam kivenni, hogy légballon vagy micsoda, mindenesetre annyi bizonyos, hogy erősen tükröződött és több ezer lábbal felettünk volt, az ellenkező irányba haladt"

- tette hozzá.

Hirdetés
.

Illusztráció

FORRÁS: IMAGINECHINA/ZHANG MINGQI

Az FAA vizsgálata nem vezetett eredményre

Az FAA természetesen vizsgálódni kezdett az ügyben, de néhány hét alatt sem jutottak semmire. Az eredmények szerint a két pilótán kívül egyetlen más repülő jármű sem volt a környéken. Az objektum biztosan nem a Google léggömbje volt, és meteorológiai, valamint katonai ballon sem szállt arra ebben az időpontban.

„Közeli kapcsolatban vagyunk más ügynökségekkel, minden nap alaposan utánanézünk a körzetünkben lévő civil és katonai légi járműveknek, így a nagy magasságban szálló meteorológiai léggömböknek is” – nyilatkozta az FAA képviselője a New Times magazinnak.

Hirdetés
Magyarán: bármi is volt a szóban forgó ufó, az FAA nem tudott róla.

Néhány hónappal ezelőtt egy szintén megmagyarázhatatlan felvétel szivárgott ki a New York Times magazinnak köszönhetően. A 2004-es felvételen szereplő amerikai vadászpilóta egy azonosítatlan repülő tárgyat vett üldözőbe.

Forrás: 
Origo nyomán ParaHír

Forrás: parahir.hu

2018. április 01. (vasárnap), 19:53

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 18:10
Hirdetés

Kiderült ki volt az elkövető!Megdobálták Magyar Pétert Szolnokon!Cikk a hozzászólásoknál

Kiderült ki volt az elkövető!Megdobálták Magyar Pétert Szolnokon!Cikk a hozzászólásoknál

Tojást dobtak Magyar Péter felé a szolnoki beszéde közbenMagyar Péter szolnoki országjárásának elején előbb egy...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 17:05

Telihold? – ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem! A cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Telihold? – ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem! A cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Szombati Telihold Horoszkóp – 2026. szeptember 26. ?A mai telihold sokakban felerősítheti azokat az érzéseket,...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 15:46

Megnősült Németh Szilárd, nem hiszed el ki az új felesége - ilyen gyönyörű menyasszonyt még nem láttál

Megnősült Németh Szilárd, nem hiszed el ki az új felesége - ilyen gyönyörű menyasszonyt még nem láttál

Harminc év után ismét az oltár elé állt Németh Szilárd és feleségeKülönleges módon ünnepelte 30. házassági évfordulóját...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 12:35

Óriási baleset ! Közel5km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 5kilométeres.

Óriási baleset ! Közel5km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 5kilométeres.

Baleset miatt mindkét irányban torlódik az M1-es Bicske és Herceghalom közöttKét személyautó ütközött össze az M1-es...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 11:51

Magyar Péter táncra perdült Róma utcáin a pápai találkozó után – videón a különleges pillanat

Magyar Péter táncra perdült Róma utcáin a pápai találkozó után – videón a különleges pillanat

Magyar Péter táncra perdült Róma utcáin a pápai találkozó után – videón a különleges pillanatEgészen más hangulatú...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 08:17

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt dr. Martinkó István, Soltszentimre és Kiskőrös ismert háziorvosaSúlyos betegséget követően elhunyt dr. Martinkó...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 07:36

Most jött a rossz hír Moszkvából: rendkívüli üzenetet küldtek a magyaroknak!

Most jött a rossz hír Moszkvából: rendkívüli üzenetet küldtek a magyaroknak!

Tíz orosz diplomatát küldött haza Magyarország – Moszkva most a magyaroknak üzentMagyarország tíz orosz diplomatát...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 06:55

Elvettek Orbán gyöngyszemét csodaszép luxuspalotát. Ruff Bálint megtette !Mutatjuk :

Elvettek Orbán gyöngyszemét csodaszép luxuspalotát. Ruff Bálint megtette !Mutatjuk :

Ruff Bálint lecserélte a brüsszeli Magyar Ház felügyeletét – milliárdos Orbán-kori beruházás került új ellenőrzés...

Hirdetés
Hirdetés