Kezdhet félni Clinton és Obama! Trump komoly lépéseket jelentett be

Hirdetés
Kezdhet félni Clinton és Obama! Trump komoly lépéseket jelentett be
Hirdetés

Trump Obama teljes aparátudsát kisöpri a washingtoni kormányzati hivatalokból!

/Donald Trump megválasztott amerikai elnök és munkatársai már Trump egyik választási ígéretének beváltásán dolgoznak, a lobbisták tevékenységének szabályozását tervezik szerdai médiabeszámolók szerint\./

Hirdetés

Etikai kódexről is tanácskoznak a manhattani Trump-toronyban a megválasztott elnök és munkatársai. Trump egyik választási ígérete az volt ugyanis, hogy szigorú szabályozással szorítja majd korlátok közé a lobbisták tevékenységét, hogy csökkentse vagy akár meg is szüntesse a politikára gyakorolt befolyásukat.

Hirdetés

A terv szerint a kormányzati tisztséget vállalók és a kormányzati adminisztrációban dolgozók a munkahelyükről történő távozásuk után öt éven belül nem tevékenykedhetnének lobbistaként. Trump azt is tervezi, hogy a washingtoni kormányzati hivatalokban nagyarányú személycserét hajt végre, melynek keretében négyezer új alkalmazott felvételét ígéri. Túl sok ember helyezkedett el kormányhivatalokban csak azért, akár átmeneti időre is, hogy aztán lobbistaként milliókat keressen. Ez a valóság, és ez aggasztó”

– fogalmazott Meredith McGehee, egy kormányzati reformokkal foglalkozó csoport vezetője.

Hirdetés
Jason Miller, Trump szóvivője szerdán hangsúlyozta: Mike Pence alelnök, az átmenetet lebonyolító csapat vezetője kitűnően dolgozik a megválasztott elnök ígéretén, hogy lobbisták egyáltalán ne vegyenek részt az átmenet csapatának erőfeszítéseiben sem.

Donald Trump vasárnap a CBS televízió 60 perc című esti magazinműsorában sugárzott interjújában így fogalmazott, hogy kezdetben nincs más választása, mint hogy a lobbistákra támaszkodjon Washingtonban, mert az egész hely egyetlen nagy lobbitársaság, de fokozatosan ki fogom szorítani őket.

Trump dolgát megnehezítheti – elemzők szerint – az, hogy terveit a kongresszusban is el kell fogadtatnia, márpedig az elnökségre őt jelölő Republikánus Pártban is jócskán vannak, akik nem támogatják ebben a törekvésében.

Hirdetés

Forrás: 888.hu

2016. november 17. (csütörtök), 21:26

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 17:45
Hirdetés

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Gyászol a 100 Tagú Cigányzenekar: elhunyt Lázár Éva, a zenekar szeretett csellóművésze ??️ A 100 Tagú Cigányzenekar...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 16:28

Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!

Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!

 Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!♈ KOS...

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 05:57

Meghalt Danyi Zsuzsi

Meghalt Danyi Zsuzsi

Elhunyt Danyi Zsuzsi – a szolnoki mesék, dallamok és emberség örök hírnöke ? Egy város most csendesebb lett. Egy hang,...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 15:26

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement – így szabadulhatsz meg a rágcsálóktól vegyszerek nélkül!” ?Sokan nem tudják, hogy egy...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 08:16

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Mégsem annyit kaphatnak a nyugdíjasok, mint amire számítottak – jön a hidegzuhany novemberben ? Sok idős ember várta...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 05:22

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

Úgy mellbe rúgta a 14 éves gyerek a tanárt, hogy meghalt a nő – döbbenetes tragédia egy bentlakásos...

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 15:13

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

65 éves lett Jean-Claude Van Damme – a világ még mindig a „Brüsszeli Izomembert” ünnepli ??Ma ünnepli 65....

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 07:22

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

 Kármen és Dani nem titkolóztak tovább: elárulták, mi történt a nászéjszakán – “Elháltuk, amit el kellett hálni!” ??A...

Hirdetés
Hirdetés