Kiadták a figyelmeztetést! Ellepik az eget a honvédség repülőgépei!

Hirdetés
Kiadták a figyelmeztetést! Ellepik az eget a honvédség repülőgépei!
Hirdetés

Kiadták a figyelmeztetést!.

Ellepik az eget a honvédség repülőgépei!.

/Légtérberepülést tart a Magyar Honvédség augusztus 15\-én a kora délutáni órákban Budapesten, az augusztus 20\-i légibemutató előkészítéseként \- közölte a Honvédelmi Minisztérium \(HM\) vasárnap az MTI\-vel\./

Hirdetés

A tárca felidézte, hogy a Szent István-napi programsorozat részeként augusztus 20-án 9 órától csaknem egyórás légiparádét láthat a Duna felett a budapesti közönség. 

Ennek előkészítéseként augusztus 15-én, hétfőn, 13.30 és 15.00 óra között katonai helikopterek és repülőgépek tartanak légtérberepülést Budapesten az augusztus 20-i légiparádé helyszínén.

Hirdetés

Ebben az időszakban a Duna Parlament és Lánchíd közötti szakaszán megnövekedett hanghatásra, valamint részleges folyamzárra lehet számítani - hívta fel a figyelmet a HM.

[IMAGE_BLOCK data=Fotó: Terjék Tamás

].

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát - írta közleményében a minisztérium.

 

2022. augusztus 15. (hétfő), 09:16

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 09:03
Hirdetés

Az incidensre reagálva üzent az őt leköpő férfinak Magyar Péter: ezt mondta

Az incidensre reagálva üzent az őt leköpő férfinak Magyar Péter: ezt mondta

Magyar Pétert a Nyugati pályaudvaron érte a támadás2026. július 22-én, szerda reggel a Nyugati pályaudvaron köpték le...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök)

Jócskán megugrik csütörtökön a benzin és a dízel ára is – itt vannak a számok

Jócskán megugrik csütörtökön a benzin és a dízel ára is – itt vannak a számok

Újabb jelentős drágulás jön a kutakon: a benzin és a dízel ára is megugrikÚjabb kellemetlen hír érkezett az autósok...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 08:18

A Nyugati pályaudvaron köpte le egy férfi Magyar Pétert – mindezt élő adásban

A Nyugati pályaudvaron köpte le egy férfi Magyar Pétert – mindezt élő adásban

Élő adásban köpték le Magyar Pétert a Nyugati pályaudvaron – így reagált a miniszterelnökÉlő közvetítés közben történt...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök)

Most erősítették meg! Gyászban az ország! ? Újabb szeretett hírességünk lépett a vonat elé! Felfoghatatlan, ami történt:

Most erősítették meg! Gyászban az ország! ? Újabb szeretett hírességünk lépett a vonat elé! Felfoghatatlan, ami történt:

Most erősítették meg! Gyászban az ország! ? Újabb szeretett hírességünk lépett a vonat elé! Felfoghatatlan, ami...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 07:05

DRÁMAI ÖSSZEOMLÁS: Most érkezett a lesújtó hír Orbán Viktorról!

DRÁMAI ÖSSZEOMLÁS: Most érkezett a lesújtó hír Orbán Viktorról!

MEGINGOTT ORBÁN FUTBALLBIRODALMA? Sorra tűnnek el a támogatók FelcsútrólÚjabb figyelmeztető jel érkezett Felcsútról:...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 06:28

ÁFA csökkentés !A gyógyszerek áfáját teljesen eltörölnék!

ÁFA csökkentés !A gyógyszerek áfáját teljesen eltörölnék!

Rendkívüli döntés készül: jelentősen csökkenhet több alapvető termék áfájaMagyar Péter miniszterelnök a Fidesz...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 05:28

Kiderült az igazság , ezért mondott le Nagy Gábor Bálint : nagyobb a baj a POLITIKÁBAN, mint elsőre látszik

Kiderült az igazság , ezért mondott le Nagy Gábor Bálint : nagyobb a baj a POLITIKÁBAN, mint elsőre látszik

Kiderült az igazság , ezért mondott le Nagy Gábor Bálint : nagyobb a baj a POLITIKÁBAN, mint elsőre látszikPolitikai...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 04:48

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Három szabolcsi település gyászol: elhunyt a generációkat nevelő szeretett pedagógusMély gyászba borult Jánd,...

Hirdetés
Hirdetés