Kiderült a szörnyű igazság!Ebbe halt bele a Jóban rosszban és a Família Kft. színésze

Hirdetés
Kiderült a szörnyű igazság!Ebbe halt bele a Jóban rosszban és a Família Kft. színésze
Hirdetés

Vasárnap este érkezett a szomorú hír, hogy hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Cs. Németh Lajos színművész. /Itt hagyta két fiát, Balázst és Bálintot, egy szem unokáját, a kis Balázst és nem utolsósorban feleségét, Tóth Juditot, akivel 62 évig élt harmonikus házasságban\./

Hirdetés

2013-ban Aase-díjat kapott, melyet a magyar színházi előadások epizódszerepeit megformálóinak ítélnek oda.

Számos tévéfilmben is láthattuk, így többek közt a Borsban, a Família Kft-ben. Több mint tíz évig tagja maradt a Jóban Rosszban csapatának, ennek kapcsán úgy fogalmazott: “Örültem, amikor bekerültem a sorozatba.

Hirdetés
Nem gondoltam, hogy ilyen hosszú ideig veszek részt benne, mert eleinte nem is játszottam benne sokáig, egy idő után kérdezték meg, hogy hosszabb időre is vállalnám-e. Ezer örömmel vállaltam, annál is inkább, mert mostanában már nem nagyon van megjelenési lehetőség képernyőn vagy filmekben.”

Városligeti-tó, Cs. Németh Lajos – Tóth Judit színművész házaspár

Felesége Tóth Judit színésznő, akivel két gyermekük született, 60 évig voltak házasok.

A kérdésre, mi a receptjük, egy interjúban a színész azt felelte: “Nincs rá “recept”, ez egyéni adottságoktól függ, de biztosan befolyásolja, hogy egy pályán mozognak, közös az érdeklődésük, közös a munkájuk is.

Hirdetés
” Judit szerint az biztos, hogy egy húron kell pendülnie két embernek, csak így lehet megmaradni egymás mellett. “Ennyi év távlatából biztosan tudjuk, hogy hatvan évvel ezelőtt sorsszerű volt a találkozásunk. Kitartottunk egymás mellett jóban rosszban. Ha újrakezdhetném, akkor is így választanék. Sok közös gondolatunk van, amit épp emiatt tudunk megbeszélni, de itt és most leszögezem, hogy egymás alakításába soha nem szóltunk bele! Azt persze átbeszéljük, hogy mi volt az előadáson, milyen volt a közönség, hogy ment a próba, de azt hogy én így csináljam vagy ő úgy csinálja, azt soha nem mondtuk egymásnak és nem is fogjuk ezután sem” – nyilatkozta Tóth Judit a Sikeres Nők-nek.
Hirdetés

Hogy mikor kezdődött a kapcsolatuk, arra nem tudtak válaszolni, mert nincs konkrét időpont. „Gyakran beszélgettünk, a többiekkel beültünk egy italra, aztán azt vettük észre, hogy már kettesben beszélgetünk.

Hirdetés
Szépen alakult a szerelmünk. Aztán volt egy kis nyomás rajtunk, hogy ha már ilyen jól megértjük egymást, házasodjunk össze. Juditka édesanyja volt az, aki siettette az esküvőt, de én ezt nem bántam. Előbb-utóbb úgyis megkértem volna” – mesélte Cs. Németh Lajos a Storynak.

Hirdetés
A Magyar Rádió stúdiója, Francoise Sagan Szereti Ön Brahmsot? című művéből készült rádiójáték felvétele. Sulyok Mária, Bessenyei Ferenc, Tolnay Klári és Cs. Németh Lajos színművészek.

“A 25. házassági évfordulónkon viccesen azt mondtam, az, hogy szeretek mosogatni, ami jó hatással van egy kapcsolatra. Ma már más a válaszom, szerintem azok tudnak hosszú ideig együtt maradni, akiknek közös az érdeklődési körük. Mindig ugyanazok voltak a céljaink, a gondjaink, örömeink, segítettük egymást és nagy toleranciával viseltettünk a másik iránt. Mit tagadjam, voltak hullámvölgyeink, de ezek nem voltak mélyek, nem tartottak sokáig, és mindig egymást támogatva sikerült kikecmeregni belőlük” – árulta el.

Hirdetés

Hosszan tartó, súlyos betegség után, 83 éves  korában elhunyt Cs. Németh Lajos színművész - olvasható a Színház Online hírében.

2023. április 25. (kedd), 07:53

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 07:53
Hirdetés

? Most jelentették be: Hárommillió forintot kaphatnak a nyugdíjasok

? Most jelentették be: Hárommillió forintot kaphatnak a nyugdíjasok

Hárommilliós ajándék a nyugdíjasoknak: állami támogatás jár lakásfelújításra!Újabb kört nyitott a kormány a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 07:04

Kiváló új gyógyhely hazánkban! A bőrbetegségekre, rossz vérkeringésre, ízületi fájdalmakra, csontritkulásra, köszvényre, és gyulladásokra csodaszer! Ide menjen gyógyulni!

Kiváló új gyógyhely hazánkban! A bőrbetegségekre, rossz vérkeringésre, ízületi fájdalmakra, csontritkulásra, köszvényre, és gyulladásokra csodaszer! Ide menjen gyógyulni!

? Új gyógyhely született Magyarországon! – Demjén, a csodák völgye, ahol a betegségek elolvadnak, mint a hó a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 06:31

Meghalt Dr. Spitzmüller Zsolt

Meghalt Dr. Spitzmüller Zsolt

Mély megrendüléssel búcsúznak Dr. Spitzmüller Zsolttól az egri egyetemen Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 05:26

Halálos vonatbaleset Magyarországon - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Halálos vonatbaleset Magyarországon - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

? Halálos baleset miatt akadozik a balatoni vonatközlekedés – több járat is kimaradhatVasárnap hajnalban tragikus...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 17. (vasárnap), 19:24

Óriási baleset az autópályán! Közel 5 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Óriási baleset az autópályán! Közel 5 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Balesetek, torlódások és lezárások az utakon – komoly fennakadások vasárnap este! ??2025. augusztus 17.,...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 17. (vasárnap), 18:41

10 napot nyaraltunk a Balatonon, 2 gyermek és 2 felnőtt. Megeszi a kalapját, ha megtudja mennyit költöttünk összesen!

10 napot nyaraltunk a Balatonon, 2 gyermek és 2 felnőtt. Megeszi a kalapját, ha megtudja mennyit költöttünk összesen!

? Balatoni nyaralás: Egy négyfős családnak idén akár az egymillió forintot is elérheti a pihenés! A magyar tenger már...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 17. (vasárnap), 16:18

? Változnak a KRESZ szabályai: Matricával kell jelezni, ha idős sofőr ül a volánnál!

? Változnak a KRESZ szabályai: Matricával kell jelezni, ha idős sofőr ül a volánnál!

? Változnak a KRESZ szabályai: Matricával kell jelezni, ha idős sofőr ül a volánnál! Nehéz lesz megszokni…Bár az új...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 17. (vasárnap), 14:52

Megtalálták a szombaton eltűnt Zsoltit . HOLTTESTÉT MA TALÁLTÁK MEG !Nyugodjon békében . Cikk a hozzászólásoknál >>>

Megtalálták a szombaton eltűnt Zsoltit . HOLTTESTÉT MA TALÁLTÁK MEG !Nyugodjon békében . Cikk a hozzászólásoknál >>>

Meghalt Spitzmüller Zsolt – tragédia a Cserépi Trapp futóverseny utánSzomorú hírt erősített meg vasárnap a rendőrség:...

Hirdetés
Hirdetés