Kiderült az igazság!Ezért mondott le Donáth Anna a Momentum Elnöki Posztjáról

Hirdetés
Kiderült az igazság!Ezért mondott le Donáth Anna a Momentum Elnöki Posztjáról
Hirdetés

Donáth Anna Lemondott a Momentum Elnöki Posztjáról

Hétfőn Donáth Anna bejelentette, hogy lemond a Momentum Mozgalom elnöki tisztségéről – értesült több forrásból a 24.hu. /Az ellenzéki párt gyenge választási szereplése – nem jutottak be az Európai Parlamentbe és a Fővárosi Közgyűlésbe sem – vezetett a döntéshez\./

Hirdetés
A párt EP-képviselője először a Momentum frakcióülésén közölte döntését.

A közeljövőben tisztújítást tartanak, addig az ügyvezető elnökség vezeti a pártot. A 37 éves politikus hétfőn a Facebook-oldalán is megerősítette lemondását.

Hirdetés

"Az Európai Parlamenti eredményünk kudarc - még akkor is, ha úgy érzem, hogy a választók elsősorban az erőre mondtak igent, nem pedig a mi európai parlamenti munkánkra mondtak nemet" – fogalmazott közösségi oldalán Donáth Anna, aki posztjában kitért az önkormányzati választáson elért sikereikre is.

"Én annak a politikának látom értelmét, ami szívből jön. Amiben hiszünk.

Hirdetés
És mi ebben a liberális politikában hiszünk. Egy olyan világban, ahol egyre erősebb a szélsőjobb, ahol egyre nagyobb teret nyernek a jobboldali populisták, még inkább szükség van arra, hogy valaki kérlelhetetlenül kiálljon ezen értékek mellett. Csináld azt, amiben hiszel, úgy, ahogyan a legjobban tudod, és feküdj le minden este úgy, hogy tiszta a lelkiismereted – ez az én filozófiám.
Hirdetés
A jövőben is eszerint fogok politizálni"
– folytatta bejegyzésében a politikus, majd hozzátette:

A lelkiismeretem pedig úgy marad tiszta, ha vállalom a felelősséget, és lemondok a pártelnöki pozícióról.

Mindeközben Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke arról tájékoztatott a , hogy a párt soron következő tisztújításán elindul az elnöki tisztségért.

Teszem ezt azért, mert a tegnapi választási eredmény fényében a Momentumban változás kell, ha a párt ismét sikeres szeretne lenni.

Hirdetés
A választási eredmény ugyanis összességében drámai mélypontja a Momentum történetének – írta Fekete-Győr András.

2024. június 11. (kedd), 13:03

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 16:36
Hirdetés

Forsthoffer Ágnes ezzel a tettével máris a Tisza legnépszerűbb politikusává vált!

Forsthoffer Ágnes ezzel a tettével máris a Tisza legnépszerűbb politikusává vált!

Forsthoffer Ágnes egyik első látványos házelnöki döntése rövid idő alatt nagy visszhangot váltott ki. Az Országgyűlés...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 16:10

Elkészült a NER Búcsúdalának Megasztár-változata, és a zsűritagok névsorán most mindenki felkapja a fejét! Ilyet még biztosan nem láttál: itt a videóklip, a felvételt a hozzászólásoknál találod!

Elkészült a NER Búcsúdalának Megasztár-változata, és a zsűritagok névsorán most mindenki felkapja a fejét! Ilyet még biztosan nem láttál: itt a videóklip, a felvételt a hozzászólásoknál találod!

Elkészült a NER Búcsúdalának eddigi legdurvább fejezete! Videón, mi történne, ha a főszereplők tükörbe...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 15:45

Deutsch Tamás családja sem úszta meg, igencsak rossz hírt kaptak

Deutsch Tamás családja sem úszta meg, igencsak rossz hírt kaptak

Deutsch Tamás családja sem úszta meg, igencsak rossz hírt kaptakTávozott vezető pozíciójából Deutsch-Lazsányi...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 15:32

Exkluzív! Megszületett Horváth Csenge kislánya: különleges nevet kapott a bébi

Exkluzív! Megszületett Horváth Csenge kislánya: különleges nevet kapott a bébi

Exkluzív! Megszületett Horváth Csenge kislánya: különleges nevet kapott  a bébi Megszületett Horváth Csenge...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 15:15

Titokban készült videó terjed Németh Balázsról! Őrület, mit művelt a Parlamentnél:

Titokban készült videó terjed Németh Balázsról! Őrület, mit művelt a Parlamentnél:

Lesivideó készült Németh BalázsrólLesivideó készült Németh Balázsról, a Fidesz-frakcióban ülő egykori híradósról, aki...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 14:16

Gajdics Ottó szinte idegösszeroppanást kapott élő adásban, miután lehazugozták! A kamerák felvették, hogyan reagált minderre:

Gajdics Ottó szinte idegösszeroppanást kapott élő adásban, miután lehazugozták! A kamerák felvették, hogyan reagált minderre:

Gajdics Ottó kis híján idegösszeroppanást kapott élő adásban, miután lehazugozták! A kamerák felvették, hogyan reagált...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 13:49

Különleges fotó készült Magyar Péterről: először látható együtt három fiával, Leventével, Lóránttal és Miklóssal

Különleges fotó készült Magyar Péterről: először látható együtt három fiával, Leventével, Lóránttal és Miklóssal

Két héttel ezelőtt választották miniszterelnöknek Magyar PétertMájus 9-én, szombaton délután választották meg...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 13:47