Kiemelt lakossági figyelmeztetés gázzal fűtőknek! Jelentős változás a gázszámláknál! Nagyon figyeljen oda – minden fogyasztót figyelmeztet a szolgáltató! Itt a hivatalos közlemény

Hirdetés
Kiemelt lakossági figyelmeztetés gázzal fűtőknek! Jelentős változás a gázszámláknál! Nagyon figyeljen oda – minden fogyasztót figyelmeztet a szolgáltató! Itt a hivatalos közlemény
Hirdetés

2017. október 1-jétől egy borítékban egyszerre többnyire három hónap részszámláit küldjük azon mérős ügyfeleinknek, akik nem diktálnak, hanem korábbi éves fogyasztásuk alapján készített részszámlát kapnak.

/Pontosan olyan papírszámlák érkeznek, mint amiket havonta küldenénk, csak nem külön\-külön borítékban, hanem egyszerre\./

Hirdetés

Az éves elszámoló számla továbbra is önállóan érkezik majd, a rá következő hónapban pedig két hónap számláját küldjük. Ezután megint hármasával érkeznek a számlák.

Hirdetés

A takarékosság mellett ezzel a környezetet is kíméljük.

A bevezetési időszakban – attól függően, hogy Ön melyik hónapban kap éves elszámoló számlát – ennél kevesebb számla is lehet a borítékban.

Kérjük, figyelje a fizetési határidőt!

Segítse munkánkat, és mindig azt a számlát egyenlítse ki, aminek a legközelebbi a befizetési határideje. Az egy borítékban lévő csekkek jobb felső sarkában sorszámmal is segítjük az aktuális számla beazonosítását.

Hirdetés

Az e-számlák továbbra is havonta érkeznek

Válassza Ön is a könnyen követhető, környezetbarát E-gázszámlát a halmozódó papírszámlák helyett.

Hirdetés

A csoportos beszedés változatlanul működik

A földgázszámlák egyidejű, egy borítékban érkezése nem befolyásolja a csoportos beszedéssel történő, automatikus befizetést. Hónapról hónapra az adott gázszámlán szereplő fizetési határidő napján terheljük a bankszámlát.

Hirdetés
Kérjük, ügyeljen rá, hogy folyószámláján rendelkezésre álljon a szükséges összeg.

 

TÁJÉKOZTAT AZOKNAK, AKIK JANUÁR 1. ELŐTT MÁR FŐGÁZ ÜGFYELEK VOLTAK :

Októbertől egy borítékban több számla érkezhet! Pontosan olyan számlák érkeznek, mint amiket havonta küldenénk, csak nem külön-külön borítékban, hanem egyszerre.

Vagyis nem változik

● sem a részszámlák értéke, ● sem a befizetési határideje!

Több papírszámla egy borítékban! 2017. október 1-jétől a Nemzeti Közművek földgázszolgáltatója, a FŐGÁZ egy borítékban egyszerre többnyire három hónap részszámláit küldi ügyfelei számára.

Hirdetés
Már most szeretnénk jelezni, hogy a cég logója megváltozik, hamarosan a túloldalon bemutatott új logóval találkozhatnak ügyfeleink. Az éves elszámoló számla továbbra is önállóan érkezik majd, a rá következő hónapban pedig két hónap számláját küldjük. Ezután megint hármasával érkeznek a számlák. A takarékosság mellett ezzel a környezetet is kíméljük. A bevezetési időszakban – attól függően, hogy Ön melyik hónapban kap éves elszámoló számlát – ennél kevesebb számla is lehet a borítékban.
Hirdetés

Kérjük, figyelje a fizetési határidőt! Segítse munkánkat, és mindig azt a számlát egyenlítse ki, aminek a legközelebbi a befizetési határideje. Az egy borítékban lévő csekkek jobb felső sarkában sorszámmal is segítjük az aktuális számla beazonosítását. Az e-számlák továbbra is havonta érkeznek!

Válassza Ön is a könnyen követhető, környezetbarát E-gázszámlát a halmozódó papírszámlák helyett.

A csoportos beszedés változatlanul működik.A földgázszámlák egyidejű, egy borítékban érkezése nem befolyásolja a csoportos beszedéssel történő, automatikus befizetést. Hónapról hónapra a megszokott időben, az adott gázszámlán szereplő fizetési határidő napján terheljük a bankszámlát. Kérjük, ügyeljen rá, hogy folyó- számláján rendelkezésre álljon a szükséges összeg.VIA

2017. november 17. (péntek), 18:14

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 16. (hétfő), 12:41
Hirdetés

Drámai hír érkezett Till Attiláról

Drámai hír érkezett Till Attiláról

Hajszálon múlt: Till Attilát azonnal műteni kellett!A nézők számára a televíziós show-műsorok világa többnyire a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 16. (hétfő), 05:57

GYÁSZBAN AZ ORSZÁG! ?️ 1 perce jött a tragikus hír! Fenyő Miklós után Ő is elment.. - Felfoghatatlan veszteség mindenki számára ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

GYÁSZBAN AZ ORSZÁG! ?️ 1 perce jött a tragikus hír! Fenyő Miklós után Ő is elment.. - Felfoghatatlan veszteség mindenki számára ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult a rockvilág: meghalt a Motörhead legendás gitárosa, Phil CampbellÚjabb megrendítő veszteség érte a...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 15:05

Bejelentették! Rengetegen kapnak akár 700 ezer forintot Magyarországon, még igényelni sem kell

Bejelentették! Rengetegen kapnak akár 700 ezer forintot Magyarországon, még igényelni sem kell

Bejelentették! Rengetegen kapnak akár 700 ezer forintot Magyarországon, még igényelni sem kellBejelentették! Rengetegen...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 13:48

Drámai hír érkezett Liptai Claudiáról

Drámai hír érkezett Liptai Claudiáról

Komoly betegségek árnyékában készül A Nagy Duett: Liptai Claudia is kidőlt, Pankáék sincsenek jó állapotbanA Nagy Duett...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 12:12

Áll a bál: Rubint Réka kiosztotta Magyar Pétert!Rubint Réka olyan sallert vert le Magyar Péternek, hogy még a haja is összeborzolódott. ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Áll a bál: Rubint Réka kiosztotta Magyar Pétert!Rubint Réka olyan sallert vert le Magyar Péternek, hogy még a haja is összeborzolódott. ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Áll a bál: Rubint Réka kiosztotta Magyar Pétert!Rubint Réka olyan sallert vert le Magyar Péternek, hogy még a haja is...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 09:19

Nagyon brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nagyon brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nem kismiska, ami ideér! Kiadták a nagy áprilisi időjárás-előrejelzést, és tényleg nagy fordulat jöhetA márciusi,...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 08:44

Hatalmas tragédia: miután az anya elvette a telefonját, a fiatal lány rátámadt. Az anyát sajnos nem sikerült megmenteni.

Hatalmas tragédia: miután az anya elvette a telefonját, a fiatal lány rátámadt. Az anyát sajnos nem sikerült megmenteni.

Tragédia Oroszországban: a telefon és a közösségi média miatt támadt rá édesanyjára egy 13 éves lány – az anyát már nem...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 08:24

Nemcsák Károly kapta idén a Kossuth-díjat - gratuláljunk neki sok lájkal és szívecskével ❤️ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nemcsák Károly kapta idén a Kossuth-díjat - gratuláljunk neki sok lájkal és szívecskével ❤️ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nemcsák Károly kapta idén a Kossuth-díjat - gratuláljunk neki sok lájkal és szívecskével  Kitüntették Nemcsák Károlyt:...

Hirdetés
Hirdetés