Kiközösítették osztálytársai Nagy Blankát, a tanárok nem akartak szerepelni érettségi tablóján

Hirdetés
Kiközösítették osztálytársai Nagy Blankát, a tanárok nem akartak szerepelni érettségi tablóján
Hirdetés

Kiközösítették, és elhidegült Nagy Blankától az iskolája, a tanárai, az osztálya és a barátai is az elmúlt fél évben – erről beszélt az Átlátszónak adott interjújában a trágár kormányellenes odamondásairól megismert kiskunfélegyházi tinédzser.

Nagy Blanka
Fotó: Merész Márton

„Számomra pokoli volt ez a mintegy 6 hónap. /Reggel nem akartam iskolába menni\./

Hirdetés
Ilyenkor mindig egy órával hamarabb keltem, hogy ezt kisírjam magamból.
Hirdetés
Az is felmerült, hogy inkább magántanuló leszek.
Hirdetés
Amint beértem a suliba, feltűnt körülöttem ez az idegtépő csend. Tulajdonképpen így telt az egész napom, a túlélésre játszottam, és a végét vártam.”

– mondta a lány, hogy mi történt vele, miután nagy nyilvánosságot kapott véleménye. Mikor rákérdezett, hogy miért hidegültek el tőle, azt a választ kapta, hogy nagyképűnek tűnik a viselkedése.

Hirdetés

Az iskolai szalagavatóra is felkérték korábban, hogy vegyen részt a műsorban. Végül inkább elállt ettől az iskola, mert a slam poetry előadása alatt attól tartottak, hogy bekiabálások lesznek a személye miatt. Két tanára azt közölte korábban, hogy nem szeretne egy érettségi tablón szerepelni vele – végül azonban ez mégsem lett így.

Nagy Blanka minden pert megnyert eddig a Pesti Srácokkal vagy például az Origóval szemben is, mikor rágalmazták és személyes adatairól közöltek – egyébként téves – adatokat, de ezek nem voltak befolyással az iskolai életére.

Hirdetés

Elmondta, hogy minderről azért is beszél, mert ha a jövőben más hasonló helyzetbe kerülne, mint ő, akkor talán jobban tudja majd kezelni a támadásokat és a környezetét is.

2019. július 23. (kedd), 10:35

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 13:39
Hirdetés

– Nagy Gábor Bálint ezzel indokolta a lemondást !„Nem kívánok tovább részese lenni annak, hogy a személyem körül gerjesztett, valótlan alapokon álló, politikai célt szolgáló konfliktus az intézményi bizalom további erodálásának eszközévé váljon”

Politikai fordulat: benyújtotta lemondását Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyészTávozik posztjáról a legfőbb ügyészNagy...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 12:43

Befejezte! Most érkezett Gyurcsány Ferenc nagy bejelentése

Befejezte! Most érkezett Gyurcsány Ferenc nagy bejelentése

Befejezte! Gyurcsány Ferenc bejelentette, mikor kerülhet az olvasók kezébe az új könyveElkészült a Végzetes algoritmus...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 11:49

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a magyar művészeti élet: elhunyt Szemethy ImreÉletének 82. évében elhunyt Szemethy Imre Munkácsy Mihály-díjas...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 11:21

Két zebratetem egy platón, öt állatnak nyoma veszett – egyre súlyosabb a hatvanpusztai zebraügy

Két zebratetem egy platón, öt állatnak nyoma veszett – egyre súlyosabb a hatvanpusztai zebraügy

Két zebratetem egy platón, négy bejelentett pusztulás és öt ismeretlen sorsú állat – így áll a hatvanpusztai...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 10:10

Újabb drágulás a kutakon: a Fidesz-frakció azonnali lépéseket követel Kapitány Istvántól

Újabb drágulás a kutakon: a Fidesz-frakció azonnali lépéseket követel Kapitány Istvántól

A Fidesz felszólította Kapitány Istvánt: eljött az idő, hogy bizonyítsonA kormánytól várnak azonnali intézkedéstA...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 09:29

Újraszámolták a Fidesz választási költését: majdnem 1,7 milliárd lett a vége

Újraszámolták a Fidesz választási költését: majdnem 1,7 milliárd lett a vége

Újabb milliárdos kiadás a Fidesznél: kiderült, mennyit költöttek az áprilisi választásraKözel 1,7 milliárd forintot...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 08:44

Átvették a minisztériumi gépeket – rajtuk maradt annak a nyoma, amit Lázár eddig tagadott

Átvették a minisztériumi gépeket – rajtuk maradt annak a nyoma, amit Lázár eddig tagadott

Lelepleződött Lázár János hazugsága? Váratlan dolgot találtak a minisztérium számítógépeinLázár János februárban még...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 08:34

? Megmérgezték Gáspár Evelint – Győzike megrendülten nyilatkozott

? Megmérgezték Gáspár Evelint – Győzike megrendülten nyilatkozott

? Megmérgezték Gáspár Evelint – Győzike megrendülten nyilatkozott: „Az italába tettek valamit…”Nehéz napokat él át a...

Hirdetés
Hirdetés