Kimondta a bíróság! Galambos Lajos hivatalosan is szabad, kezdődhet az új élet

Hirdetés
Kimondta a bíróság! Galambos Lajos hivatalosan is szabad, kezdődhet az új élet
Hirdetés

Galambos Lajos hivatalosan is szabad, kezdődhet az új élet.

Bár Galambos Lajos nem feltétlenül vágyott effajta szabadságra, mostantól hivatalosan is új élet kezdődik számára. A bíróság felbontotta Bogival kötött házasságát.

Galambos Lajos és Boglárka jó darabig küzdöttek a házasságukért, hiszen mindkettejüknek fontos volt a család szentsége. Igyekeztek kitartani egymás mellett jóban-rosszban, ahogyan azt 1998-ban megfogadták, de végül Lajcsi tavaly szeptemberben bejelentette, hogy külön utakon folytatják.

Kapcsolatuk 2015 után a közműlopási ügy kirobbanásakor kezdett zátonyra futni és végül nem is bírta el a házaspárra nehezedő hatalmas terhet és nyomást. A Blikk megtudta, a bíróság a napokban kimondta válásukat. /A lapnak egy olvasó azt is elárulta, hogy a felek között nem voltak vitás kérdések\./

Hirdetés
 Hamar egyességre jutottak a hatalmas vagyon elosztásáról. Lajcsi gálánsan százmilliós vagyonrészt hagyott Boglárkának, akivel továbbra is jó kapcsolatot ápolnak, hiszen a három közös gyermekük egy életre összekötik őket.

2023. június 02. (péntek), 09:13

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 20:49
Hirdetés

Vigyázat! Fontos lakossági figyelmeztetés 2026. június 12-re: ha zivatar közeledik, ezt semmiképp ne tegye otthon!

Vigyázat! Fontos lakossági figyelmeztetés 2026. június 12-re: ha zivatar közeledik, ezt semmiképp ne tegye otthon!

Vigyázat! Fontos lakossági figyelmeztetés 2026. június 12-re: ha zivatar közeledik, ezt semmiképp ne tegye otthon!2026....

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 14:09

Meghalt a facebook!Ezért nem tudod használni a Facebook Messengert! Hatalmas baj lehet: teljesen lehalt a Facebook Messenger, Magyarországon sem működik!

Meghalt a facebook!Ezért nem tudod használni a Facebook Messengert! Hatalmas baj lehet: teljesen lehalt a Facebook Messenger, Magyarországon sem működik!

Leállt a Facebook és a MessengerHiba lépett fel a Facebook és a Messenger működésében, a felhasználók pedig tömegesen...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 13:57

Friss!Drámai hír érkezett Rogán Antalról !

Friss!Drámai hír érkezett Rogán Antalról !

Kipukkadt Rogán Antal 2 milliárdos lufija: a Telekom egyetlen mondattal buktatta le a feltaláló minisztertA...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 13:23

Itt az idő: felejtsük el végre az augusztus 20-i tűzijátékot

Itt az idő: felejtsük el végre az augusztus 20-i tűzijátékot

Itt az idő: felejtsük el végre az augusztus 20-i tűzijátékot, és adjuk vissza az ünnepet az embereknekAugusztus 20-a ma...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 11:22

Sulyok Tamás fölött gyülekeznek a felhők az aranykonvoj-ügyben

Sulyok Tamás fölött gyülekeznek a felhők az aranykonvoj-ügyben

Sulyok Tamás fölött gyülekeznek a felhők az aranykonvoj-ügybenAz ügyvéd szerint Sulyok Tamás szerepe sem maradhat...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 07:35

Halálos tömegszerencsétlenség történt!Nyolc ember meghaltEgymás után két baleset is történt az M1-esen Győrnél!

Halálos tömegszerencsétlenség történt!Nyolc ember meghaltEgymás után két baleset is történt az M1-esen Győrnél!

Egymás után két baleset is történt az M1-esen Győrnél, nyolc külföldi állampolgár meghaltKét halálos baleset történt...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 06:51

Most érkezett a drámai hír Rubint Rékáról! Erre nem voltunk felkészülve!

Most érkezett a drámai hír Rubint Rékáról! Erre nem voltunk felkészülve!

Új vizsgálatok dönthetnek Rubint Réka kezelésének következő lépéseirőlSzomorú hírt közöltek Rubint Rékáról, akinek...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 06:11

Ez nagyon gyors volt! Már meg is történt: leváltotta őt Magyar Péter, vége van!

Ez nagyon gyors volt! Már meg is történt: leváltotta őt Magyar Péter, vége van!

Magyar Péter döntött az új országos rendőrfőkapitányrólVezetőváltás az országos rendőrség élénPósfai Gábor...

Hirdetés
Hirdetés