“Kinövesztette” agyát az agy nélkül született kisfiú

Hirdetés
“Kinövesztette” agyát az agy nélkül született kisfiú
Hirdetés

Ma már 6 éves az a kisfiú, aki úgy született, hogy agyának 98 százaléka nélkül született!

Hatalmas volt az öröm, amikor kiderült, hogy Shelley Wall kisbabát vár, ám a vizsgálatok után az orvosok öt alkalommal is közölték vele, és az apával, Rob-al, hogy jobb lenne megszakítani a terhességet, mivel úgy néz ki, hogy a baba agya nem fejlődik megfelelően.

/Emellett a szakemberek előre tudták, hogy a baba nyitott gerinccel fog születni, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy a túlélési esélye szinte nulla\./

Hirdetés

Az orvosok félelmei beigazolódtak, ugyanis a születés után kiderül, hogy a kisfiú agyának csupán 2 százaléka fejlődött ki, viszont életben maradt.

Hirdetés
Ami ezután következett kész orvosi csoda, Noah 3 éves korára agyának 80 százalékát “kinövesztette”,írja a lap.

Noah és szülei nemrég jártak a Good Morning Britain tévéműsorában, ahol beszéltek a tapasztalataikról, arról, hogy miként vitték el Noah-t Ausztráliába, egy agyfejlesztéssel foglalkozó központba, ahol a kisfiú megtanult önállóan felülni és szörfözni is.

Hirdetés

A kis csoda ma már 6 éves!

2019. július 07. (vasárnap), 09:36

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 16:32
Hirdetés

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásból

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásból

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásbólMély gyász borult...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 15:33

Szenteste elhunyt Horváth Nikoletta, író, újságíró

Szenteste elhunyt Horváth Nikoletta, író, újságíró

Egyfecske nélkül maradt az ég – búcsú Horváth NikolettátólGyász borul ma a szavakra, mert elment valaki, aki hitt...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 09:43

Gáspár Evelint az ismert milliárdos úgy rakta helyre, hogy még a saját követői is döbbenten hallgattak el.

Gáspár Evelint az ismert milliárdos úgy rakta helyre, hogy még a saját követői is döbbenten hallgattak el.

Felföldi Zoltán üzenete Evelinnek: rossz időben, rossz hangnemben – ezért lett ekkora a felháborodásEgyre nagyobb...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 07:57

Egy pillanat alatt meghalt – Müller Péter elképesztő beszámolója a túloldalról

Egy pillanat alatt meghalt – Müller Péter elképesztő beszámolója a túloldalról

Müller Péter halálközeli élménye nem csupán egy megrázó epizód volt az életében, hanem egy olyan fordulópont, amely...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 07:38

Elhunyt a Jóbarátok színésze ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt a Jóbarátok színésze ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyász a filmvilágban – elhunyt Pat Finn, a Jóbarátok és A semmi közepén szeretett sztárja ?December 22-én, hatvanéves...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 20:24

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

Mégis lesz idén fehér karácsony! Sopronban már havazik – fotón, videón a hótakaró Szokatlan, ám annál varázslatosabb...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 11:15

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 10:28

Kivételt tett Magyar Péter : végre megmutatta a 1,5 babát– ilyen cuki fotót ma nem fogsz látni !

Kivételt tett Magyar Péter : végre megmutatta a 1,5 babát– ilyen cuki fotót ma nem fogsz látni !

Végre ölbe vehettem a másfél hónapos unokahúgomui: egy kicsit sírdogált, de amikor jeleztem neki, hogy énekelek neki,...

Hirdetés
Hirdetés