Kitálal a hazai műtősnő: "Az orvosok több millió hálapénzt tesznek zsebre havonta"

Hirdetés
Kitálal a hazai műtősnő:
Hirdetés

Kertelés nélkül elmondta, hogy milyen körülmények között és milyen munkarendben zajlik a magyar egészségügy.

A szivárogtató műtősnő szerint elképesztően bizarr dolgok zajlanak az egészségügyben. /Az orvosok panaszkodnak, mégis több millió forintot tesznek zsebre havonta\./

Hirdetés

A műtősnő a neve elhallgatását kérte. Egy vidéki nagyvárosban dolgozik 12 éve műtéti asszisztensként kezdve pályafutását.

Régebben a fizetése 83 ezer forint volt, mára meglehet keresni 250 ezer forintot is.

Hirdetés
A brutális terhelés, a beosztások és az egyre romló légkör az, ami miatt az egészségügy olyan, amilyen.

"Ha befejeztük az operációt, akkor mindig meg kell számolni, hogy minden eszköz és kendő megvan-e, különben engem vesznek elő. Mi takarítunk ki a műtőssegéddel a műtét után." - mesélte.

Hirdetés

"Reggel fél nyolctól kell dolgoznunk fél négyig, azután pedig az ügyeletes műtősnő leváltja a programozott műtéteken dolgozó kollégát. Mivel az ügyelet 24 órás, ezért másnap reggel fél nyolcig dolgozunk, és egy olyan nagy klinikán, mint a miénk, a programozott műtétek után jönnek az ügyeleti műtétek. Legtöbbször ezek egész éjszaka zajlanak, mert a sürgős, napközben érkezett betegeket ilyenkor operáljuk. Huszonnégy óra után, reggel fél nyolckor pedig kötelező hazamennünk, amióta létezik a kötelező pihenőidő. Csakhogy az ügyelet egy részét készenléti időnek minősítették, ami egy hülyeség, hiszen, ha készenlétben vagyok, akkor az azt jelentené, hogy kötelező elérhetőnek lenni telefonon, és ha szólnak, akkor be kell jönni dolgozni.

Hirdetés
" - folytatta.

A műtősnő arról is beszélt, hogy nagyon sok az arrogáns orvos, akik milliókat is zsebre tesznek havonta, mégis sokan panaszkodnak az orvosok elégtelen fizetése miatt.

Egyszerű kiszámolni, egy nagyobb műtétnek ma százezer forint a tarifája, abból napi kettőt simán elvégeznek.

Hirdetés
Ügyeleti időben pedig műtik a saját betegeiket...

Elmondta, hogy az intézmények felső vezetői nem szoktak és nem is mernek konfrontálódni a felettük lévő körökkel mert féltik az állásukat. Nincs összetartás az orvosközösségen belül, helyette inkább széthúzás és elszeparáció van.

" Mindenki félti a munkáját, és nagyon haragudnak egymásra azok, akik nem kapnak hálapénzt, és azok, akik rendszeresen kapnak." - mesélte.
Hirdetés

Ezek az állapotok tényleg tarthatatlanok, de senki sem tesz semmit. Sokak szerint szándékosság van a dologban, és nem véletlen, hogy a magyar egészségügy végig lélegeztetőgépen van tartva, élet és halál között.

Hirdetés
avilagtitkai.com

OSZD MEG másokkal is!

2017. december 06. (szerda), 17:56

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 24. (vasárnap)
Hirdetés

Megszólalt a csömendi gyilkosság áldozatának édesanyja, átok ül a családon

Megszólalt a csömendi gyilkosság áldozatának édesanyja, átok ül a családon

A lányomat agyonverték. Ekkora fájdalom nem is létezik a világon” – megszólalt a csömendi gyilkosság áldozatának...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 24. (vasárnap), 05:43

Tilalom lép életbe Magyarországon, itt a teljes lista

Tilalom lép életbe Magyarországon, itt a teljes lista

Tilalom lép életbe Magyarországon, itt a teljes lista  A tiltás lépése – nem várt késedelemA kormány rendelettel...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 19:42

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Mély gyász: meghalt Hetey László Meghalt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja és...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 17:40

Órákra a forró autóban hagyta gyermekét az apa, míg iszogatni ment – Tragédia lett a vége

Órákra a forró autóban hagyta gyermekét az apa, míg iszogatni ment – Tragédia lett a vége

 Órákra a forró autóban hagyta gyermekét az apa, míg iszogatni ment – Tragédia lett a vége Felfoghatatlan tragédia...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 16:42

8 éves kisfiú és egy tinédzser halt meg a frissen vett BMW-ben

8 éves kisfiú és egy tinédzser halt meg a frissen vett BMW-ben

Drámába fulladt autózás a mezőn: egy 8 éves kisfiú és egy tinédzser halt meg a frissen vett BMW-ben  Mezőn drifteltek a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 13:04

1 PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 8km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 8 kilométeres.

1 PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 8km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 8 kilométeres.

 Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események A nyár utolsó hétvégéjén, a megnövekedett forgalom és a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 11:31

Vihar halálos áldozatai!Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban

Vihar halálos áldozatai!Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban

Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban A péntek esti pusztító vihar több megyében és a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 07:15

Szem nem marad szárazon! Mi is könnyek között olvassuk! Szandi jelentette be a friss hírt

Szem nem marad szárazon! Mi is könnyek között olvassuk! Szandi jelentette be a friss hírt

Szandi szívhez szóló vallomással köszöntötte férjét: „Ő a legjobb pasi a világon!” ❤️?Szandi a napokban közösségi...

Hirdetés
Hirdetés