Kitüntették és pénzjutalmat vehetett át a migránsokat felrúgó magyar operatőrnő

Hirdetés
Kitüntették és pénzjutalmat vehetett át a migránsokat felrúgó magyar operatőrnő
Hirdetés
Díjat vett át László Petra a Lakiteleki Filmszemlén – írta meg a 444.hu.

Az N1TV egykori operatőre a Nemzetidegenek című dokumentumfilm szerkesztőjeként kapta az elismerést. /A díj mellett összesen 700 ezer forint pénzjutalmat is átvehetett\./

Hirdetés
A korábban a Jobbik internetes televíziójánál dolgozó László Petráról tavaly került nyilvánosságra egy videofelvétel, amelyen az látszott, hogy a röszkei határnál belerúgott egy migránsba, aki a rendőrök gyűrűjéből tört ki.
Hirdetés
Az operatőrt az N1TV elbocsátotta a történtek után. László Petra ellen szeptemberben emelt vádat az ügyészség garázdaság miatt.

 

 

 

2016. október 23. (vasárnap), 11:02

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:05
Hirdetés

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Meghalt Dráfi Mátyás, a felvidéki magyar színjátszás legendája ? 82 éves korában elhunyt Dráfi Mátyás, Kossuth-díjas,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 14:47

Megverhették a kétéves Danikát – azonnal meghalt – Nyugodj békében kis angyalka!

Megverhették a kétéves Danikát – azonnal meghalt – Nyugodj békében kis angyalka!

Megverhették a kétéves Danikát – azonnal meghalt – Nyugodj békében, kis angyalka! ?️Mindenegyben Blog – 2025. június 7....

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 12:21

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Elhunyt Sári József, a magyar kortárs zene mestere – 91 éves volt a Kossuth-díjas zeneszerző ? Gyászol a magyar zenei...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 09:29

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Dráfi Mátyás, a felvidéki magyar színjátszás legendája ? Nem sokkal 83. születésnapja előtt elhunyt Dráfi...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 09:05

Tornádó pusztított Párizs külvárosában – egy ember életét vesztette, kilencen megsérültek ?️

Tornádó pusztított Párizs külvárosában – egy ember életét vesztette, kilencen megsérültek ?️

Tornádó pusztított Párizs külvárosában – egy ember életét vesztette, kilencen megsérültek ?️ Hétfő este egy ritka erejű...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 07:17

Vincze Lilla és Pély Barna úgy énekelte a „Nélküled”-et, hogy az egész ország egyszerre nyúlt a zsebkendőért ???

Vincze Lilla és Pély Barna úgy énekelte a „Nélküled”-et, hogy az egész ország egyszerre nyúlt a zsebkendőért ???

Vincze Lilla és Pély Barna úgy énekelte a „Nélküled”-et, hogy az egész ország egyszerre nyúlt a zsebkendőért ??? A...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 05:41

Lángba borult a százhalombattai finomító – hatalmas füst, éjjel dolgoztak a tűzoltók!

Lángba borult a százhalombattai finomító – hatalmas füst, éjjel dolgoztak a tűzoltók!

Lángba borult a százhalombattai finomító – hatalmas füst, éjjel dolgoztak a tűzoltók! ?  Hatalmas tűz ütött ki...

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 17:45

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Gyászol a 100 Tagú Cigányzenekar: elhunyt Lázár Éva, a zenekar szeretett csellóművésze ??️ A 100 Tagú Cigányzenekar...

Hirdetés
Hirdetés