Kivonul Magyarországról a népszerű multi

Hirdetés
Kivonul Magyarországról a népszerű multi
Hirdetés

Kivonul Magyarországról a népszerű multi.

 

 

A Tupperware cégnek több évtizeden keresztül jelentős bevételt biztosított az európai piac, azonban a szigorodó környezetvédelmi előírások, valamint a fogyasztói szokások gyors változása arra késztette, hogy átcsoportosítsa erőforrásait. A népszerű, élelmiszer-tárolókat gyártó cég 2023-ban az európai piacon mintegy 40 százalékkal csökkentette a forgalmazását, ezért 2024 elejétől fokozatosan kivonult. A cég kelet-európai piacaiért felelős szlovák vezető január végén jelentette be, hogy a Tupperware nem forgalmazza többé termékeit a régióban, így Magyarországon sem – írja a Világgazdaság.

/A Tupperware nettó árbevétele 2023\-ban még 2,2 milliárd dollár körül mozgott, azonban 2024\-re ez az összeg 1,75 milliárd dollárra csökkent, azaz mintegy 20 százalékkal visszaesett\./

Hirdetés

 

A Tupperware nagysikerű termékei:.
Hirdetés

A közkedvelt, ételhordógyártó céget 1946-ban alapította Earl Tupper amerikai feltaláló az általa kifejlesztett, légmentesen záró és higiénikus műanyag élelmiszertárolók MLM-rendszerű forgalmazására.

Hirdetés
Az USA-ban az 1950-es évektől a háziasszonyok bemutató partik keretében reklámozták és jutalék ellenében forgalmazták, Magyarországon 1992-ben vált ismertté a márka. Bár a forgalom a pandémia idején fellendült az otthoni főzés miatt megnőtt, az előzetes becslések szerint 2022-ben már 18 százalékkal csökkent. A cég részvénye 2022. és 2023. között értéke 98 százalékát vesztette el és csődközeli állapotba került.

2025. február 17. (hétfő), 18:59

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 16. (hétfő), 16:01
Hirdetés

Irán újabb országot támadott meg

Irán újabb országot támadott meg

Megtámadta Irán a régió egyik legerősebb országát – veszélyes ellenséget szerezhet magának TeheránÚjabb súlyos fordulat...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 16. (hétfő), 14:33

Súlyos tragédia hírével indul a HÉTFŐ – meghalt a népszerű magyar műsorvezető

Súlyos tragédia hírével indul a HÉTFŐ – meghalt a népszerű magyar műsorvezető

Súlyos tragédia hírével indul a nap – meghalt a népszerű magyar műsorvezetőGyászhír rázta meg a hazai kulturális...

Mindenegyben blog
2026. március 16. (hétfő), 12:41

Drámai hír érkezett Till Attiláról

Drámai hír érkezett Till Attiláról

Hajszálon múlt: Till Attilát azonnal műteni kellett!A nézők számára a televíziós show-műsorok világa többnyire a...

Mindenegyben blog
2026. március 16. (hétfő), 05:57

GYÁSZBAN AZ ORSZÁG! ?️ 1 perce jött a tragikus hír! Fenyő Miklós után Ő is elment.. - Felfoghatatlan veszteség mindenki számára ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

GYÁSZBAN AZ ORSZÁG! ?️ 1 perce jött a tragikus hír! Fenyő Miklós után Ő is elment.. - Felfoghatatlan veszteség mindenki számára ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult a rockvilág: meghalt a Motörhead legendás gitárosa, Phil CampbellÚjabb megrendítő veszteség érte a...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 15:05

Bejelentették! Rengetegen kapnak akár 700 ezer forintot Magyarországon, még igényelni sem kell

Bejelentették! Rengetegen kapnak akár 700 ezer forintot Magyarországon, még igényelni sem kell

Bejelentették! Rengetegen kapnak akár 700 ezer forintot Magyarországon, még igényelni sem kellBejelentették! Rengetegen...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 13:48

Drámai hír érkezett Liptai Claudiáról

Drámai hír érkezett Liptai Claudiáról

Komoly betegségek árnyékában készül A Nagy Duett: Liptai Claudia is kidőlt, Pankáék sincsenek jó állapotbanA Nagy Duett...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 12:12

Áll a bál: Rubint Réka kiosztotta Magyar Pétert!Rubint Réka olyan sallert vert le Magyar Péternek, hogy még a haja is összeborzolódott. ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Áll a bál: Rubint Réka kiosztotta Magyar Pétert!Rubint Réka olyan sallert vert le Magyar Péternek, hogy még a haja is összeborzolódott. ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Áll a bál: Rubint Réka kiosztotta Magyar Pétert!Rubint Réka olyan sallert vert le Magyar Péternek, hogy még a haja is...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 09:19

Nagyon brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nagyon brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nem kismiska, ami ideér! Kiadták a nagy áprilisi időjárás-előrejelzést, és tényleg nagy fordulat jöhetA márciusi,...

Hirdetés
Hirdetés