Kocsis Máté megszüntette az egyik akváriumát, amiben aranyhalak voltak, így is spórol a rezsivel. - videó

Hirdetés
Kocsis Máté megszüntette az egyik akváriumát, amiben aranyhalak voltak, így is spórol a rezsivel. - videó
Hirdetés

/Kétnapos frakcióülést tartott a Fidesz–KDNP Balatonalmádiban, ahol az újságírói kérdések között olyan is elhangzott a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté felé, minthogy őt személyesen hogyan érinti az energiaválság, a növekedő rezsiárak\./

Hirdetés
Mint a 444 észrevette – és itt, a HírTv adásában a 29. perctől meghallgatható –, Kocsis erre szemberebbenés nélkül már tudta is a megfelelő, minden helyzetben kiváló, és a lelkünk mélyébe maró választ:

„Képzelje, én 7 éves korom óta halakat tartok”

– kezdte a válságban élő szíveket megdobogtató válaszát Kocsis, majd úgy folytatta:

„Volt két nagy akváriumom, és ebből az egyiket most megszüntettem, amiben aranyhalak voltak.

Hirdetés
Az aranyhalakat elvittem egy barátomhoz, akinek van egy kisméretű kerti tava, és oda betettem őket. Megszüntettem az egyik akváriumomat: aki tart akváriumot, az tudja, hogy az egy nagyüzem azért, ott a szűrők meg a világítás, satöbbi.

Ez például nekem, aki 35 éve tartok halakat, egy fájó döntés volt, de meghoztam.”

Hirdetés

Kocsis később azt is kifejtette, hogy mániákus villanykapcsolóvá avanzsálta magát a rezsiválságban. Simicskó István KDNP-s frakcióvezető ezután Kocsisra reagálva elmondta, hogy neki nincsenek halai, de hát „mindenki a maga háza táján dönti el azt, hogy hogyan viszonyul ehhez a helyzethez”. Simicskó aztán komolyra fordította azért a szót: kiderült, hogy a csillárjában lévő 6 izzóból 3-at kicsavart a válságban.

2022. szeptember 23. (péntek), 15:27

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Borbás Marcsi beperelte Kocsis Mátét!

 

Borbás Marcsi nem enged: bíróság előtt folytatódhat a Kocsis Mátéval kirobbant botrány

Az...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 13. (kedd), 18:42
Hirdetés

Brutális lehűlés éri el térségünket! Sarkvidéki hideg jön: Itt a pontos dátum, ekkor éri el hazánkat!

Brutális lehűlés éri el térségünket! Sarkvidéki hideg jön: Itt a pontos dátum, ekkor éri el hazánkat!

Brutális -20 fokos lehűlés, havazás éri el térségünket! Sarkvidéki hideg jön: Itt a pontos dátum, ekkor éri el...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 13. (kedd), 17:25

Orbán Viktor kitűzte a z időpontot!Bejelentette a dátumot, amikor visszavennék a hatalmat

Orbán Viktor kitűzte a z időpontot!Bejelentette a dátumot, amikor visszavennék a hatalmat

Orbán Viktor kitűzte a dátumot: év végére teljes készenlétbe helyezné a Fideszt a hatalom visszaszerzéséhezOrbán Viktor...

Mindenegyben blog
2026. október 13. (kedd), 15:06

Pócs János nagyon alattomos dolgot tett a parlamentben, de egy kamera véletlenül felvette az egészet! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Pócs János nagyon alattomos dolgot tett a parlamentben, de egy kamera véletlenül felvette az egészet! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Pócs János miatt szigorítana Magyar Péter: váratlan alkohol- és drogtesztek jöhetnek a Parlamentben!Komoly változtatást...

Mindenegyben blog
2026. október 13. (kedd), 14:52

Drámai hír !Balesetet szenvedett Zsidró Tamást azonnal mentővel kórházba vitték

Drámai hír !Balesetet szenvedett Zsidró Tamást azonnal mentővel kórházba vitték

Drámai hír !Balesetet szenvedett Zsidró Tamást azonnal mentővel kórházba vitték Súlyos baleset érte Zsidró Tamást a...

Mindenegyben blog
2026. október 13. (kedd), 13:26

Országos GYÁSZ: Bekövetkezett a SZÖRNYŰ TRAGÉDIA! Meghalt a LEGENDÁS magyar zenész!

Országos GYÁSZ: Bekövetkezett a SZÖRNYŰ TRAGÉDIA! Meghalt a LEGENDÁS magyar zenész!

Elhunyt ifj. Telek Zoltán: a zenész és festőművész már nem vehette át Balassagyarmat díját59 éves korában, tragikus...

Mindenegyben blog
2026. október 13. (kedd), 13:02

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Váratlanul elhunyt ifj. Telek Zoltán – már nem vehette át a neki ítélt városi díjatTragikus hirtelenséggel, 59 éves...

Mindenegyben blog
2026. október 13. (kedd), 12:32

Súlyos! Az oroszok nukleáris csapással fenyegetnek: Megérkezett a NATO-tagállam válasza

Súlyos! Az oroszok nukleáris csapással fenyegetnek: Megérkezett a NATO-tagállam válasza

Atomfegyverekkel fenyegetett az orosz nagykövetség: Litvánia megerősíti a kalinyingrádi határ védelmétLitvánia katonai...

Mindenegyben blog
2026. október 13. (kedd), 10:50

Padlóra küldték Matolcsy Györgyöt

Padlóra küldték Matolcsy Györgyöt

Elutasították Matolcsy György panaszát: nem sikerült megállítania az ellene folyó büntetőeljárást!Újabb kellemetlen...

Hirdetés
Hirdetés